Francesco Sforzának, Milánó hercegének, rengeteg kedvese és törvénytelen gyermeke volt (a pletykák szerint körülbelül harminc). Felesége, Bianca Maria Visconti, kénytelen volt eltűrni férje számos szerelmi kalandját.
Legidősebb fiuk, Galeazzo Maria, már fiatalon apja nyomdokaiba lépett. Apjával ellentétben azonban ő óvatosabb volt a kapcsolataiban, bár azok szintén rendkívül gyümölcsözőnek bizonyultak.
Galeazzo Maria 20 éves kora körül találkozott a gyönyörű Lucrezia Landrianival, a Sforza család egyik udvaroncának feleségével, és fejvesztve beleszeretett. A társadalomban a férj részéről tiltakozásról szó sem lehetett. Milánóban megtiszteltetésnek számított, ha valaki átengedte a feleségét a város uralkodójának. Ráadásul Galeazzo Maria hirtelen haragú és félelmetes természetéről volt ismert, ami minden ellenállást veszélyessé tett.
1463-ban Lucrezia egy leánygyermeknek adott életet. A kislányt Caterinának nevezték el, és azonnal a Sforza család tagjaként ismerték el.
Caterinát a nagyanyja, Bianca Maria nevelte, aki szeretettel vette körül, és folyamatosan emlékeztette a család dicső örökségére. Caterina a családi hagyományok kultuszában és az ősei iránti büszkeségben nőtt fel, akik nemcsak hadvezérek, hanem a művészetek pártolói is voltak.
Amikor Galeazzo Maria feleségül vette Savoyai Bonát, az új hercegné nemcsak Caterináról, hanem férje többi kedvesétől született gyermekéről is gondoskodott. Bona kedves és nagylelkű mostohaanya volt, akivel Caterina hosszú éveken át szoros kapcsolatot ápolt.
A milánói Sforza-udvar kulturális pezsgéséről volt híres. Caterina írók, művészek és zenészek körében nőtt fel. Korához képest kiemelkedő oktatásban részesült: tanult latint, szent szövegeket, klasszikus irodalmat, zenét és táncot.
Annak ellenére, hogy Caterina házasságon kívül született, a Sforza család fontos politikai eszközt látott benne a szövetségek megerősítésére. Első házassága a vőlegény halála miatt nem valósult meg. Hamarosan azonban egy sokkal előnyösebb parti tűnt fel – Girolamo Riario, IV. Szixtusz pápa unokaöccse.
IV. Szixtusz, aki egy szerény savonai családból származott, 1471-ben lett pápa és 1484-ig uralkodott. Kiemelkedő elméjű és magas kultúrájú ember volt. Uralmát azonban a túlzott nepotizmus (rokonpártolás) jellemezte, ami lehetővé tette számára, hogy megerősítse a Della Rovere család pozícióit egész Itáliában. Unokaöccsei kulcsfontosságú egyházi tisztségeket töltöttek be, Girolamo Riario pedig megkapta a stratégiailag fontos Imola városát.
Caterina és Girolamo esküvőjére 1473 januárjában került sor, amikor a lány mindössze tízéves volt. Senki sem emelt szót az ilyen korai házasság ellen. Maga a nászéjszaka erőszakos cselekedet volt: Girolamo azonnal érvényesíteni akarta a frigyhez való jogát, tartva a megállapodás esetleges felbontásától. Ez a gesztus tönkretette Caterina gyermekkorát, mély pszichológiai sebet hagyott benne, és meghatározta kettejük későbbi kapcsolatának természetét.
A házasságkötés után Caterina Milánóban maradt 14 éves koráig. Férje eközben Imolában erősítette meg a pozícióit. Ugyanazon év szeptemberében Riario bíboros, a pápa másik unokaöccse, sikeresen lezárta a tárgyalásokat, és Imola városa 40 ezer dukátért hivatalosan is Girolamo irányítása alá került.
Milánóban Caterina továbbra is kiváló oktatásban részesült, de élete 1476-ban megváltozott, amikor apját, Galeazzo Maria herceget összeesküvők meggyilkolták. Az esemény az egész milánói udvart megrázta. A régensi hatalom a herceg özvegyére, Savoyai Bonára szállt. 1477 áprilisában Caterina Rómába utazott a férjéhez, útközben megállt Imolában, ahol fényes ünnepségekkel fogadták.
Rómában Caterinát tisztelettel fogadták. Bár megbecsülés és csodálat vette körül, továbbra is hiányzott neki Milánó és a mostohaanyja, Bona, akivel levelezésben állt.
