A legtöbb film tényleg a jó diadalát mutatja a végén, és reményteli képet fest a világról. De vajon igaz ez a való életre nézve is? Ha nagyon őszinték akarunk lenni, nos nem egészen.
A fény és a sötétség, a remény és a kétségbeesés őrült világában élünk, ahol sajnos nem mindig a jó győz. Ezért nem meglepő, hogy egyes filmek emlékeztetnek erre a kellemetlen igazságra.
Ebben a cikkben azt javaslom, idézzünk fel olyan, a legkülönbözőbb műfajokba tartozó filmeket, amelyekben közös a sötét végkifejlet.
Figyelem: a filmekhez mellékelt leírások spoilereket és cselekmény ismertetést tartalmaznak!
Star Wars V. rész: A Birodalom visszavág
Sokak számára „A Birodalom visszavág” volt az első film, ahol a gonosz győzelmét látták. Míg az eredeti „Csillagok háborúja” a történelem egyik legfelemelőbb befejezését adta a nézőknek, addig a folytatás zseniálisan a feje tetejére állított mindent. Ezúttal a lázadók veszítenek, a Birodalom pedig ujjong. A Hoth bolygón lévő bázisuk megsemmisült, Han Solót elrabolták és karbonitba fagyasztották, Luke Skywalker pedig Darth Vader csapdájába esik, elveszíti a kezét, és megtudja az elképzelhetetlen igazságot: Vader az apja.
Az „Egy új remény” diadallal zárult: hősök a kitüntetési ceremónián, a lázadók tapsvihara közepette. A „Birodalom” befejezése ennek a szöges ellentéte: egy maroknyi megtört, sebezhető hős bámul az űr ürességébe, hiába reménykedve barátjuk megmentésében. A hangnem ilyen éles váltása miatt a bemutatókor vegyes fogadtatásban részesült a film. Csak idővel kapta meg a jól megérdemelt elismerést. Ma pedig már nemcsak a saga legjobb filmjének tartják, hanem a filmtörténet egyik legnagyszerűbb folytatásának is.
Bosszúállók: Végtelen háború
A Marvel-moziverzumban a hősök szinte mindig győznek. Igen, néha ez pirruszi győzelem, mint a „Nincs hazaút”-ban, de mégiscsak győzelem. És csupán egyszer, a „Végtelen háborúban” veszítettek – megsemmisítően és visszavonhatatlanul. Thanos, a Bosszúállók legfélelmetesebb ellensége legyőzte a Föld hőseit, és beváltotta ígéretét: eltörölte az élet felét az univerzumban. Az Őrült Titán trilliókat ölt meg, mi pedig rengeteg szeretett karaktert veszítettünk el.
Persze, Tom Holland fecsegésének köszönhetően sokan sejtették, hogy valami szörnyűség fog történni, de ilyen befejezésre azért nem állt készen a világ. Valóságos sokkot okozott, a rajongók pedig egy évet töltöttek agóniában, amíg a „Végjáték” végre vissza nem csinálta Thanos tetteit. Ez a befejezés milliók szívét törte össze, de épp ez tette a „Végtelen háborút” és a „Végjátékot” egy generáció legfontosabb filmeseményévé. Visszatekintve rájössz, hogy ezt a lécet már soha nem fogják tudni megugrani.
Holtodiglan
A „Holtodiglan” megjelenése előtt olyan pletykák keringtek, miszerint a forgatókönyvíró Gillian Flynn, aki saját regényét adaptálta, más befejezést írt a filmhez. A pletykák hamisnak bizonyultak: akárcsak a könyvben, a gonosztevő itt is megússza szárazon.
A film közepén megtudjuk, hogy Amy egy bosszúálló, manipulatív pszichopata. Megrendezte a saját eltűnését, hogy bemártsa a férjét, és bosszút álljon rajta a megcsalásért. Végül visszatér, miután mindent a hátborzongató exére kent, akit ő maga ölt meg. Miután visszatér, Amy teherbe esik Nicktől, és zsarolással kényszeríti a férfit, hogy vele maradjon. A film kilátástalan hangulatban zárul. Az utolsó képkockán Amy kihívóan néz a kamerába – ő győzött, mindent ő irányít –, a háttérben pedig Trent Reznor és Atticus Ross nyomasztó zenéje szól.
A befejezés ellentmondásosra sikerült. Kicsit antiklimatikusnak tűnik, hiszen Amy csak a rendőrök valószínűtlen butaságának köszönhetően győzhet. Ennek ellenére vitathatatlanul megfagyasztja az emberben a vért.
Legbelső félelem
Néha a gonosz győzelme menti meg az egész filmet – és a „Legbelső félelem” erre a legjobb példa. A végső csavarig ez egy átlagos bírósági thriller volt, ami már rég kikopott volna az emlékezetünkből. De mindent megváltoztatott a bátor és zseniálisan eljátszott befejezés. Edward Norton itt olyan színészi teljesítményt nyújtott, ami azonnal beindította sztárkarrierjét.
