Nem egy baki miatt. Nem is büntetésből.
Egyszerűen csak azért, mert „így kell”. A matrózok elestek, betörték a fejüket, csontjukat törték, és csendben gyűlölték miatta a kapitányt.
Józan ésszel nézve ez egy rendkívül különös időtöltés.
A történelem szempontjából viszont ez az egyik oka annak, amiért a britek tengeri háborúkat nyertek, a franciák pedig meghaltak… még a kikötőben. Járjunk utána, miért súrolták fényesre a fedélzeteket, és miért volt erre valójában szükség.
A fő ellenség nem az óceán, hanem a baktériumok
Íme, amit a 19. századig senki sem értett: egy koszos fahajón a hastífusz gyorsabban ölt, mint az ágyúgolyó.
1778 nyara. A franciák Toulonban hatalmas flottát gyűjtenek össze: 66 csatahajót, plusz a spanyol hajókat. A cél? Eltiporni a briteket, akiknek csupán szánalmas 30 hajójuk van. Papíron ez nem háború, hanem mészárlás.
A brit hajók ragyogtak a tisztaságtól. A matrózok minden nap, napfelkelte előtt tengervízzel és homokkal súrolták a fedélzetet.
A franciáknál viszont mocsok, nyirkosság és rohadó ételmaradékok voltak a deszkák között. Mert hát… miért is pazarolná egy katona az idejét afféle takarításra?
Pár hét múlva a tífusz végigsepert a hajókon. Előbb csak egy matróz, aztán tíz, majd százak betegedtek meg.
A britek az utolsó csatára készültek, a franciák viszont ki sem futottak a kikötőből. 8000 tengerész dőlt ágynak lázzal közvetlenül a mólónál – egyetlen puskalövés nélkül. Sokan közülük egyenesen a másvilágra távoztak.
Végeredményben a francia flotta egyszerűen elrohadt Toulonban. Íme a háború matematikája: 66 koszos hajó kikapott 30 tisztától, anélkül, hogy egyáltalán találkoztak volna a harcban.
Ahogy John Smith amerikai történész megjegyezte:
„Ez nem pusztán valamiféle feladat volt a matrózok lefoglalására. A fedélzet tisztítása a flotta stratégiai túlélésének kérdésévé vált.”
St. Vincent admirális megtanulta a leckét. 1796-ban parancsba adta: naponta kétszer, reggel és este, alkalmanként négy órán át kell súrolni a fedélzetet.
A homokos sós víz természetes fertőtlenítőként működött – elpusztította a gombákat és a penészt, amelyek porrá korhasztották volna a fát.
A matrózoknak fogalmuk sem volt a baktériumokról, de tapasztalati úton rájöttek: ez életet ment. A tisztaság életeket mentett, a mocsok viszont kiirtotta a legénységet.
A csúszós igazság a „csúszós” fedélzetekről
Idővel a matrózok megtanulták úgy fényesre súrolni a fedélzetet, hogy ne csússzanak el rajta. Bár sérülések azért időnként előfordultak.
A súrolást puha homokkővel végezték (ezt „bibliának” vagy „imádságos könyvnek” hívták – mert a matrózok térden állva dolgoztak vele, mintha imádkoznának). Ez a kő nem polírozta a fát, hanem érdessé, szemcséssé tette azt.
A matrózok mezítlábas talpa jobban tapadt ehhez a felülethez, mint a sima deszkához. A tengerészek szívesebben jártak mezítláb – az akkori bőrtalpak ugyanis úgy csúsztak a vizes fán, mint a vaj a serpenyőben.
Amikor a tisztaság büntetéssé vált
Az admirálisok persze pontosan tudták, hogy a négyórás súrolás maga a pokol a legénység számára.
Az Eurydice korvetten 1796-ban a matrózok hivatalos kérvényt írtak. Szó szerint idézem:
„Reggel 4-től este 8-ig kényszerítenek minket a fedélzet súrolására. Ha valaki megáll pihenni, arcul ütik, a vére a padlóra folyik, majd kényszerítik, hogy mossa le a vért a padlóról, és jelentik a kapitánynak, aki szintén megveri.”
Keith admirális 1801-ben eltörölte ezt a szadista parancsot, kijelentve, hogy a súrolás „károsítja a legénység egészségét és életét”.
Az orvosok egyetértettek: a vizes súrolás okozta nyirkosság ártalmasabb, mint a kosz.
Az 1930-as években az amerikai flotta hivatalosan betiltotta a súrolást az új cirkálókon. Az ok prózai volt: a súrolás olyan gyorsan koptatta a méregdrága tikfa fedélzetet, hogy a csere 50 000 dollárba került – ami mai árfolyamon csaknem egymillió dollár.
Az amerikai tengerészeti államtitkár bejelentette:
„A súrolás gyorsabban koptatja a fedélzetet, mint ahogy cserélni tudnánk. Ez megengedhetetlen luxus.”
A hagyomány mégis még fél évszázadig élt. A súrolást még az USA-ban is folytatták a hivatalos nyilatkozatok ellenére – az amerikai Iowa-osztályú csatahajókon, az utolsó fafedélzetes hadihajókon is súrolták a padlót.
Az utolsó fedélzetsúrolásra az 1990-es években került sor az USS Missouri csatahajón. Amikor kivonták a forgalomból, vele együtt eltűnt a fafeldélzetes flotta utolsó darabkája is.
A fegyelem fontosabb a józan észnél
Nos, ha eltekintünk a higiéniai esetektől, a fedélzet súrolására már nem is annyira a tisztaság, mint inkább a legénység feletti kontroll miatt volt szükség. Ezt a vezetés különösebben nem is titkolta.
Egy brit tiszt 1890-ben ezt írta:
„A fedélzet súrolása jobban fenntartja a matrózok fegyelmét, mint a verés.”
Egy vitorláshajón jó szélben a matrózoknak nincs dolguk – a vitorlák felhúzva, a kormányt a kormányos tartja, a tisztek meg rumot isznak a kabinjaikban. 300 unatkozó, fejszékkel és kötelekkel felszerelt fickó viszont egyenlő egy potenciális lázadással.
A súrolás egyszerűen megoldotta a problémát: 40 ember egyszerre mozgatott téglákat a deszkákon a fedélzetmester vezényletére. Négyórányi monoton munka – és senki nem gondol a lázadásra. Mindenki le van foglalva, szem előtt van, és hulla fáradt.
