Az állandó veszélyek, amelyek a nyílt tengeren leselkedtek rájuk, számos előjelet és tilalmat szültek, amelyek célja az volt, hogy megvédjék a legénységet és a hajót a bajtól.
Hallottad már a régi tengerész hiedelmet: „Nő a hajón – szerencsétlenség”? Ez csak egy a sok babona közül, amelyek évszázadokon át éltek a tengerészek és halászok körében. Azonban némelyik babona ma már elég szokatlannak tűnhet. Az egyik legérdekesebb és legrejtélyesebb… a banánhoz kapcsolódik.
Igen, jól olvastad.
Kevesen tudják, hogy a régi tengerészek egyik legfurcsább, de legmakacsabb hiedelme az volt: ha banán van a hajón, az bajt jelent. Sok kapitány határozottan megtiltotta a szállításukat, és voltak tengerészek, akik nem voltak hajlandók tengerre szállni, ha akár csak egyetlen gyümölcsöt is találtak a raktérben.
De mi állt e félelem mögött?
Honnan eredt a banánnal kapcsolatos babona?
A baljós banánokról szóló szokatlan tengeri hiedelem a Csendes-óceán különböző kultúráiban létezett, többek között Hawaiin és Polinéziában is, de az európai tengerészek körében nagyjából a 18. században gyökerezett meg.
A nagy földrajzi felfedezések korában ezek a gyümölcsök rossz hírnevet szereztek a tengerészek körében, mivel a Karib-térségből banánt szállító kereskedelmi hajók nagyon gyakran szenvedtek tömegesen hajótörést, és a roncsok között leggyakrabban csak a vízen úszó, görbe gyümölcsöket találták meg.
Emellett a tengerészek észrevették, hogy a banánszállítmányokkal utazó hajókon az élelem gyorsabban megromlott, ami miatt a legénység gyakran került az éhezés szélére.
Idővel kialakult a szilárd meggyőződés: a banán a fedélzeten bajt hoz, ezért be kell tiltani.
De minderre 3 kulcsfontosságú ok volt hatással:
1. ok: A lényeg az, hogy a banán tényleg „elsüllyesztette” a hajókat.
A banánnak van egy sajátossága: szüretelés után gyorsan beérik, a régi tengeri utazások pedig hosszú hetekig, sőt hónapokig tartottak.
A szerves anyagok (mint a banán) rothadása vagy bomlása során az anaerob baktériumok metánt (CH₄) termelhetnek. Ez a gáz 5-15%-os levegőkoncentráció mellett robbanásveszélyessé válik, különösen zárt terekben, mint amilyen a hajó raktere. A metán önmagában szagtalan, és nagy koncentrációban veszélyes lehet, főleg zárt terekben.
A tűzveszély mellett a rothadó banánok hozzájárulhattak olyan mérgező vegyületek képződéséhez is, amelyek mérgezési tüneteket okoztak a tengerészeknél: légszomjat, gyengeséget, köhögést, szapora szívverést (tachycardia), sőt tüdőödémát.
Mivel a metán természetét egészen 1778-ig nem ismerték, a raktérben való felhalmozódása rejtély maradt a tengerészek számára, ami csak tovább növelte a félelmeiket. A korabeli hajónaplók többször említik, hogy a banán közelében gyakran ütött ki tűz, ami arra késztette a kapitányokat, hogy lemondjanak a szállításáról.
Még a kereskedelmi hajókat megtámadó kalózok is gyakran otthagyták a hajót, ha ezt a gyümölcsöt találták a raktérben, mert féltek a rossz ómentől. Idővel a banánra ráragadt a szerencsétlen rakomány híre, amit igyekeztek elkerülni.
2. ok: A banán gyakran „szállít” veszélyes potyautasokat: rovarokat, pókokat és kígyókat.
A tengerészek banánszállítástól való félelmének másik fő oka a mérges élőlények támadásának veszélye volt. A gyümölcsök redőiben és fürtjeiben gyakran rejtőztek halálos pókok, kígyók és skorpiók, amelyek megmarhatták a legénység tagjait a be- vagy kirakodás közben.
Ez a probléma még napjainkban is létezik, elég csak beleolvasnod a hírekbe:
Igen, még a 2020-as években is rendszeresen találnak a világ legnagyobb metropoliszainak szupermarketjeiben olyan egzotikus pókokat a banánok között, amelyek halálosak lehetnek.
A múlt századok hajóin pedig, ahol az orvosi ellátás minimális volt, egy ilyen marás végzetes lehetett. A tengerészek hittek abban, hogy a fedélzeten bekövetkező halál feldühítheti a tenger isteneit, ezért igyekeztek elkerülni minden olyan tényezőt, amely bajt hozhat rájuk.
Emiatt sok kereskedelmi hajó nem vállalta a banán szállítását, de akadtak kockázatvállaló kapitányok, akik a profit érdekében bármire készek voltak. 1800 és 1830 között vörös kubai banánt rendszeresen, bár kis tételekben, szállítottak New York és Boston kikötőibe. Rossz híre ellenére ez az áru mégis eljutott az Újvilágba.
3. ok: A banán felgyorsította az élelem megromlását a hajókon.
Amellett, hogy rothadás közben metánt bocsát ki és „veszélyes utasokat” szállít, a banán az érési folyamat során etiléngázt is termel. Ez a gáz felgyorsítja a közelében lévő gyümölcsök és zöldségek érését.
Ha egy banánt éretlen termések, például avokádó vagy paradicsom mellé teszel, zárt térben azok sokkal gyorsabban kezdenek érni.
A modern tárolókban ezt a hatást tudatosan használják ki: etilént juttatnak be a gyümölcsök érésének gyorsítására, míg a folyamat lassításához hűtést és szén-dioxidot alkalmaznak.
Azonban a régi korok tengerészei számára a banánnak ez a tulajdonsága igazi probléma volt. Mivel a különböző élelmiszereket a banán mellett tárolták, azok a szokásosnál gyorsabban kezdtek megromlani, az élelmiszerkészletek pedig jóval az út vége előtt tönkrementek.
A tengerészek számára ez nemcsak kényelmetlenség volt, hanem komoly fenyegetés is: a nyílt óceánon megromlott gyümölcsökkel és étellel maradni egyet jelentett a biztos halállal.
Nem csoda, hogy idővel a banán rossz hírnevet szerzett, különösen a csendes-óceáni szigetlakók és az európai kereskedők körében. A babona annyira belegyökerezett a tengerész kultúrába, hogy még ma is sok halász és vitorlázó nem hajlandó banánt vinni a fedélzetre.
Egyes tengerészek meg vannak győződve arról, hogy ennek a gyümölcsnek az átka nemcsak magára a termésre vonatkozik, hanem mindenre, ami vele kapcsolatos – hiszen sok életet követelt ez a „szerencsétlen rakomány”.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
