Miért nem él szinte senki Kolumbia nyugati partján?

Kolumbia a második legnépesebb ország Dél-Amerikában, közel 53 millió lakossal. Az ország csendes-óceáni partvidéke szinte teljesen üres, a lakosság mindössze két százalék körül van – vagyis kevesebb, mint 1 millió lakos egy ilyen, látszólag kedvező területen – az óceán partján (mint például Kalifornia).

Elsőre azt gondolnád, hogy ez egy tökéletes hely az élethez, nem igaz? Érdekes módon azonban a valódi okok nemcsak az éghajlatban, hanem a történelemben, a politikában és a régió földrajzában is rejlenek.

Az ország földrajza

Kezdjük a földrajzzal. Kolumbia egy csodálatos ország, változatos tájjal, amely öt természeti régióra oszlik: az Andok, a Karib-térség, az Amazonas, az Orinoco és a Csendes-óceán. És ami érdekes: a legsűrűbben lakott régió az Andok.

Ezen a hegyvidéki területen találhatók az ország legnagyobb városai, mint például Bogotá (7,7 millió lakos), Medellín (2,5 millió) és Cali (2,44 millió). Ezek a régiók a termékeny völgyeknek és a szárazabb éghajlatnak köszönhetően vonzóak voltak az első telepesek számára.

A csendes-óceáni régió viszont a legcsapadékosabb, szó szerint trópusi erdőkben és mangroveerdőkben fuldoklik. Nehéz ott élni, ahol szinte egész évben esik az eső. Még nehezebb, mint az Amazonasban.

Egy kis történelem

Hát persze, hogy nem maradhat ki a gyarmati időszak sem. Kolumbiát a spanyolok kezdték el benépesíteni a XVI. században. 1538-ban alapították Bogotát, amely a spanyol gyarmat fő közigazgatási központja lett. A spanyolok inkább a Karib-tenger partján alapítottak városokat – Santa Marta és Cartagena az európai kereskedelem stratégiai pontjaiként jelentek meg. Az Andok szintén vonzotta a gyarmatosítókat – ott voltak termékeny völgyek és aranykészletek, ami a régió fejlődését meglehetősen ígéretessé tette.

A csendes-óceáni partvidék esetében azonban egészen más volt a helyzet: a régió az óceánhoz való közelsége ellenére is ritkán lakott és fejletlen maradt.

A nyugati partvidék gyér népességének oka a földrajzi sajátosságaiban is rejlik.

• Először is, nagyon kevés a természetes kikötő, a Csendes-óceán nyugtalan vizei pedig megnehezítik a hajózást.
• Másodszor, a bőséges csapadék és a bonyolult folyórendszerek szintén megnehezítették az utak építését és az infrastruktúra fejlesztését. Ráadásul az Andok hegység, mint egy magas akadály, elválasztja ezt a régiót az ország belső részétől. Nem volt könnyű eljutni oda sem a gyarmati időkben, sem most.

És ami érdekes: még akkoriban is, amikor a spanyolok megpróbáltak településeket létrehozni a nyugati parton, azok kis előőrsök maradtak, amelyeknek nem volt jelentős befolyásuk. A spanyolok inkább a Karib-tenger partvidékét fejlesztették, mert onnan könnyebb volt kereskedni Európával, és az éghajlat is sokkal barátságosabb volt. A csendes-óceáni partvidék viszont a gazdasági és politikai élet peremén maradt.

Miután Kolumbia függetlenné vált, a fő népességközpontok és kereskedelmi központok a Karib-tenger partján és az Andokban maradtak. A csendes-óceáni régió továbbra is jelentéktelen szerepet játszott az ország gazdaságában.

Ma a csendes-óceáni partvidék Kolumbia egyik legkevésbé fejlett és lakott része. Persze vannak itt városok, mint például Buenaventura (320 ezer lakos) és Tumaco (~212 ezer), de még ezek sem mondhatók nagynak. A közlekedési és infrastrukturális nehézségek továbbra is korlátozzák a régió fejlődését. A zord éghajlati viszonyok és a nagyszabású gazdasági projektek hiánya, amelyek vonzanák az embereket és munkát adnának nekik, szintén szerepet játszanak.

Befejezés

Érdekes, hogy mindezek ellenére Kolumbia csendes-óceáni partvidéke ökológiai szempontból egyedülálló és fontos. Ez a bolygó egyik legcsapadékosabb és legváltozatosabb része, ahol számos állat- és növényfaj él, amelyek közül sok máshol nem is található meg. Tehát ez a régió ugyan nem alkalmas a tömeges emberi lakhatásra, de a természet számára egy igazi kincs.