- Elméletileg egy hullámot akkor sorolnak az „óriás és zsivány” kategóriába, ha kétszer magasabb a környező tenger hullámzásánál.
- De a „műfaj klasszikusai” – azok a példányok, amelyekre különös figyelmet fordítanak – 25-30 méter magasak (más adatok szerint akár 34-40 méteresek is lehetnek, de erre nincsenek megdönthetetlen bizonyítékok).
- Gyakrabban jelenik meg egyedül (szoliton), ritkábban csoportosan (hullámcsomag).
- Olyan objektív okok nélkül jelenik meg, mint a cunamit kiváltó földrengés vagy földcsuszamlás.
- Míg a cunami csak a parthoz közeledve növeli a magasságát, addig a zsivány-hullám alapból magas, akár több száz kilométerre is a szárazföldtől.
- Még a nagy teherhajókra és tankerekre is veszélyes, hiszen amellett, hogy a víz átcsap felettük, hatalmas nyomást is gyakorol a hajóra: akár 745-1000 kPa-t (102 tonna / négyzetméter).
- Más hullámoktól függetlenül mozog, ezért néha a szomorú „számkivetett hullám” elnevezést használják rá.
A viharos természetéről ismert tengeren erős vihar tombolt 12 méteres hullámokkal: mindenütt ordított a szél, a levegő pedig permetfüggönnyé változott.
Nem mondhatni, hogy ez különösebben érdekelte volna a dolgozókat. A vihar még kapóra is jött nekik: tiszta lelkiismerettel abbahagyták a munkát, elhagyták az „E” blokkot, és a másikban pihenhettek.
A „Draupner” olajfúró platform két blokkból – a „C”-ből és az „E”-ből – állt, amelyeket egy híd kötött össze, és egy innovatív technológiával rögzítettek a tengerfenékhez 70 méteres mélységben: szívó keszonokkal, amelyek negatív nyomás révén tartanak, és úgy működnek, mint egy tapadókorong, nem pedig hagyományos, rögzített cölöpökkel vagy horgonyokkal.
Ezt a technológiát nemrég találták fel, éppen az olyan nyugtalan vidékekre, mint az Északi-tenger; ezért a „Draupner” részben kísérleti konstrukció volt. És hogy jobban megismerjék a sajátosságait, a platformot teleaggatták érzékelőkkel és kamerákkal. Figyelni akarták, hogyan reagálnak a keszonok az erős viharokra.
Nem tudni, hogy a platform az új rögzítési módnak köszönhetően állt-e ellen. De egy dolog biztos: éppen az alapos megfigyelés bizonyította az úgynevezett „Rogue-hullámok” (Zsivány-hullámok) létezését.
1995. január 1-jén este furcsa adatok érkeztek a Norvég Geotechnikai Intézetbe a „Draupner” érzékelőiről. A platformra a 12 méteres átlagos hullámokkal járó vihar közepette egy 25,59 méter magas óriáshullám csapott le. A szerkezet szilárdságát úgy tervezték, hogy kibírjon egy ilyen találkozást, azzal a hivatalos kitétellel, hogy egy ilyen esemény úgy is csak 10 000 évente egyszer következik be. De ez már mindössze 6 hónappal a platform üzembe helyezése után megtörtént.
„A Draupner E alig fél éve működött az Északi-tengeren, amikor az óriási hullám úgy csapott le a platformra, mint egy kalapács. Amikor először láttuk az adatokat, meg voltunk győződve róla, hogy technikai hibáról van szó.”
Per Sparrevik, a norvég NGI tengeralatti technológiákért, műszerekért és megfigyelésért felelős vezetője.
De ez nem hiba volt.
Minden műszer (a jelentés nyomásmérőt, gyorsulásmérőt és lézeres távolságmérőt említ) ugyanazt mutatta: egy 25 méteres hullám elborította a platform felső részét, és még alulról is megpróbálta megemelni. De a keszonok kitartottak, csupán 1 cm-t mozdultak el. A platform dolgozói biztonságban voltak: amikor a hullám az „E” blokknak csapódott, ők szerencsés véletlen folytán éppen a „C” blokkban pihentek.
Sokáig a zsivány-hullámok afféle mendemondának számítottak, amit a tengerészek meséltek egymásnak egy csésze tea mellett a kikötői kocsmákban. Mindez azért volt így, mert a velük való találkozások tapasztalatai nem illettek bele a meglévő matematikai modellekbe. A képletek szigorú világa nem engedte meg hatalmas víztömegek spontán megjelenését, amelyek teljesen elborítják a hajókat. Tehát a „zsivány-hullámok”, ahogy a francia tengerészek nevezték a jelenséget, hivatalosan nem léteztek.
Azt az északi-tengeri olajfúrónál észlelt hullámot „Újévi hullámnak” nevezték el a megjelenése dátuma alapján, vagy „Draupner-hullámnak” a helyszín alapján. Nemcsak a műszerek rögzítették, hanem egy térfigyelő kamera is.
A videó nagyon rossz minőségű. A tenger feletti pára a vihar miatt szintén nem teszi tisztábbá a képet, de megpróbálok kivágni belőle olyan képkockákat, amelyeken legalább valamelyest látszik a legendás hullám mérete.
A videót és a műszerek adatait megnézve a tudósok rájöttek: „Hűha! Akkor tehát a Rogue-hullám nem kitaláció?”.
Mi lehet ez?
És lelkesen belevetették magukat a tanulmányozásba, még egy külön „MaxWave” („Maximális hullám”) projektet is létrehoztak, amelyet teljes egészében ezeknek a hullámoknak és a keletkezési mechanizmusuknak a keresésére szenteltek. Egyúttal más szemmel vizsgálták át azon hajótörések listáját, amelyek okai között fehér foltok voltak.
