Miért tilos az amerikai bíróságokon fényképezni, míg a vázlatkészítés megengedett? Hadd magyarázzam el egyszerűen

Ezek az úgynevezett Courtroom sketchek. És ez annak ellenére van, hogy manapság minden többé-kevésbé tudatos állampolgár zsebében ott lapul egy okostelefon kiváló digitális kamerával.

Őszintén szólva, magam is nagyon meglepődtem ezeken a tengerentúli szokásokon. Amíg alaposan utána nem jártam a dolognak, fogalmam sem volt, miért van ez így. Tényleg, rengeteg oka van!

Valójában nem minden amerikai államban tiltják a fotózást a bíróságon. Ahol pedig tiltják, ott ez a szokás még a XX. század elején alakult ki, amikor a fényképezőgépek még hatalmasak és ormótlanok voltak, és vakító magnéziumvakukkal villogtak, ami komolyan megzavarta a tárgyalás menetét. Ráadásul a magnéziumvakuk füstjében a vádlott akár meg is próbálhatott volna elmenekülni.

Itt érdemes megjegyezni, hogy az USA-ban precedensjog van.

Ez azt jelenti, hogy ha egy bíró egyszer kiad egy tilalmat, akkor a többi bíró általában követi a példáját. Így alakult ki ez a fotózási tilalom is, ami sok helyen máig tartja magát.

A jó öreg Amerika az az ország, amit úgy is emlegetnek, hogy a „buta törvények” hazája. A bírósági termekben a fotózás tilalma a mai napig fennáll.

A tilalom támogatói azzal érvelnek, hogy a fotósok titkos, személyes információkat rögzíthetnek a tárgyaláson, például a zavarban lévő esküdtek arcát. Emellett a teremben rohangáló, tolakodó fotóriporterek a kameráikkal elvonhatják a tárgyalás résztvevőinek a figyelmét.

Fontos megjegyezni, hogy míg egy fényképet ma már viszonylag egyszerűen meg lehet hamisítani, addig egy kézzel készített vázlatról eleve nem feltételezzük az abszolút valósághűséget.

A rajz stílusa, a művész egyéni látásmódja miatt eleve elfogadjuk, hogy az egy interpretáció, egy benyomás a pillanatról, nem pedig annak tökéletes lenyomata. Ezáltal a bírósági vázlatok paradox módon hitelesebbek lehetnek a manipulálható fotóknál, hiszen nem keltik azt az illúziót, hogy objektív valóságot ábrázolnak.

Egy másik nyomós érv a bírósági teremben való filmezés tilalmának támogatói részéről, hogy egy rosszul sikerült vagy vicces fotó a tárgyalásról alááshatja a vádlott, a bíró vagy akár az egész amerikai igazságszolgáltatási rendszer méltóságát.

Ráadásul a bírósági termekben való filmezés a magánélet megsértésének minősülhet – ami nagyon súlyos bűncselekmény az állami törvények szerint. Ne felejtsük el azt sem, hogy az amerikai törvények szerint az a személy, akit a bíróság nem talált bűnösnek, „jogosult a jó hírnévre”. A bírósági teremben készült fotók pedig besározhatják a jó hírnevét.

A rajzzal kapcsolatban viszont mindig lehet mondani – a művész hazudott, vagy nem voltam ott a tárgyaláson, stb. Ez egy ilyen ravasz hétköznapi csalás a törvénnyel szemben. Az amerikaiak sok mindenben követték az anya-Angliát is – ott nemcsak fényképezni tilos a bírósági termekben. Még rajzolni sem lehet a bíróság épületének falain belül. Csak azon kívül, és szigorúan csak emlékezetből.

És végül, Amerikában attól tartanak, hogy a rosszindulatú emberek fényképezőgépnek álcázva esetleg valamilyen bombát vagy lőfegyvert csempészhetnének be a bíróságra. Egy gyilkos egyszerűen elvegyülhet a terembe bejutó fotóriporterek között.

A folyamatosan kattogó kamerák zaja mellett pedig fel sem tűnne nagyon a lövés hangja, főleg hangtompítóval. Tehát itt biztonsági megfontolások is vannak.

• Ezért van ez a tilalom érvényben sok államban. Még a honosítási ceremónia alatt sem lehet a bíró engedélye nélkül fotózni a teremben.

Az amerikai sajtónak a mai napig gyakran be kell érnie a bírósági termekben készült rajzokkal. Az amerikaiak foglalkozásainak listáján pedig a mai napig megtalálható egy ilyen klassz munka, amit úgy hívnak, hogy courtroom artist – vagyis bírósági rajzoló.

Ezeknek a srácoknak a fő feladata, hogy a lehető legpontosabban és a lehető leggyorsabban rajzoljanak – egy jó ceruza- vagy akvarellrajznak 3-5 perc alatt el kell készülnie. Hogy a média be tudja illeszteni ezt a digitalizált rajzot a bírósági tárgyalásról szóló friss tudósításba.

A bírósági rajzoló szakma az USA-ban egyébként elég régi. Ismeretes, hogy rajzolók már 1646-ban dolgoztak a bírósági termekben – az úgynevezett Salemi boszorkányperek hírhedt tárgyalása alatt.

A bírósági rajzolók, akik hírességek részvételével zajló, nagy horderejű bírósági pereken dolgoznak, gyakran milliókat keresnek. Mivel a rajzaikat nemcsak a sajtónak adják el. Hanem kiállításokra, gazdag rajongók magángyűjteményeibe, sőt, maguknak a sztároknak is.

Egyébként még egy bírósági rajzolónak is megtilthatják bizonyos esetekben, hogy rajzoljon a teremben. Ezért előfordul, hogy ezeknek a specialistáknak a tárgyalás után kell lerajzolniuk azt, amit láttak, emlékezetből. Ezek a művészek minden ilyen rajzot külön díj ellenében értékesítenek, attól függően, hogy milyen jól sikerült a rajz, vagy mennyire volt fontos és jelentőségteljes az éppen papírra vetett bírósági tárgyalás.

De még egyszer hangsúlyozom, ez a tilalom egyáltalán nem minden államban van érvényben. Van, ahol szabadon lehet videózni a bírósági teremben. Minden attól is függ, hogy mennyire hangos az ügy, mi a bíróság státusza, kik a vádlottak stb.