21 zseniális holmi, amiről ha tudomást szerzel, többé nem akarsz majd nélküle élni

A mai világban a legtöbben már egy laptoppal és/vagy okostelefonnal is képesek órákra lefoglalni magukat, ám nem kell feltétlenül ennyivel beérnünk a mindennapi életben. Az ügyes-kezű tervezők és feltalálók ugyanis nap mint nap dolgoznak rajta, hogy zseniális találmányaik segítségével még könnyebbé és szórakoztatóbbá tegyék az életünket. Az alábbi 21 holmi is ennek köszönhetően látott napvilágot, ha pedig egyszer tudomást szerzünk a létezésükről, szinte biztos, hogy nem akarunk többet nélkülük élni...


  1. 1 Egy toll, ami mutatja, hogy hány oldalra elegendő tinta van még benne.


  2. 2 Egy reptér, ahol a pedálozással termelt energiával tölthetjük a mobilunkat.

    reddit

  3. 3 Egy könyvtár, ahol külön ,,néma kabin" van fenntartva azok számára, akik telefonálni szeretnének.


  4. 4 Egy hűtőszekrény, ami kivehető vizeskancsóval lett felszerelve.


  5. 5 Egy szálloda, ahol ilyen tasakokban tárolják a távirányítókat, hogy ne kelljen összefogdosnunk az előttünk már több száz ember által összefogdosott távirányítót.


  6. 6 Egy bevásárlókocsi, ami árleolvasóval van felszerelve, így folyamatosan nyomon tudjuk követni, hogy 'mennyinél járunk'.


  7. 7 Egy apró szerkezet, ami folyamatosan mossa - és ezáltal tisztán tartja a mozgólépcső kapaszkodóját.


REAGÁLJ A TARTALOMRA EMOJIVAL!

0
Ez igen!
0
Nem tetszik!
0
Vicces
0
Imádnivaló
0
Meglepő
0
Szomorú
0
Bosszantó

SZÓLJ HOZZÁ!



Hozzászólások

Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!