1633. június 21-én Palermo egyik nyilvános terén felnégyelték Placido di Marcót. Mérgezéssel vádolták: a kínvallatás során bevallotta bűneit, és feladta a bűntársait is.
Megnevezett egy bizonyos Teofania d’Adamót, akire az egész felelősséget hárította, azt állítva, hogy ő volt a felbujtó és az egész „ötlet” gazdája, míg a Sarda gúnynéven ismert Francesca Rapisardi csak a segédje volt.
Ez utóbbit nem sokkal korábban végezték ki „ördögi méregvíz” készítéséért; ebből egyetlen csepp is elég volt ahhoz, hogy valakit a másvilágra küldjön. Volt egy saját kozmetikai boltja Palermóban, ahol arzén alapú púdert árult nőknek. Elég volt ezt feloldani vízben, és máris kész volt a folyékony méreg.
Egy hónappal Marco kivégzése után Teofania is az igazságszolgáltatás kezére került. „Félmeztelenül, rongyokban” húzták végig az utcákon egy szekéren, majd megfojtották, felakasztották és felnégyelték. Azzal vádolták, hogy megmérgezte a férjét.
A nyilvános kivégzések azonban nem rettentették el azokat, akik meg akarták kaparintani az örökséget, vagy a másvilágra akarták küldeni gyűlölt férjüket. Palermóban továbbra is létezett egy kereskedői hálózat, akiktől meg lehetett vásárolni a „szabadulást” a terhes házasságból. De honnan szerezzenek új beszállítót?
Ekkor lépett színre Teofania egyetlen igazi örököse: a lánya, akiről vagy elfeledkeztek, vagy egyszerűen nem vettek komolyan. Giulia Tofana volt anyja egyetlen tanítványa, akinek ő minden titkát átadta.
Anyja halála után Giulia bezárkózott a laboratóriumába. Igyekezett tökéletesíteni a terméket, hogy küllemre, szagra és ízre még észrevehetetlenebb legyen. Abban a korban az ilyen „kutatási befektetések” rendkívül jövedelmezőnek bizonyultak.
A lombikokkal kísérletezve Giulia felfedezte, hogy ha egy speciális keveréket légmentesen lezárt edényben forral, olyan átlátszó oldatot kap, amelynek semmilyen szaga vagy íze nincs. A recept részleteit – jobb a békesség – inkább nem írom le.
Így született meg a híres méreg, az Aqua Tofana. Az ügyfelek sorban álltak, hogy kipróbálhassák ezt a „csodaszert”. Giulia 250 ml-es üvegcsékben árulta, méghozzá nem kis pénzért. Vevőkből nem volt hiány.
A folyadékot lassan kellett adagolni – legalább két héten keresztül –, ha el akarták kerülni a gyanút és a nyomozást. A lassú agónia garantálta a halált, ami külsőleg teljesen természetesnek tűnt.
Giulia üzlete hamarosan felvirágzott, mígnem egy óvatlan eset menekülésre kényszerítette. Egy bizonyos Spadafora, aki vett a „vízből”, megszegte az utasításokat, és ezzel egy gazdag genovai kereskedő hirtelen halálát okozta – valószínűleg az ellensége volt, akitől a lehető leggyorsabban meg akart szabadulni.
Ez felkeltette a hatóságok figyelmét, Giulia pedig túlságosan is jól emlékezett anyja sorsára. Összeszedte a holmiját, és sietve elhagyta Palermót lányával, Girolamával együtt. Úti céljuk Róma volt – a hatalmas város, ahol még senki sem ismerte őt, és ahol újraépíthette ügyfélkörét.
Addigra Giulia már jómódú asszony volt. Pompás fogadásokat rendezett, arisztokratákkal és a hatalmi elittel ismerkedett, ügyesen a bizalmukba férkőzve. Szépsége úgy vonzotta a férfiakat, mint a méz a méheket: még a római főpapok is körülötte legyeskedtek, pénzt ajánlva egy éjszakáért.
Őt azonban más érdekelte. Nem az, hogy valakinek az ágyába kerüljön, hanem hogy eladhassa a termékét. Ehhez pedig arzénra volt szüksége.
Éppen ezért kezdett viszonyt Girolamo degli Agnesi atyával a Sant’Angelóból – egy olyan férfival, aki hozzáfért ehhez az anyaghoz, és tudta, hol és hogyan lehet beszerezni.
Ismét tolongtak az ajtajában az ügyfelek a szokásos házassági problémákkal és örökösödési gondokkal. Róma hemzsegett az olyan emberektől, akik bármire képesek voltak, csak hogy megszabaduljanak a kényelmetlen személyektől.
Nők jártak hozzá, hogy megszabaduljanak a férjüktől, vagy hogy vetélést idézzenek elő nem kívánt terhesség esetén. Giulia háza illegális patikává változott – éjjel-nappal jöttek az ügyfelek. Boldog volt: az anyja büszke lett volna rá.
Azt beszélik, hogy Giulia és a lánya több mint 600 embert mérgezett meg Rómában. Így született meg a „férjek csendes mészárlása” kifejezés, hiszen a fő vásárlók a boldogtalan feleségek voltak. A válás akkoriban szinte lehetetlen volt, a fiatal lányokat pedig gyakran adták gazdag öregemberekhez az akaratuk ellenére.
Egy idős főúr halála ritkán keltett gyanút. Ráadásul Európát még mindig a pestis tizedelte, így a hirtelen haláleseteket könnyen fogták a járványra.
Anyjához hasonlóan Giulia is átadta minden tudását a lányának – vagy mostohalányának –, a Spagnának becézett Girolamának. A 17. század közepén magának Giuliának a nyoma vész. Lehet, hogy meghalt. De az is lehet, hogy kolostorba vagy börtönbe zárták.
Ha azonban egy ilyen méregkeverőt tényleg elkaptak volna, annak a híre egész Európát bejárta volna. Valószínűbb, hogy az ügyet inkább megpróbálták eltussolni, hogy ne keltsenek pánikot.
Egy másik verzió szerint egy bizonyos Ceri grófnő az üvegcsében lévő összes mérget felhasználta, hogy megszabaduljon a férjétől, ami gyanút keltett az elhunyt rokonaiban. Az ő nyomozásuk vezetett el Giuliához.
Girolama „méltó” örökösnek bizonyult. Ügyfélköre hamarosan túlszárnyalta az anyjáét. A piac rohamosan bővült, a mérget pedig szenteltvíz vagy Szent Miklós mannája néven árulták.
De ez a rendszer is csődöt mondott. Valószínűleg egy újabb incidens kényszerítette Girolamát menekülésre, ahogy egykor az anyját is. A szökés nem sikerült. Ahogy a nagyanyját, és talán az anyját is, őt is elkapták és halálra ítélték. Valójában a nők e három generációjáról szóló adatok ellentmondásosak, ezért nehéz pontos dátumokkal rekonstruálni a történteket.
Körülbelül öt nőt akasztottak fel a Campo de’ Fiorin. További negyvenet megfojtottak a tömlöcökben, vagy befalaztak az inkvizíció parancsára. Azok többsége azonban, akik a mérget adagolták férjüknek vagy riválisaiknak, megúszta a felelősségre vonást.
