Már az ókori Egyiptomban is léteztek 5-6 ezer évvel ezelőtt.
De miben különböztek az ókori egyiptomi háremek a klasszikus keleti, muszlim háremektől? Máris elmesélem részletesen.
- Persze érthető, hogy magát az arab hárem szót (ami a haram, azaz tilalom szóból ered) az ókori egyiptomiak nem ismerték. Ők a saját nyelvükön ipet-nek vagy per-khener-nek hívták ezeket – ami szó szerinti fordításban „magán” vagy „elzárt helyiséget” jelent.
A klasszikus keleti háremekkel ellentétben az ókori egyiptomi változatban még nem voltak profin kiképzett eunuch őrök, sem hermetikusan lezárt ajtók. A fáraó feleségei, ágyasai és a rengeteg aprócska gyerekük egyáltalán nem éltek teljes elszigeteltségben a külvilágtól. Az ókori egyiptomi hárem általában csak a fáraó palotájának egy külön lakrészét jelentette, ahonnan a lakók nyugodtan kijárhattak a saját dolgaikat intézni.
Az ókori Egyiptomban, ahol a nőknek magas társadalmi státuszuk volt, a többnejűség rendkívül ritkának számított. A több feleségre vagy ágyasra vonatkozó megtisztelő jogot csak a Nílus-parti állam legfelsőbb vezetői kapták meg. Köztük természetesen maga a fáraó, mint Hórusz és Ré istenek földi megtestesülése.
Az ókori egyiptomi háremben még nem létezett szigorú rangsor a lakók között. Bár a „hemet neszut weret” – vagyis a nagy királyi hitves, a fáraó főfelesége és az örökös anyja – már kiemelt szerepet kapott. Igaz, néha előfordult, hogy egyszerre 2-3 királyné is volt. Különös becsben tartották a háremekben a zenészeket, táncosokat és énekesnőket.
A későbbi korok muszlim uralkodóihoz hasonlóan a fáraóknak is lehetett 3-4 hivatalos feleségük. Ehhez jött még több száz ágyas, akik a szabadidejüket kézimunkázással és gyerekneveléssel töltötték. Sőt, az ókori egyiptomi törvények azt is megengedték az uralkodóknak, hogy a saját édestestvéreiket is a háremben tartsák – nehogy feleslegesen hígítsák a drága királyi vért.
Az ókori egyiptomi háremek „hadserege” egyrészt a helyi nemesség lányaival, másrészt a hadjáratok során szerzett vagy külföldi uralkodóktól kapott núbiai, líbiai és ázsiai rabszolganőkkel töltődött fel.
Rögtön a szomszédban, a fal túloldalán laktak a külföldi királyok lányai is. Őket az apjuk adta hozzá a fáraóhoz, hogy megerősítsék a nemzetközi szövetségeket, például Egyiptom és a közel-keleti Mitanni birodalom között. Így aztán egy-egy ókori egyiptomi uralkodó háreme könnyedén elérhette az elképesztő, ezer-kétezer fős létszámot is.
Úgy tűnik, az egyiptomi fáraók nem igazán törődtek az ágyasaik bőrszínével. Ellentétben például az oszmán szultánokkal, akik sosem vettek be a háremükbe fekete vagy ázsiai nőket – nehogy a trónörökösök feltűnően mulattok legyenek, vagy túlságosan vágott szeműek.
A vagyonos ókori egyiptomiak simán elajándékozhatták egymásnak a komplett háremüket is. Így történt ez például II. Ramszesszel is: a kéjvágyó fáraónak még gyerekkorában ajándékozta oda egy főnemes a szépségekkel teli háremét.
A muszlimokkal, például az oszmán-törökökkel ellentétben az ókori egyiptomiak nem tekintettek a fáraó háremére puszta „trónörökös-inkubátorként”. Inkább a kínaiakhoz hasonlóan úgy gondolták, hogy ez az a hely, ahol a király visszanyeri a lelki erejét. Hogy „igazi férfi” maradjon, ahogy mondani szokás. Hogy minél tovább éljen, és a nép örömére, az ellenség bosszantására uralkodjon.
Mint minden hárem, az ókori egyiptomi is tele volt összeesküvésekkel és titkos intrikákkal. Akár a saját gazdáik ellen is. A történészek szerint például III. Ramszesz fáraó meggyilkolását a saját felesége, Tije rendelte meg, hogy trónra juttassa a fiát, akit korábban kizártak az öröklési sorból…
