Biztos vagyok benne, hogy te is nemegyszer felfigyeltél már egyes férfiak feltűnően hosszú kisujjkörmeire. Amikor először látsz egy ilyen „kiegészítőt”, azon gondolkodsz, hogy… nos, talán a fiatalember egyszerűen elfelejtette / nem volt ideje / nem akarta levágni azt a bizonyos körmöt.
Vagy egyszerűen nem volt olló a keze ügyében! De amikor a hosszú, hegyes körmökkel már nem először találkozol, akaratlanul elgondolkodsz: „Vajon, lehetséges, hogy valamihez szükségük van erre?”
Mint sok más ellentmondásos dolog az életünkben, a hosszú kisujjköröm is már a távoli múltban a férfias megjelenés elengedhetetlen kellékévé vált. Sőt, ezzel kapcsolatban rögtön több érdekes elmélet is létezik.
Az egyik elmélet szerint a hosszú, hegyes kisujjköröm viselésének szokása Kínában gyökerezik, ahol a férfias megjelenés ezen eleme különböztette meg a nemesi származásúakat a napszámosoktól, parasztoktól és az úgynevezett rizsföldművelőktől.
Gondolj csak bele, lehet ilyen körmökkel a földben turkálni vagy, mondjuk, takarítani? Persze, hogy nem. Ezért a hosszú körmök (és nem csak a kisujjon) az arisztokrácia vagy a gazdag réteg megkülönböztető jegyei voltak. Tulajdonképpen a kínai kultúrából ez a hagyomány átvándorolt Délkelet-Ázsia többi népéhez is.
Egy másik elmélet szerint a hosszú kisujjköröm növesztésének hagyománya indokínai – ókori indiai, khmer és thai – babonákban gyökerezik. A sors kézből olvasásának thai „tudománya”, egyszerűbben szólva a tenyérjóslás szerint, a kisujjat „a gazdagság ujjának” nevezték, mivel pontosan ezt tartották a szerencse, a pénzkereseti képesség és a kommunikációs képességek mércéjének.
Ha a kisujj nem volt elég hosszú (a hegye nyitott tenyérnél nem érte el a gyűrűsujj harmadik ujjpercének kezdeti vonalát), az azt jelentette, hogy a tulajdonosa nem is számíthat szerencsére és mérhetetlen gazdagságra. Ő – csupán egy középszerű ember… egy meglehetősen középszerű kisujjal. És fordítva: a hosszú ujjak tulajdonosait kivételes mázlistáknak tartották.
Ezért néhány thai férfi szándékosan hosszú körmöt növesztett a kisujján, hogy úgymond kijavítsa a sors igazságtalanságát, „elérjen” a gyűrűsujj harmadik ujjpercének vonaláig, és elnyerje a felsőbb erők áldását!
A kisujjköröm növesztési hagyományának ázsiai eredetelméletei mellett léteznek európaiak is, melyek egészen a 17. századig nyúlnak vissza. Európában először a nemesek hozták divatba ezt a „kiegészítőt”, akik a körmöt kizárólag gyakorlati célokra használták: a segítségével nyitották fel például a pecsétviasszal lezárt postai borítékokat.
Érthető, hogy az irodákban és kancelláriákon ezeket a műveleteket speciális késekkel végezték, de „terepi” körülmények között, amikor a szükséges eszközök nem voltak kéznél, előkerült a spádé… vagy a hosszú, hegyes végű köröm.
Mellesleg, spádéval felnyitni a leveleket nemcsak kényelmetlen, de veszélyes is volt. Mégsem egy pezsgősüveg, és fontos volt a levelet épségben megőrizni! Ezért az arisztokraták szándékosan hosszabb körmöt növesztettek a bal kezük kisujján, és annak a segítségével bontották fel a leveleket.
Miért éppen a balon? Mert a jobb kezükben szinte mindig fegyvert tartottak! Mellesleg, a balkezeseknek sem akadt problémája egy ilyen körömmel: spádépárbaj közben a főszerepet a mutató-, a középső- és a gyűrűsujj játszotta.
A hosszú köröm divatja arisztokrata körökben egészen a 20. század elejéig megmaradt, amíg a leveleket pecsétviasz helyett ragasztóval nem kezdték lezárni. Franciaországban viszont a 18. században a hosszú kisujjköröm egy másik, sokkal finomabb funkciót is ellátott.
Egy időben a hangos kopogtatás a rossz modor jelének számított, ezért a jól nevelt nemesek óvatosan kaparászták az ajtót a körmükkel, hogy jelezzék látogatásukat. Valószínűleg az ilyen „jelzések” elég sok időt vettek igénybe, de a tény attól még tény marad.
A 20. században a hosszú kisujjköröm filozófiája gyökeres változásokon ment keresztül. Ez a megkülönböztető jegy többé nem volt az arisztokraták és vagyonos polgárok privilégiuma, hanem épp ellenkezőleg, annak a jele lett, hogy az illető valami bűnös dologgal foglalkozik.
A szovjet, majd később az orosz börtönökben és munkatáborokban ez a köröm különböztette meg a nagy tekintélyű elítélteket a mezei raboktól. Ezek a rabok azért növesztették meg a kisujjukon a körmöt, hogy megmutassák mindenkinek, ki ott a főnök.
Az USA-ban pedig a 20. század 70-es éveiben, a kábítószer-„bumm” kellős közepén a hosszú férfi kisujjköröm a kokain és a heroin adagolására szolgált. A nagy drogbárók és az egyszerű „dílerek” ezt a megoldást egyszerűnek, de meglehetősen elegánsnak találták.
Ráadásul a hosszú körömről volt a legegyszerűbb felszippantani az egy adagnak megfelelő port. Tulajdonképpen ez a fogyasztási mód adta később a kokain egyik súlymértékének a nevét – „nail” (köröm).
Manapság a legtöbb férfi, aki hagyja nőni a körmét a kisujján, egyszerűen divatosnak, stílusosnak, fiatalosnak tartja, anélkül, hogy bármilyen további értelmet tulajdonítana neki.
Ázsia országaiban pedig egyes fiatalok nemcsak növesztik a körmüket, de mindenféleképpen díszítik is azokat: formára reszelik, festik és strasszokkal dekorálják.
Remélem, hogy érdekesnek találtad a cikket!
