Számos kínai és japán hírportál kiszínezve számolt be a sztoriról, így a pontos igazságot kevesen ismerik. A „Sina News” szerint Bozsnikov évekig bujkált a hegyekben kilenc japán hadifogoly nővel, akiktől összesen 73 gyereke született. Hogy ez hogyan történhetett meg, azt mindjárt elmesélem neked.
A posztszovjet térségben hagyományosan május 9-én ünneplik a győzelem napját. Az európai hadműveletek lezárása azonban nem jelentette a második világháború végét. Japán csak 1945. szeptember 2-án kapitulált. Ezt követően a szovjet hadsereg 600 ezer japán katonát ejtett fogságba, köztük ápolónőket és olyan nőket is, akik rögtönzött bordélyházakban szolgálták ki a tiszteket. A szovjet vezetés azt tervezte, hogy Szibériába küldi őket, hogy az ország javára dolgozzanak. A szervezők tél előtt, több csoportban akarták átszállítani a foglyokat, de a konvoj kísérése végül decemberig elhúzódott.
Egy havas napon a kezdődő hóvihar miatt eltévedt két, japán fogolynőket szállító teherautó. A kísérők és a nők aknamezőre tévedtek. Az első teherautó, amelyik rossz irányba kanyarodott, aknára futott és felrobbant. Minden utasa szörnyethalt. A második jármű épségben maradt ugyan, de súlyosan megrongálódott, és sok japán nő megsérült. A túlélő katonák úgy döntöttek egymás közt, hogy ketten némi élelemmel elindulnak segítségért, Bozsnikov pedig egyedül marad a nőkkel. Miközben a mentőcsapatot várta, elsősegélyben részesítette a sebesülteket.
Jó sok idő eltelt, de az erősítés csak nem érkezett meg. Bozsnikov kezdett ideges lenni: attól tartott, hogy a társai megfagytak, vagy ami még rosszabb, letartóztatták őket. A fiatal katona még csak 20 éves volt, és megrettent attól, hogy ezért a „baklövésért” majd az ő nyakába varrják a felelősséget. Félt, hogy börtönbe csukják, vagy akár ki is végzik. A félelem arra sarkallta, hogy a foglyokkal együtt dezertáljon. Összeszedte a készleteket, és a kilenc japán nővel bevette magát a hegyekbe, hogy elrejtőzzön a bíróság és a nyomozás elől. A nők szófogadóan követték, mert biztosak voltak benne, hogy férfi nélkül odavesznének. Egyikük sem sejtette, mi lesz ennek a „szökésnek” a vége.
Napokig gyalogoltak az erdőn át, egyre mélyebbre és mélyebbre hatolva a hegyek közé. Végül találtak egy megfelelő helyet, sátrat vertek és tüzet raktak. Később ebből a táborból lett a településük. Mivel a fogolynők nem tudták, hogyan boldoguljanak egyedül az idegen földön, engedelmeskedtek Bozsnikov minden parancsának. A készleteiknek köszönhetően tavaszig nem kellett aggódniuk az élelem miatt. A jó idő beköszöntével a szökevények elkezdték otthonosabbá tenni a helyet: kezdetleges kunyhókat építettek, és a teherautókról elhozott magokkal kialakítottak egyfajta veteményest. A nők végezték a ház körüli teendőket: mostak, élelmet gyűjtöttek és főztek. Minden éjjel az egyik japán nő hezitálás nélkül ment Bozsnikovhoz aludni.
A munka oroszlánrésze a nőkre hárult, ők teljesítették a „férj” minden kívánságát, és nem mertek ellenszegülni. Bozsnikov nem tudott japánul, de a hangulatát ki tudta fejezni. Ha elégedett volt, annyit mondott: „josi”, azaz „jó”. Ha dühös volt, azt üvöltötte: „baga”, ami annyit tesz: hülye. Ebben ki is merült minden nyelvtudása. Azt hihetnénk, hogy ilyen körülmények között Bozsnikov élte világát, hiszen a nők nemcsak kiszolgálták, de minden évben szültek is neki egy gyereket. Három év elteltével azonban kénytelen volt jobban kivenni a részét a mindennapokból, és átvállalni a „hárem” ellátásának gondjait. Egyre több lett a gyerek, és egyre kevesebb az étel. Bozsnikovnak nemcsak gombát kellett gyűjtenie, hanem vadásznia is, hogy mindenkit eltartson.
Idővel a japán nők felbátorodtak, és nem engedelmeskedtek többé „gazdájuknak”. Ha elégedetlenek voltak, még el is páholták. Most már ők döntöttek arról, hogy a „férj” mikor foglalkozzon velük és mikor kényeztesse őket. Ez az élet egyre inkább terhére volt Bozsnikovnak, így egy nap a szökés mellett döntött. Éjszaka bevette magát a hegyekbe, ahol emberi nyomokra bukkant, és eljutott egy kisebb településre. Ott elmesélte a helyieknek a történteket, mindent töredelmesen bevallott, és segítséget kért a japán nők elől menekülve, akik szerinte „túl kegyetlenek” voltak.
A milícia megtalálta a hadifogoly nőket és a gyerekeiket. Addigra már más idők jártak, a kapcsolatok Japánnal rendeződtek. A Szovjetunió hazaszállította a pórul járt „szibériai nőket” és a leszármazottaikat. A japán kormány beleegyezett, hogy mindenkit visszafogad. Bozsnikovot több vádpont alapján is elítélték. Nemcsak a fegyelemsértést és a foglyok elrablását rótták fel neki, hanem a nőkkel szembeni erőszakot is. Bozsnikov 12 évet töltött rács mögött, és már elmúlt 50 éves, amikor szabadult.
