De míg a japán autókat az egész bolygón árulják, a japán tankokat senki sem veszi meg a japán hadseregen kívül.
Szögezzük le rögtön: egyáltalán nem arról van szó, hogy a japán tankok rosszak lennének vagy elmaradottabbak más országok harckocsijaitól.
A japánok ugyanis kifejezetten kiváló tankokat gyártanak. A japán harckocsigyártás iskolája az egyik legrégebbi és legjobb a világon, története egészen az 1920-as évekig nyúlik vissza.
Az 1930-as és 40-es években a japánok olyan, a maguk idejében félelmetes harci gépeket alkottak, mint a „Ha-Go”, a „Chi-He”, a „Chi-Ha”, a kétéltű „Ka-Mi” és még sok más.
Ma a japán Mitsubishi gyártja a világ egyik legjobb általános harckocsiját, az úgynevezett „Type 90”-et (90-es típus). Ez a tank sebesség és terepjáró képesség terén még az agyondicsért „Leopardokat” és „Abramsokat” is veri. Ráadásul automata töltőrendszerrel rendelkezik, ami az amerikai tankokból a mai napig teljesen hiányzik.
Az exportpiacon azonban ez a tank – akárcsak a többi japán típus – iránt egyáltalán nincs kereslet. De mi lehet ennek az oka? Járjunk utána!
Kezdjük ott, hogy a japán tankok nagyon drágák és bonyolultak. A javításuk is. Ugyanis rogyásig vannak tömve bonyolult elektronikával. Összehasonlításképpen: a japán Type 90 darabja majdnem 9 millió dollárba kerül. Ezzel szemben az orosz T-90 körülbelül 5 millió, az amerikai „Abrams” nagyjából 6 millió, a német „Leopard” pedig kevesebb mint 7 millió zöldhasúba kóstál.
Szerepet játszik a Felkelő Nap Országának katonai koncepciója is. A japánok nem igazán szeretik exportálni a haditechnikájukat, nem tekintenek rá bevételi forrásként. Úgy vélik, hogy a tankok az övéik, és nekik van rájuk szükségük.
Van egy másik ok is: a legtöbb japán harcjárművet kifejezetten a Japánra jellemző, nem éppen egyszerű terepviszonyokra tervezték.
A japán tankokat gyakran álló helyzetből, fedezékből vagy magaslatok mögül történő tüzelésre tervezik, amelyekben a hegyvidéki japán táj oly gazdag. Emiatt előfordulhat, hogy nincs bennük lövegstabilizátor. A Type 90-et is csak pár éve szerelték fel ilyesmivel.
A japán tankok páncélzata rendkívül gyenge, különösen a harckocsitest oldalain. Míg a tank eleje talán kibír egy gránátvető-találatot, addig oldalt a páncélzat alig több, mint golyóálló.
Ráadásul a japán tankok gyakran elég könnyűek, hogy át tudjanak kelni a szigetország számtalan hídján. A hatótávolságuk is kicsi: jó esetben is mindössze 200–300 km. De hát hová is mennének, ha a saját hazájukat védik…
Sok japán tank különleges hidropneumatikus felfüggesztéssel van felszerelve, amely lehetővé teszi a harcjármű számára, hogy megemelje a farát, így hatékonyabban tud lőni fedezékből vagy dombok mögül. Ez a rendszer jelentősen megnöveli a tank árát és bonyolultságát. Ráadásul Japánon kívül sehol máshol nem tartják szükségesnek.
A japán tankok gyakran kerekesek is lehetnek. Mint például a Type 16 vagy az MCV. Ezek a trükkös szerkezetek szintén nem túl keresettek a világpiacon. Hiszen nem mindenhol vannak olyan utak, mint Japánban!
Összességében tehát a japán tankok gyakran túl bonyolultak és drágák, ráadásul kizárólag a japán viszonyokra tervezték őket. A japánok pedig úgy gondolják, nem kell ezen változtatniuk csak azért, hogy pénzt keressenek a tankokkal.
A japán tankokat az izraeliekhez lehet hasonlítani – azok sem túl népszerűek Izraelen kívül. Hiszen azokat is tisztán a száraz, köves sivatagi hadviselésre fejlesztették ki.
És ne felejtsük el azt sem, hogy a nehézfegyverek világpiaca már régóta stabilan fel van osztva. Az amerikaiak például árgus szemekkel figyelik, hogy japánnak eszébe se jusson olyan tankokat exportálni, amelyek lenyomhatnák az amerikaiakat. Pedig a japánok erre könnyedén képesek lennének…