Kezdetben úgy tűnik, hogy a szelíd, dadogós Aaron nem lehetett a gyilkos. Aztán felfedeznek nála egy második, kegyetlen személyiséget. Vail eléri célját: a bíróság beszámíthatatlannak nyilvánítja Aaront. Ám abban a pillanatban, amikor az ügyvéd már a győzelmet ünnepli, Stampler visszarángatja őt a földre. Véletlenül elszólja magát egy részletről, amit csak „Roy” tudhatott, majd vigyorogva bevallja: szó sem volt személyiséghasadásról. Mindez csak színjáték volt. És igen, a barátnőjét is ő ölte meg.
Vail megkérdezi: „Szóval Roy sosem létezett?”. Stampler fagyos mosollyal válaszol: „Aaron sem létezett soha”. Egész idő alatt az orránál fogva vezette az ügyvédet. És íme, az egykor magabiztos Vail összetörve és megalázva, teljes sokkban hagyja el a tárgyalótermet. Pontosan úgy, ahogy a nézők is.
A „Végső állomás” franchise (a filmek többsége)
A „Végső állomás” az egyik legjobb és legstabilabb horror-franchise, amely épp most tért vissza diadalmasan a kiváló „Vérvonalakkal”. Mégis, az alkotóknak már rég fel kellett volna rázniuk a befejezéseket.
Igaz, a „Végső állomás 2”-nek boldog vége volt: Kimberly és Thomas túlélték, miután sikerült kicselezniük a Halált. De egyetlen másik csoportnak sem sikerült ez – végül mind meghaltak. A harmadik rész hőseinek sorsa nyitott maradt, de minden más esetben a Halál változatlanul felülkerekedett. A „Végső állomás 5” kiemelkedett a zseniális előzmény-csavarnak köszönhetően, de összességében a sötét befejezések már unalmassá váltak. A kiszámíthatóság a franchise gyenge pontja lett, ami különösen észrevehető a „Vérvonalakban”. Néha a jónak is győznie kell.
Hetedik
E remekmű végén John Doe, a sorozatgyilkos hirtelen feladja magát a rendőrségen. Megígéri, hogy elvezeti Somerset és Mills nyomozókat a sivatagba, ahol megtalálják az utolsó két áldozatát. A nyomozók követik őt. Ott pedig egy dobozt kapnak, benne Mills feleségének levágott fejével.
Doe elmagyarázza, hogy irigyelte Mills egyszerű családi boldogságát. Azzal, hogy megölte Tracyt, ő vált az Irigység bűnének megtestesítőjévé. Most azt akarja, hogy Mills lelője őt, és ezzel ő maga váljon a Harag megtestesítőjévé. Somerset kétségbeesett könyörgése ellenére Mills meghúzza a ravaszt. Ezzel beteljesíti az őrült szörnyű tervét. És tönkreteszi a saját életét.
David Finchernek harcolnia kellett ezért a befejezésért. A stúdió valami reménytelibbet követelt, de a rendező, tanulva „A végső megoldás: Halál” (Alien 3) stúdióvágásának keserű tapasztalataiból, kitartott az elképzelése mellett, és győzött. Így született meg a történelem egyik legnagyszerűbb és egyben legsötétebb csúcspontja – a filmtörténet egyik legnagyobb pszichopatájának felejthetetlen diadala.
Közönséges bűnözők
Még a film elején mondja Verbal Kint: „Az ördög legnagyobb trükkje az volt, hogy elhitette a világgal: nem létezik. És aztán… köddé vált.” Ezekkel a szavakkal profetikus módon írta le az egész végkifejletet.
Ebben a filmben a gonosz győz, és mi nem is akartunk volna más kimenetelt. Lehet, hogy ez a történelem legnagyobb cselekményfordulata; ritkán volt még a gonosz győzelme ennyire megdöbbentő.
A „Közönséges bűnözők” végkifejlete színtiszta arany. Dave Kujan nyomozó épphogy elengedi Verbalt, amikor hirtelen megvilágosodik: Kint egész idő alatt az orránál fogva vezette. Az egész bonyolult története csupán pimasz improvizáció volt, amit az irodában lévő hirdetőtáblán látható nevekből és feliratokból ollózott össze. A sánta nyomorék maga Keyser Söze, a legendás és könyörtelen bűnöző. Ő rendezte a mészárlást a hajón is. Az utcán Söze kiegyenesedik, sántítása eltűnik, és beül egy autóba.
És aztán… köddé vált. Keyser Söze maga az abszolút gonosz, de lehetetlen nem csodálni a filmtörténet egyik legzseniálisabb és legmerészebb győzelmét.
