Idővel aztán hirtelen mindkét nép lemondott erről a népszerű élelmiszerről.
Vajon mi történhetett?
Nyilvánvaló, hogy a tisztán vallási magyarázat itt nem állja meg a helyét – abban az időben szinte minden komoly vallási (és erkölcsi) hagyomány alapja teljesen gyakorlatias, az életből vett okokra volt visszavezethető. Ebben a cikkben pont ezeket fogjuk kivesézni.
I. e. 1300, Sínai-hegy. A legenda szerint Mózes lejön a kőtáblákkal. A parancsolatok között ott egy furcsa tilalom: „a disznó tisztátalan”. Kétezer évvel később, az i. sz. 7. században Mohamed próféta Medinában szinte ugyanezt ismétli meg. Véletlen lenne?
Nem, ez hideg számítás, a szent szövegek szavai mögé rejtve.
A régészek kimutatták: miután a Tórában megjelent a tilalom, a zsidó településeken a sertésmaradványok aránya drasztikusan, mintegy 30%-ról 2%-ra zuhant.
Marvin Harris amerikai antropológus a „Cows, Pigs, Wars, and Witches” (Tehenek, disznók, háborúk és boszorkányok) című művében bátor hipotézist állított fel: nem Isten tiltotta be a disznóhúst, hanem a gazdaság álcázta magát vallásnak.
A sivatag gazdaságtana: miért maradt alul a disznó a kecskével szemben?
Harc a vízért! Ez volt a legfőbb ok.
Pofonegyszerű: a sivatag nem kedveli azokat, akik sokat isznak. Egy disznó naponta 4–8 liter vizet iszik meg. A kecske viszont másfélszer hatékonyabban hasznosítja a nedvességet: 48%-kal kevesebb folyadékot választ ki, és hetekig elvan a szokásos adag felével is.
Verseny a gabonáért
A kecskék és a birkák füvet, bokrokat és szalmát rágnak – csupa olyasmit, amit az ember nem tud megenni. A disznó viszont, akárcsak az ember, nem tudja megemészteni a cellulózt, ezért gabonára, hüvelyesekre és gyökérzöldségekre van szüksége – pont ugyanazokra az élelmiszerekre, amelyekre az embernek is.
Egyetlen kifejlett sertés akár napi 3 kiló gabonát is képes felfalni. Ez rengeteg! Európában pont ezért tartották nagy becsben a sertéseket. Ott ugyanis más volt a helyzet: a tölgyerdőkben makkon és dión legeltették őket. A Közel-Keleten viszont nem voltak tölgyesek, így minden kiló disznóhús előállítása rendkívül sokba került.
Ehhez jön még a sokoldalúság: a kecske húst, tejet és gyapjút adott, a birka pedig még ruhát is. A disznó viszont csak húst. Gazdaságilag ez egyáltalán nem érte meg.
Térjünk vissza Harrishoz, az antropológushoz, nála egyszerű volt a képlet:
anyagi feltételek → gyakorlati döntés → társadalmi norma → vallási törvény.
Ha az éghajlat nem teszi lehetővé a sertéstartást, a társadalom lemond róla. Ennek pedig abban az időben a legegyszerűbb módja az volt, ha vallási tabuként rögzítik a döntést.
Orvostudomány, higiénia és társadalommérnökség
A gazdasági okokon túl voltak gyakorlati megfontolások is. Valóban megalapozott volt a félelem a betegségektől.
Trichinellózis: az ősi gyilkos
A Trichinella egy parazita, amelynek lárvái a sertés izmaiban élnek. Az ókori Egyiptomban (i. e. 1200 körül) már a múmiákban is megtalálták őket.
Az ókoriak ugyan nem tudták, hogy ez egy féreg, de észrevették az összefüggést: aki disznóhúst evett, megbetegedett. Ez pedig néha halálhoz vezetett.
+40 °C-ban, hűtőszekrény nélkül a hús pár óra alatt megromlott. A disznóhús háromszor gyorsabban veszti el a frissességét, mint a marhahús, +30 °C-on pedig a baktériumok villámgyorsan szaporodnak benne.
Idővel a „koszos disznó” a gonosz metaforájává vált. A gyerekek születésüktől fogva azt hallották: „a disznó tisztátalan”. Generációk során alakult ki bennük ez az elítélő reflex.
A pszichológusok ma ezt kulturális kondicionálásnak hívják: az érzelmi reakció akkor is továbböröklődik, ha a kiváltó okok már feledésbe merültek.
Mit mond a modern tudomány?
Az USA-ban öt év alatt mindössze két esetben regisztráltak kereskedelmi forgalomból származó sertéshús okozta trichinellózist. Mondhatjuk, hogy ma már a sertéshús mentes a mocsoktól és a parazitáktól. Ennek oka a takarmányok ellenőrzése, a zárt tartás és az állatorvosi vizsgálat.
Sertés kontra marha
Létezik egy népszerű tévhit, miszerint a sertéshús önmagában rosszabb minőségű.
Egy meta-analízis (Nutrients, 2022) azonban kimutatta: a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát tekintve nincs különbség a sertés és a marha között. A WHO minden vörös húst a „valószínűleg rákkeltő” kategóriába sorol – függetlenül a fajtától. Vagyis alapvetően jobban jársz, ha a vörös húst, amennyire csak lehet, csirkére és halra cseréled – sokkal egészségesebb leszel.
Az Amerikai Szívgyógyászati Társaság (AHA) elismeri, hogy a sovány sertéshús kevesebb telített zsírt és húszszor több B₁-vitamint tartalmaz, mint a marhahús.
Igaz, a sovány sertéshús nem olyan gyakori. A sovány sertéshús minimális zsírtartalmú részeket jelent. A zsírosabb részekkel (lapocka, császárszalonna) ellentétben – ahol 20–30% a zsírtartalom – a sovány részekben ez csupán 5–10%.
A szűzpecsenye a legsoványabb rész: a gerinc mentén futó hosszú izom. Zsír gyakorlatilag nincs benne, a hús pedig vajpuha.
Konklúzió: mérsékelt fogyasztás és megfelelő hőkezelés (≥ 63 °C) mellett a sertéshús semmivel sem ártalmasabb más húsfajtáknál.
A sertéshús tilalma az ókori elme praktikus találmánya volt. Ez biztosította a népek túlélését olyan körülmények között, ahol minden csepp víz és minden szem gabona életeket menthetett.
Ahogy Harris írta: „nem a vallás teremti a gazdaságot, hanem a gazdaság a vallást”. A sivatagban a disznó luxusnak számított, a betiltása pedig ésszerű lépés volt.