Az élet Girolamóval távolról sem volt idilli. Tizenöt év korkülönbség és ellentétes természet választotta el őket. Mégis voltak közös ambícióik: megerősíteni pozícióikat Itália politikai világában. 1479-ben megszületett első fiuk, Ottaviano, akinek keresztapja Rodrigo Borgia bíboros (a leendő VI. Sándor pápa) lett.
Caterina gyorsan tanult. Megértette, hogy a politika világában nincs helye az érzelgősségnek és a gyengeségnek. Amikor 1480-ban nagybátyja, Ludovico Sforza (il Moro) elmozdította az özvegy hercegnét, Bonát, a régensi tisztségből, Caterina – felismerve a Ludovicóval való szövetség fontosságát – megszakította a kapcsolatot Bonával.
1481-re Girolamo Riario birtokai kiterjesztésére törekedett. Amikor Forlì uradalma szabaddá vált, a pápa Girolamónak adta, hogy megerősítse az irányítást a régió felett. 1481 júliusában a pár hivatalosan is elfoglalta birtokait.
Caterina, aki éppen várandós volt, szenzációt keltett azzal, hogy lóháton jelent meg a nyilvánosság előtt. Mindenkit meghódított szépségével és bátorságával. Girolamo ezzel szemben kevésbé bizonyult népszerűnek: bonyolult természete és karizmájának hiánya bosszantotta a lakosokat.
Azonban minden megváltozott 1484. augusztus 12-én, amikor IV. Szixtusz pápa meghalt. A pápa védelme nélkül Girolamo sebezhetővé vált. Caterina határozottságról tett tanúbizonyságot: elfoglalta az Angyalvárat, és tárgyalásra kényszerítette a bíborosokat. Tizenkét nap után azonban kénytelen volt megadni magát és elhagyni Rómát.
Miután visszatértek Imolába és Forlìba, a Riario család helyzete egyre bizonytalanabbá vált. Az új pápa, VIII. Ince, a Della Rovere család engesztelhetetlen ellensége volt. A Rómából érkező pénzügyi támogatás megszűnt, és Girolamo forrásai hamarosan apadni kezdtek. A helyzetet a régióban kialakult gazdasági válság is súlyosbította.
Girolamo, hogy helyreállítsa a költségvetést, visszaállította a korábban a lakosság kedvéért eltörölt adókat és illetékeket. Ez elégedetlenséget váltott ki a lakosokból, és tovább erősítette az uralkodóval szembeni ellenszenvüket. Caterina ezzel szemben szilárd és bölcs maradt. Kapcsolatot tartott más itáliai udvarokkal, igyekezve fenntartani a politikai egyensúlyt.
Girolamo és Caterina családi élete ekkorra gyakorlatilag tönkrement. Gyakran veszekedtek, és az állam irányítása egyre nehezebbé vált. 1487-ben, amikor Girolamo megbetegedett, Caterina vette át az uradalom irányítását. A számos nehézség és a gyakori terhességek ellenére megbirkózott a felkelésekkel, tiltakozásokkal és intrikákkal.
Miközben a Mediciek titokban szították az elégedetlenséget Forlìban, az Orsi család, egy gazdag polgári família, vált az összeesküvők magjává. 1488. április 14-én az Orsi-pártiak, kihasználva az őrség hiányát, betörtek a Riario-palotába.
Az összeesküvők váratlanul érték Girolamót. Közvetlenül a palotában ölték meg, testét pedig kidobták az ablakon és feldarabolták. Hamarosan őt követte Imola őrségének parancsnoka is. Caterina abban a pillanatban a palotában tartózkodott gyermekeivel és anyjával. Megpróbált ellenállást szervezni, de az összeesküvők elfogták és az Orsi-házba vitték.
Caterina megőrizte a hidegvérét. Sikerült megállapodnia az összeesküvőkkel, hogy engedjék be a Ravaldino erődbe azzal az ürüggyel, hogy aláírja a megadási okiratot. Miután bejutott, Caterina átvette az erőd irányítását, és bejelentette, hogy a végsőkig harcolni fog.
Még az összeesküvők fenyegetéseire sem tört meg, akik a gyerekei megölésével fenyegették. A legenda szerint az erőd tornyaiból ezt kiáltotta: „Öljétek meg őket, ha akarjátok! Csinálok majd másikat!”
Hamarosan megérkeztek Caterina nagybátyjának, Ludovico Sforzának a csapatai, amelyek segítettek helyreállítani a hatalmát. Ezt követően kegyetlenül elbánt az összeesküvőkkel: megkínozták és kivégezték őket, házaikat pedig lerombolták. Forlì lakói elborzadtak a könyörtelenségétől, de ez helyreállította a rendet a régióban.
