Ez a hihetetlenül romantikus, tekintélyes, jól fizetett és persze bizonyos kockázatoktól sem mentes munka (de ez csak növeli az adrenalin szintet) vonzza és csábítja az emberiség szebbik felének képviselőit.
Természetesen, ez állandó utazásokat jelent a világ különböző szegleteibe, ismerkedést új, érdekes emberekkel, lehetőséget az idegennyelv-tudás tökéletesítésére, és végül, ki tudja, talán egy egyedülálló esélyt, hogy találkozz a „hercegeddel”, méghozzá hol? A fellegekben! Hát nem ez a tökéletes love-story?!
Összességében a stewardess munkája a hétköznapi, repüléstől nem félő (aerofóbiában nem szenvedő) emberek számára szinte ideálisnak tűnik… eltekintve azoktól az apróbb kellemetlenségektől, amelyek a fedélzeti konfliktushelyzetek megoldásával járnak.
De ahogy mondani szokás, ez az emberi tényező, és ez ellen nincs mit tenni. Cserébe az elvesztegetett idegsejtekért a stewardess lényegében ingyen utazhatja körbe a világot, új városokat és országokat fedezhet fel, és megismerheti a különböző népek kultúráját. Ez pedig nagyon érdekes!
De mint minden munkának, a stewardessek munkájának is vannak árnyoldalai, ami néhány olyan úti céllal függ össze, ahová a csinos légiutas-kísérők kizárólag kötelességből, saját akaratuk ellenére kénytelenek repülni. És pontosan ezek azok a ritka pillanatok, amelyek miatt a stewardessek őszintén nem szeretik a munkájukat…
A stewardessek körében az egyik legkevésbé kedvelt úti cél India, és ennek oka nem a repülőút hosszában vagy nehézségében rejlik. A legtöbb kellemetlenséget a helyi lakosok okozzák, akiknek a mentalitása jelentősen eltér mind az európaitól, mind a közel-keletitől, de még az ázsiaitól is.
Amikor a repülőgép fedélzetére lépnek, a legtöbb egyszerű indiai úgy viselkedik, ahogyan az náluk otthon illendőnek, sőt, helyesnek számítana.
Eszükbe sem jut, hogy viselkedésükkel kellemetlenséget okozhatnak másoknak, és nagyon felháborodnak, amikor a stewardess, mondjuk, arra kéri őket, hogy legyenek „halkabbak”. Már ha egyáltalán megértik, mire kérik őket, ugyanis a legtöbb egyszerű indiai egyáltalán nem beszél angolul, ezért rendkívül nehéz átadni nekik a szükséges információkat.
Például az Indiából utazók – és itt most a született indiaiakra gondolok, nem azokra az európaiakra, akiket a sors vetett Indiába – gyakran megszegik a fedélzeti viselkedési szabályokat, és amikor rájuk szólnak, valóságos botrányt csapnak. Emellett az indiaiak nagyon szeretik a fedélzeten felszolgált ingyen alkoholt, viszont nem ismerik a mértéket, ezért… ez általában szintén botrányba torkollik.
Ráadásul India állampolgárai nagyon sokat várnak el a kiszolgálástól, és amint a repülőgép utasterébe lépnek, a „paisa vasool” elvét követik – azaz „mindent kihozni a pénzükért”. Ebben az esetben szintén valószínű, hogy a jogaik hangoztatása szintén botrányba fullad.
Egy másik úti cél, amelyet a stewardessek nem igazán kedvelnek, az Ibiza. Ez az a spanyol sziget, amely az Eivissa (Ibiza) és Sant Antoni de Portmany (San Antonio) városaiban tartott nyári partijairól híresült el, amelyeket Európa vezető éjszakai klubjai szerveznek. Spanyolország egy paradicsomi szeglete, vidám, bulizós hely – mégis mi baja lehet vele a stewardesseknek? Pontosan ez a féktelen vidámság a baj, amely még a repülőgép fedélzetén sem ér véget.
A stewardessek elmondása szerint Ibizáról az emberek nagyon furcsa és időnként nem teljesen beszámítható állapotban utaznak, ami sokszor nem derül ki azonnal. A fedélzetre felszáll egy külsőleg teljesen normálisnak tűnő, rendesen öltözött utas, nem érezni rajta alkoholszagot, így értelemszerűen senki sem számít semmi rosszra.