A bolygó megfigyelésének első 3 hetében a radaros műholdak 10 darab, 25 méternél magasabb zsivány-hullámot észleltek a Föld különböző pontjain.
Ha röviden összegezzük az ismert tényeket, akkor a lényeg a következő:
Összefoglalva: hatalmas, pusztító, hirtelen, idegenszerű, a semmiből tűnik elő.
A legfőbb, legérdekesebb paraméteren – a végső magasságon – kívül figyelmet fordítanak a környező átlagos hullámoktól való eltérésre is. Egy ilyen rekord tanúja volt a „Grouper” tengeralattjáró, amely a nyugodt óceánon váratlanul találkozott egy 30 méter magas hullámmal.
Felejthetetlen találkozások
Ha eltekintünk a középkori és folklór említésektől, akkor az óriáshullámok első, többé-kevésbé dokumentált megjelenései közé sorolhatjuk a magas sziklákon álló világítótornyok sérüléseiről szóló feljegyzéseket. Ezek története a 19. században kezdődik.
1966-ban az olasz flotta zászlóshajója, a „Michelangelo” óceánjáró az Atlanti-óceánt átszelve New York felé tartott, amikor találkozott egy zsivány-hullámmal. A víz olyan erővel csapódott neki, hogy lyukat ütött a fedélzeti felépítményen, és betörte a 2 cm vastag, nehéz üveget, amely 24 méter magasan volt a vízvonal felett.
„A hajó, amely addig képes volt meglovagolni a hullámokat, orral belefúródott ebbe a leküzdhetetlen és ijesztő vízfalba… egyikünk sem értette, mi történt…”
Claudio Suttora, első tiszt.
A „Michelangelo” ezután javításra szorult, amelynek során rájöttek, hogy a hajótest alumíniumlemezeit acélra kell cserélni. A „Michelangelo”-val történt esetnek köszönhetően több más nagy hajón is elvégezték ugyanezt a cserét.
Egy másik első tisztnek, Philippe Lijournak azonban sikerült összeszednie magát, sőt, a fényképezőgépét is kézbe vennie azonnal, amint az Esso Languedoc szupertanker találkozott az óriással Dél-Afrika partjainál 1998-ban.
Az ő lélekjelenlétének és ügyességének köszönhetően rendelkezünk ma a zsivány-hullámról készült azon kevés, szemtanú által készített fényképek egyikével. Általában váratlanul érkezik, és Poszeidón a tanúm rá, hogy egy ilyen szörnyeteg láttán az utolsó dolog, amire gondolsz, hogy a kamerádat erre a dologra irányítsd a hajócska orra előtt.
A magyarázó feljegyzés szerint ennek a szupertankernek az árbocai a fedélzeten általában 25 méterrel emelkednek a tengerszint fölé. Abban a pillanatban, amikor a vándorló hullám megérkezett, a többi hullám magassága nem haladta meg az 5-10 métert.
Egy kutatóbója, amelyet Kanada partjainál, a Nova Scotia-félszigettől 3 km-re délre rögzítettek az Atlanti-óceánban, rögtön két felejthetetlen találkozást is átélt zsiványhullámokkal.
1991 októberében a „Tökéletes vihar” idején (egy valós időjárási katasztrófa, amelynek kronológiája egy könyv és egy film cselekményének alapjául szolgált) a bójának megadatott, hogy egy 30,69 méter (az eredetiben 100,7 láb) magas hullámot regisztráljon.
2019-ben a történet megismétlődött. Kanada partjaihoz elértek a nemrég még erős „Dorian” hurrikán maradványai, és a bója ismét egy 30 méteres hullámot észlelt.
Honnan jönnek a zsivány-hullámok?
A tudósoknak, akiket foglalkoztat ezeknek az óriáshullámoknak az eredete, amelyek kilógnak a tengerből és általában a világról alkotott ismert elképzelésekből, 3 fő elméletük van.
1. A „mátrixhibát” a tengerfenék domborzatának sajátosságai okozzák.
2. Amikor az áramlat egy irányba halad, a szél pedig ellenkező irányba fúj és fékezi a vizet, energia halmozódik fel, és a szembejövő hullámok egyetlen naggyá egyesülhetnek. Ez magyarázza, miért észlelnek gyakran zsivány-hullámokat Dél-Afrika partjainál, ahol az áramlattal nyugati szél szegül szembe.
3. Laboratóriumi körülmények között bizonyították: amikor 2 hullám meghatározott szögben (60-120°) találkozik, egyetlen nagy hullámot alkotnak. Egy egész medencét létrehozva egy számítógép által vezérelt lapátolóval, 2012-ben a tudósoknak sikerült olyan hullámot előállítaniuk, amelynek magassága ötszöröse volt a medence többi fodrozódásának. Ezeket a hullámokat „a nemlineáris Schrödinger-egyenlet speciális esetének” nevezték el.
Akárhogy is legyen – egyetlen tényező nyilvánvalóan nem elegendő egy ilyen hullám létrejöttéhez. Csak a hajók utasai tudják elképzelni, hogy milyen, amikor egy nyolcemeletes ház magasságú hullám jelenik meg hirtelen a hajó orra előtt.
A természet, amikor ilyen szörnyeteget alkot, alaposan felkészül: események és körülmények egész láncolatának kell kialakulnia ahhoz, hogy a vízből egy 30 méter magas hullámtaraj emelkedjen ki.
És nemcsak a taraj: ez a dolog fordítva is működik. Vannak jelentések hasonló mélységű „anomális mélyedésekről” is, amelyek a zsivány-hullám áthaladása előtt vagy után keletkeznek.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