Megözvegyülve Caterina önállóan kezdett uralkodni, hivatalosan fia, Ottaviano nevében. Kemény kézzel vezette az államot, igyekezve megerősíteni és megvédeni a külső fenyegetésektől.
Ebben az időben beleszeretett a fiatal és jóképű Giacomo Feóba, a Ravaldino erőd parancsnokának testvérébe. Viharos románc alakult ki közöttük. Caterina jelentős hatalmat bízott rá, megtéve őt kormányzónak és az erőd parancsnokának. Titokban feleségül ment hozzá, hogy megőrizze első házasságából származó gyermekei feletti gyámságát.
De Giacomo Feo gyorsan ellenségeket szerzett magának. Gőgje és durvasága gyűlöletet váltott ki az alattvalókból. Rosszul bánt Caterina első házasságából származó gyermekeivel, ami csak tovább fokozta a feszültséget. 1495. augusztus 27-én, egy vadászatról hazatérve, összeesküvők meggyilkolták.
Caterinát lesújtotta a hír. Valóságos mészárlást rendezett, parancsot adva nemcsak az összeesküvők, hanem családjaik kivégzésére is. Ez a kegyetlen bosszú politikai hibának bizonyult. Forlì lakói, akik korábban tisztelték őt a határozottságáért, elfordultak tőle, megdöbbenve vérszomján.
Giacomo Feo halála után Caterina nem maradt sokáig férj nélkül. Forlìba érkezett Giovanni de’ Medici, a Medici család ifjabb ágának képviselője, azzal a céllal, hogy előnyös gabonavásárlási üzleteket kössön. Közte és Caterina között meleg kapcsolat alakult ki, ami hamarosan szerelemmé érett.
Giovanni okos, művelt és szelíd ember volt, aki mellett Caterina végre békére lelt. Titokban összeházasodtak, hogy elkerüljék első házasságából származó gyermekei feletti gyámsági jogainak elvesztését. Hamarosan fiuk született, Lodovico, akit apja 1498-as halála után Giovannira kereszteltek át. Ez a házasság, bár rövid volt, fényes pillanatot jelentett Caterina életében. Ugyanakkor új politikai nehézségekkel kellett szembenéznie.
1499-ben XII. Lajos francia király betört Itáliába. Elfoglalta Milánót, megbuktatva Ludovico Sforzát, aki Caterina utolsó erős szövetségese volt. Ezzel egy időben VI. Sándor pápa (Borgia) elhatározta, hogy államot hoz létre fia, Cesare számára Romagna tartományban.
Imola harc nélkül megadta magát Cesarénak, de Caterina a Ravaldino erődben keresett menedéket, és Forlì védelmére készült. Három hetet töltött ostrom alatt, személyesen irányítva az erőd védelmét. Kitartását egész Itália csodálta, még az ellenségei is. Niccolò Machiavelli is írt a rettenthetetlenségéről, „kiemelkedő úrnőnek” nevezve őt.
1500. január 12-én az erőd elesett. Caterinát fogságba ejtették és Rómába küldték, ahol az Angyalvárba zárták. Azzal vádolták, hogy megpróbálta megmérgezni a pápát, de szövetségesei közbenjárására hamarosan szabadon engedték.
Szabadulása után Caterina Firenzébe költözött, ahol abban a házban élt, amelyet férje, Giovanni de’ Medici hagyott rá. Gyermekeinek szentelte magát, különösen legkisebb fiának, Giovanninak, akinek harcolt a gyámsági jogáért.
Caterina a tudományok felé fordult. Értekezéseket írt kozmetológiáról, orvostudományról és alkímiáról, több mint 400 receptet gyűjtött össze, amelyek bekerültek a kéziratába. 1509. május 28-án halt meg tüdőgyulladásban, leginkább legkisebb fia jövője miatt aggódva.
Fia, Giovanni dalle Bande Nere, az egyik leghíresebb olasz zsoldosvezér (condottiere) lett, tovább víve anyja harcos örökségét. Leszármazottai, köztük I. Cosimo, Toszkána első nagyhercege, és Medici Mária, Franciaország királynéja, Caterinát számos európai uralkodó, köztük XIV. Lajos ősanyjává tették.
Caterina a reneszánsz korának egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Hajlíthatatlan akarata és eszességgel párosuló könyörtelensége miatt „Forlí tigriseként” emlegették.