Az Ibizán nyaralók azonban gyakran olyan emberek, akik teljesen „elszálltak”, és pont ők válnak egy adott pillanatban teljesen kezelhetetlenné, és éppen ezért a legveszélyesebbé.
Alkohol vagy valamilyen más szerek hatása alatt az ibizai utasok elkezdhetik levetni a ruháikat, hogy lehűtsék magukat, ételt követelhetnek, vagy megpróbálhatnak kitörni a kijárat felé, miközben megpróbálják kinyitni a repülőgép ajtaját, miután az már elérte az utazómagasságot. Mindezt úgy, hogy közben minden erejükkel és minden lehetséges módon próbálják felhívni magukra a többi utas figyelmét.
Természetesen az ilyen rendbontók az egész személyzet számára fejfájást okoznak, de pont a stewardesseknek kell lecsillapítaniuk ezeket az „úriembereket”, és gyakran erőt is kell alkalmazniuk, hogy valahogy megfékezzék és a helyükre tessékeljék őket. Volt már rá példa, hogy a „magán kívül” lévő utast meg is kellett kötözni, és már mozgásképtelen állapotban kellett eljuttatni a célállomásra. Lásd be, ez nem éppen a stewardess szakma legkellemesebb oldala…
A stewardessek a kínai járatokat sem szeretik, mégpedig azért, mert a kínaiak – minden nyitottságuk és közvetlenségük ellenére – nem igazán fordítanak figyelmet azokra a dolgokra, amelyek a modern társadalomban fontosak, mint például a rendezett megjelenés és a személyes higiénia.
Ezért amikor egyszerre sok kínai utas tartózkodik a repülőn, lélegzetelállító „aromák” terjengenek, és ezt most nem képletesen értem. Egy sportöltöző ehhez képest kismiska… Ahhoz pedig, hogy az állott ruhák és a mosdatlan testek émelyítő szagát kiszellőztessék az utastérből, legalább néhány órára van szükség. El tudod képzelni, mit érezhetnek azok az utasok, akik a kínaiak után szállnak fel a gépre.
Van még egy apróság, amiért a stewardessek kifejezetten negatívan állnak a kínai utasokhoz: az a hagyományuk, hogy minden étkezés után a padlóra köpnek. A kínaiak ezzel köszönik meg az ízletes ebédet…
Talán meglepődsz, de a stewardessek egy másik legkevésbé kedvelt úti célja a Maldív-szigetek, és ennek az ellenszenvnek egyetlen oka van: a rendkívül szeszélyes utasok. Ráadásul, bármilyen furcsán hangzik is, éppen azok az egyszerű állampolgárok viselkednek felháborítóan, akik nagy nehezen végre össze tudtak spórolni annyi pénzt, hogy eljussanak erre a „menő üdülőhelyre”.
A tehetős emberek sokkal visszafogottabbak mind a vágyaikban, mind a viselkedésükben, miközben a luxus ízére ráérző „turistaosztály” szó szerint megőrül, amint a gép a levegőbe emelkedik.
Itt külön ki kell emelni az Oroszországból érkező utasokat, akiknek a viselkedését a Duty Free boltban vásárolt termékek „segítenek” módosítani. A Maldív-szigetek persze nem lát kivetnivalót abba, hogy a partjaikon az Oroszországból érkező, teljesen „elszállt” nyaralók is meg kívánnak szállni, a stewardessekben azonban a sokéves repülés során kialakult egy mélyen gyökerező ellenszenv ezzel az úti céllal szemben.
Mellesleg, hasonló a helyzet az Egyesült Arab Emírségekbe tartó járatokkal is, bár a legtöbb turista pontosan tudja, milyen szigorú, sőt, mondhatni kíméletlen szabályok uralkodnak az Emírségekben, és milyen komoly büntetés járhat az ottani szabályok megszegéséért.
A túlzottan agresszív viselkedésért a rendbontót vagy óriási pénzbírság, vagy börtönbüntetés fenyegeti, ami egyébként meglehetősen elterjedt gyakorlat.
Azonban még ez sem tántorítja el az „arab mesébe” csöppent turistákat az újabb mutatványoktól. Úgy tűnik, a luxus és a gazdagság illata néha a kelleténél jobban az utasok fejébe száll.
