A Szovjetunióban gyártott Tu-144 volt a világ első szuperszonikus utasszállító repülőgépe, amely a levegőbe emelkedett. És ez annak ellenére történt, hogy rengeteg „beépített” hibája volt.
Nagyobb, nehezebb és technológiailag kevésbé fejlett volt, mint a Concorde, és története gyakorlatilag véget ért egy szörnyű balesettel a Párizsi Légibemutatón, több százezer ember szeme láttára. Ráadásul nem sikerült, vagy nem tudtak még minimális kényelmet sem teremteni az utasok számára.
A repülőgép zajos, kényelmetlen és, be kell vallani, népszerűtlen volt. Ezek a tényezők együttesen vezettek ahhoz, hogy a Tu-144 gyártása ugyanolyan gyorsan leállt, ahogyan elkezdődött, és napjainkra mindössze hét példány maradt fenn belőle.
A világ első szuperszonikus utasszállító repülőgépe
Abban az időben, amikor Európa azon fáradozott, hogy kifejlessze – reményei szerint – a világ első szuperszonikus utasszállítóját, a Szovjetunió sem tétlenkedett, hanem meglepetést készített európai szomszédainak. A „Konkordszkij” becenevet kapta az angol-francia Concorde-dal való hasonlósága miatt, és a Tu-144 1968. december 31-én hajtotta végre első repülését, hónapokkal megelőzve versenytársát.
Ez egy olyan korszak volt, amikor a világ vezető szerepére pályázó országok mindent tűzbe vetettek, amijük csak volt, csakhogy elsők lehessenek, legyen szó rakéta űrbe juttatásáról vagy ember Holdra szállásáról. Így a szuperszonikus verseny nemzeti büszkeség tárgyává vált. Bármibe is került, Tupoljev eltökélt szándéka volt, hogy a Szovjetunió repüljön először szuperszonikus utasszállító sugárhajtású repülőgéppel.
A Tu-144 több évvel megelőzte azt, amire a szovjet repülőgépipar valóban képes volt.
A Szovjetunió végrehajtotta ezt a bravúrt, azonban a valóságban nem minden ment olyan simán, mint papíron és az ország vezetésének szóló jelentésekben. A szovjet repülőgépipar egyértelműen lemaradt az európaitól és az amerikaitól.
Valóban, a Concorde fejlesztése számos, korát megelőző technológiát hozott létre. Ilyenek voltak például a szénszálas fékek és a Fly-by-Wire rendszer – a pilótafülkéből történő elektro-távvezérlésű irányítórendszer.
Ezenkívül az angol-francia fejlesztésű fedélzeti számítógép lehetővé tette a repülőgép számára, hogy automatikusan változtassa a légbeömlők alakját a maximális hatékonyság érdekében, valamint a szárny konfigurációját a légellenállás csökkentése céljából.
Válaszul a Szovjetunió minden erejét a Tu-144-be fektette, és az, hogy egyáltalán sikerült ilyen repülőgépet létrehozni, önmagában hihetetlen teljesítmény volt.
Azonban a Tu-144 konstrukciójában sok hiba volt. Nagyobb és erősebb volt, mint a Concorde, de ugyanakkor több mint 20 tonnával nehezebb!
A hajtóművek irányítása kevésbé volt tökéletes, az aerodinamika nem bizonyult olyan jónak, a fékrendszer pedig egyenesen az előző generációból származott. Sajnos, ezek és más hátrányok előre meghatározták a Tu-144 sorsát: valószínűleg soha nem válhatott volna igazi versenytársává a Concorde-nak, amely üzemanyag-hatékonyságban kétszeresen felülmúlta.
De a Tupoljev-csoda sorsát végül más, baljósabb körülmények döntötték el.
A Tu-144 tragikus története
A Tu-144 kétségtelenül a mérnöki gondolkodás csodája volt, de kevésbé volt tökéletes, mint a Concorde.
A Tu-144 projekt végének kezdete 1973-ra tehető, amikor mindkét szuperszonikus repülőgépnek le kellett volna nyűgöznie a közönséget a Párizsi Légibemutatón. 200 000 néző szeme láttára a Concorde felszállt és hibátlan bemutatót tartott a tiszta égbolton Le Bourget felett. Ezután a szovjet gép következett.
A Tu-144 felszállt, sikeres 360 fokos fordulót hajtott végre, majd meredek emelkedésbe kezdett. Vízszintesbe állt, és megkezdte a tervezett süllyedést. A terv az volt, hogy alacsony magasságban áthúz, ezzel demonstrálva a hihetetlenül gyors gyorsulást.
