A nyüzsgő utcák alatt egy szövevényes katakombarendszer húzódik, ami évszázadokon át szolgált rejtekhelyként, temetőként, múzeumként, sőt, még ennél is többként.
A több mint 300 kilométer hosszú földalatti járatok labirintusában hatmillió ember földi maradványai nyugszanak. De a katakombák nem mindig voltak földalatti temetők. Merüljünk el a rejtélyek és a misztikum világában, és fedezzük fel együtt, milyen titkokat őriznek a párizsi katakombák!
Bányák
A párizsi katakombák csak a 18. század végén váltak temetővé, bár a történetük jóval korábban kezdődött. Eredetileg bányák voltak, ahol mészkövet termeltek ki – azt az anyagot, amelyet Párizs legtöbb épületének, köztük a híres nevezetességeknek az építéséhez használtak. Évszázadokon át a földalatti járatokat folyamatosan bővítették, így alakult ki a bonyolult alagútrendszer.
Ma, amikor ellátogatsz a párizsi katakombákba, először a falakba vésett viselkedési szabályokkal találkozol. Ezek a feliratok, amelyeket eredetileg a bányászoknak szántak, máig emlékeztetnek azoknak az embereknek a mindennapi munkájára, akik hosszú órákat töltöttek a föld alatt. Minden részlet a föld alatti világban őrzi azoknak az időknek az emlékét, amikor a katakombák még nem temetőként, hanem ipari létesítményként funkcionáltak.
Temető
„Állj meg! Itt a halál birodalma uralkodik!” – ilyen felirat fogadja a látogatókat a párizsi katakombák fő részének bejáratánál, ahol hatmillió ember földi maradványai nyugszanak. De kevesen tudják, hogy ezeknek az embereknek a többségét eredetileg máshol temették el.
A 18. században Párizs igazi krízishelyzettel nézett szembe. A városi temetők túlzsúfoltak voltak, a halottak száma pedig messze meghaladta a rendelkezésre álló sírhelyek számát. A helyzetet tovább súlyosbították a heves esőzések, amelyek kimosták a sírokat, bűzt és betegségeket terjesztve. A megoldás szokatlan, de hatékony volt: a városvezetés a régi földalatti bányákat kezdte használni az újratemetések helyszínéül. Ez a folyamat 12 évig tartott, amelynek során a bányák megteltek földi maradványokkal, Párizs egyfajta földalatti emlékhelyévé válva.
Művészeti tér
A 19. század elején a párizsi katakombák inkább egy kaotikus csontraktárra hasonlítottak, mint egy rendezett emlékhelyre. Mindez megváltozott Louis-Étienne Héricart de Thury mérnöknek köszönhetően, aki úgy döntött, hogy rendet teremt ebben a komor földalatti világban. Gondosan szétválogatta és elrendezte az 1200 csontvázat, a csontokból egyfajta freskókat és mintákat alkotva. Így a katakombák elnyerték azt a híres arculatukat, ami máig turisták ezreit vonzza.
De a művészet már jóval a mérnök reformjai előtt megjelent ezekben a bányákban. A katakombák egyik első alkotója François Décure bányász volt. 1777 és 1782 között a mészkő kitermelésére használt egyszerű szerszámokkal szobrokat alkotott a földalatti járatokban.
Művei a mai napig megtekinthetők a „Porte-Mahon folyosón”. Décure arról álmodott, hogy alkotásait mindenki számára elérhetővé teszi, és egy napon lépcsőt vágott, amely közvetlenül az utcáról vezetett a bányába. Ez a merész ötlet azonban tragédiához vezetett: a lépcső összeomlott, a mestert rokkanttá tette, ez pedig véget vetett szobrászkarrierjének.
A modern kor is nyomot hagyott a katakombákon. 2014-ben egy anonim művész, akit Nobad néven ismernek, élénk, világító festményeket alkotott itt, a komor falakat misztikus művészeti térré változtatva. Ez a gesztus újabb szimbóluma annak, hogy a párizsi katakombák évszázadok óta inspirálják a kreatív embereket.
Igazi sörfőzdék
Három évszázadon át a párizsi katakombák nemcsak temetkezési helyként és művészeti térként szolgáltak, hanem szokatlan ipari létesítményként is. A 17. századtól egészen a 20. század közepéig itt főztek sört. A siker titka a földalatti világ stabil körülményeiben rejlett: az állandó hőmérséklet és a magas páratartalom ideális volt a sörfőzéshez.
Idővel a vállalkozók kibővítették az alagútrendszert, hogy növeljék a termelést. Ez a földalatti világot igazi sörfőzdévé változtatta. A 19. század végére csak Párizs 14. kerületében a „földalatti” sörfőzdék évente körülbelül 80 millió liter sört állítottak elő, ami lenyűgöző mennyiség volt abban az időben.
Az egyik leghíresebb sörfőző dinasztia a Dumesnil család volt. Nevük a siker és a szakértelem szinonimájává vált ezen a területen. A katakombákban egészen az 1960-as évekig működtették a sörfőzdéjüket, majd a föld alatt főzött sör hagyománya a múlté lett, átadva a helyét a modern technológiáknak.