De a gép nem bírta ezt a terhelést. A Tu-144 körülbelül 450 méteres magasságban, közvetlenül a nézők feje fölött kezdett darabokra hullani a levegőben, és egy közeli faluba zuhant. A baleset következtében a hatfős személyzet minden tagja, valamint nyolc francia civil vesztette életét a földön. Ezenkívül 60 véletlen járókelő szenvedett súlyos sérüléseket.
Több elmélet is létezik arra vonatkozóan, hogy miért zuhant le a Tu-144.
Egyesek ezt a pilóta hibájának tulajdonítják, aki elvesztette az irányítást az alacsony sebességnél végrehajtott kemény manőverezés miatt.
Mások szerint egy közeli Mirage vadászgép indokolatlanul éles manővere okozta a balesetet, ami miatt a pilóta kénytelen volt kitérni, és nem tudta korrigálni a röppályát.
Mindenesetre éppen a párizsi légikatasztrófa rendítette meg az általános bizalmat a repülőgép iránt, és kérdéseket vetett fel a konstrukció minőségével kapcsolatban.
A Tu-144 és az Aeroflot: szerelem vagy kényszer?
A Tu-144 egyetlen üzemeltetője az Aeroflot volt. A légitársaság 1975-ben kezdett szuperszonikus sebességgel repülni Moszkva és Almati között, de az első járatok csak postát szállítottak. Lényegében ezek tesztrepülések voltak, és bár számos rekordot döntöttek meg, az utasok fedélzetre vételére való készség hiánya ékesen tanúskodik az Aeroflot vezetőségének az új repülőgép iránti bizalmi szintjéről. Ennek ellenére végül 1977-ben elindultak az utasszállító járatok.
Az utastérben hihetetlenül nagy volt a zaj – mind a hajtóművek működése, mind a létfontosságú légkondicionálók miatt. Éppen ezek óvták meg az utasokat a túlmelegedéstől, amelyet a levegőnek a repülőgép burkolatán való súrlódása okozott. Ennek ellenére az utasok fizikailag nem tudtak beszélgetni a fedélzeten, hanem kénytelenek voltak üzeneteket átadni egymásnak.
Sok más probléma is volt. Az utasok panaszkodtak, hogy az öt sorban elhelyezett ülések túl szűkek voltak. Összehasonlításképpen: a Concorde-on csak négy ülés volt egy sorban. Ezenkívül a tálcák nem nyíltak ki, a WC-k nem működtek, az ablakredőnyöknek pedig „szokásuk” volt maguktól leereszkedni, bár senki sem nyúlt hozzájuk.
Tupoljevnek sikerült piacra vinnie a Tu-144-et, de miután odaért, több gondot okozott mindenkinek, mint amennyit ért.
Az Aeroflot közzétett egy ötéves repülési tervet 1976 és 1982 között, amelyben a Tu-144 nem szerepelt. Egy módosított, azaz továbbfejlesztett változat 1978-ban lezuhant, amikor a gyárból a nemzeti légitársasághoz repült, és ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Az Aeroflot leállította a programot, miután mindössze 102 kereskedelmi járatot teljesített, és ezek közül csak 55 szállított utasokat.
A Tu-144 gyártását 1982-ben leállították. Akkoriban még 14 példány maradt, némelyikükön a személyzet rövid kiképzést kapott a szovjet űrrepülőgépekhez. Az 1980-as évek végére az összes Tu-144-est konzerválták, és sokáig a Moszkva melletti Zsukovszkijban található szovjet repülési kísérleti bázison tárolták őket.
Hét Tu-144 maradt fenn napjainkig. Zsukovszkijban kettő van belőlük, CCCP‑77114 és CCCP-77115 lajstromjellel.
Egy másik a németországi Sinsheimben, az Autó- és Technikai Múzeumban található, ahol egy épület tetején állították ki egy Air France festésű Concorde mellett.
A negyedik „élő” Tu-144-et az Uljanovszki Polgári Repülési Múzeumban állították ki, az utolsó hármat pedig a Szamarai Tudományos Kutatóintézetben, az A. N. Tupoljevről elnevezett Kazanyi Nemzeti Kutatási Műszaki Egyetem (KNITU-KAI) Csetajev utcai épülete előtt (CCCP-77107), valamint a Moszkvai Légierő Múzeumában találod meg.
Az összes többit fémhulladékként értékesítették.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