Gombatermesztő farmok
A párizsi katakombákban nemcsak a sörfőző ipar, hanem a gombatermesztő farmok is virágoztak. Itt születtek meg a híres párizsi gombák, amelyek idővel a francia főváros gasztronómiai szimbólumává váltak.
Évtizedeken át a gazdák az elhagyatott alagutakat természetes üvegházakként használták, hatalmas mennyiségű gombát termelve. A 20. század elején azonban, amikor Párizsban megkezdték a metró építését, a katakombák kevésbé váltak elérhetővé erre a célra.
A gombatermesztő farmokat a felszínre kellett költöztetni, ami véget vetett a földalatti gombatermesztés korszakának. Ennek ellenére a párizsi gombák továbbra is a párizsi katakombák történetéhez kapcsolódnak, a francia gasztronómiai kultúra részévé válva.
Az izgalom szerelmesei
1874-ben a párizsi katakombákat először nyitották meg a turisták előtt. De a földalatti sétákhoz azonnal szigorú szabályok kapcsolódtak: a látogatókat csak csoportokban és kizárólag előre meghatározott útvonalakon vezették. Ennek oka a tragikus balesetek voltak, amelyek közül az egyik szomorú hírnevet szerzett.
1793-ban Philibert Aspairt svájci férfi lement az alagutakba, de eltévedt, és nem talált kiutat. A maradványait 11 évvel később találták meg, mindössze néhány méterre a kijárattól. A halála helyén síremléket állítottak a történtek leírásával, ami a földalatti világ veszélyeire emlékeztet.
De még az ilyen történetek sem riasztanak el mindenkit. Az izgalom szerelmesei között vannak olyanok, akik a tiltások ellenére a katakombák lezárt részeit fedezik fel. Ezeket a bátor kalandorokat katofiloknak nevezik.
Csatornanyílásokon vagy az építkezés idejéből megmaradt titkos bejáratokon keresztül jutnak be az alagutakba. Kalandjaik számos veszéllyel járnak – a teljes tájékozódási zavartól az omlásveszélyig. Ráadásul a szabályszegőkre 70 eurós büntetés vár. Mindezek ellenére a tiltott bejárások népszerűsége töretlen, a katofilok közössége pedig folyamatosan bővül, és egyes becslések szerint már több százezer főt számlál.
Menedékhely a nácik elől
A második világháború idején a párizsi katakombák menedéket nyújtottak azoknak, akik a náci megszállás elől menekültek. A földalatti alagutak labirintusa biztonságos rejtekhelyet biztosított a helyiek és a partizánok számára. Itt kapott helyet a francia ellenállás egyik központja. A felszíntől való távolság, a számos járat és a pontos térképek hiánya miatt a katakombák ideális helyszínt jelentettek a műveletek tervezésére és a titkos dokumentumok tárolására.
Érdekes módon a náci megszállók is megpróbálták használni ezeket az alagutakat. A részletes térképek hiánya és a földalatti hálózat bonyolultsága miatt azonban a mozgásuk nem volt túl hatékony. A megszállók számára a katakombák inkább fejtörést jelentettek, mint stratégiai előnyt, és a várt haszon helyett csak eltévedtek a végtelen járatokban.
Közösségi terek embereknek
2004-ben a párizsi rendőrök egy szokásos gyakorlat során valami elképesztőre bukkantak a Chaillot-palota alatt. Egy tágas helyiséget komplett moziként rendeztek be. Volt ott bár, étterem, sőt egy kiváló minőségű felszereléssel ellátott vetítőterem is. Úgy tűnt, mintha ezt a helyet kifinomult filmrajongóknak alkották volna, akik szeretnek egyedül lenni. De mindössze néhány nappal a felfedezés után a titkos menedékhely eltűnt. A mozi helyén csak üres falak és egy cetli maradt: „Ne próbáljatok megtalálni minket”.
A párizsi katakombák régóta vonzzák az izgalom szerelmeseit. A szigorú ellenőrzés és a halálos veszélyre figyelmeztető feliratok ellenére a sötét folyosóikon bulikat, rave partykat és egyéb illegális rendezvényeket tartanak. Az egyik leghíresebb a Kataloween, egy nagyszabású halloweeni rave party, amely több száz kalandvágyó embert vonz.
De a föld alatti gondtalan szórakozás gyorsan tragédiába torkollhat. Eltévedt résztvevők, elveszett telefonok és pánik – mindennapos dolog azok számára, akik megszegik a szabályokat. 2011-ben három barát nem talált kiutat egy buli után, és két napot töltöttek a katakombákban, mielőtt a mentők rájuk találtak volna. Még szomorúbb eset történt 2016-ban: egy 45 éves férfi szívrohamban halt meg az egyik diszkó közben.
A katakombák tehát továbbra is egy rejtélyes világ, amely vonzza a titkok szerelmeseit. De azt is jelzik, hogy a kíváncsiság és a vakmerőség közötti határ átlépéséért néha nagyon nagy árat kell fizetni.
