Aranytartalékok – olyan helyek, ahol hatalmas mennyiségű nemesfémet, köztük dollármilliárdokat érő aranyat tárolnak. De kevesen tudják, hogy a legtöbb aranytartalékba a dolgozók nem léphetnek be speciális fémcipők nélkül.
Például, nézd csak ezt a régi fotót, amelyet az 1950-es évek végén egy profi fotós készített. Ezen a képen az Egyesült Államok aranytartalékának egyik alkalmazottja látható, amint épp az aranyrudakon áll ebben a furcsa fémcipőben.
Na de mire is való pontosan ez a cipő? És vajon a fémcipők nem karcolhatják meg az aranyrudakat, ezzel csökkentve azok értékét?
Vizsgáljuk meg mindezt egy kicsit részletesebben a mai cikkünkben.
Kezdjük azokkal a tényekkel, amelyekről nagyon kevesen tudnak: a világ aranytartalékaiban a történelem során mindig kizárólag férfiak dolgoztak.
A több száz milliárd dollárt érő arannyal való munka izgalmasnak tűnhet, de valójában az egész folyamat olyan, mint egy raktárban dolgozni, ahol az összes termék egy nehéz rúd, amelyek mindegyike 11 és 13,3 kg közötti súlyú.
A kocsik mozgatása, az aranyrudak be- és kirakodása pedig egyértelműen erős férfiaknak való feladat.
Ma már szinte minden nagyobb aranytartalékban hidraulikus emelőket és szállítószalagokat használnak, amelyek ugyan megkönnyítik a fizikai munkát, de sok folyamatot így is embereknek kell elvégezniük.
Az aranyat folyamatosan mozgatni, rakodni kell.
Csak nézd meg a lenti képen látható férfit. Aranyrudakat szállít egy speciális kocsival, és masszív fémcipőt visel, mint minden más alkalmazott.
De mi is ez a cipő, és miért kell minden dolgozónak viselnie az aranytartalékokban?
Ezek „lábközépcsont-védővel ellátott cipők”, amelyek magnéziumötvözetből készülnek, vagy ahogy az Egyesült Államokban nevezik őket, „metatarsal guard boots” – talán az acélbetétes bakancshoz lehetne hasonlítani őket leginkább. A feladatuk, ahogy már sokan valószínűleg kitalálták, fontos szerepet játszik a dolgozók lábának védelmében.
Egy rúd standard súlya, ahogy már fentebb említettük, körülbelül 11-13 kg, így akár kis magasságból való leesés is súlyos sérülést okozhat a lábban.
Az 1950-es években sok munkásnak kellett megküzdenie a lábára eső aranyrudakkal, ami gyakran súlyos sérülésekhez, törésekhez és akár rokkantsághoz is vezetett.
Egy amerikai szövetségi aranytartalékban dolgozó férfi 1952-ben véletlenül megmozdított néhány egymásra rakott rudat, amelyek a lábára ráesve, több csontját is összetörték. Ez az ember egész hátralévő életében erős fájdalmakat érzett és sántított.
A rossz vérkeringés és a járás közbeni nagy terhelés miatt a lábfej csonttörései rendkívül rosszul gyógyulnak, gyakran krónikus problémákat okozva.
Éppen ezért az ilyen kockázatok elleni védelem érdekében minden aranytartalékban dolgozó számára bevezették a védőcipő viselésének kötelezettségét az aranyrudakkal teli helyiségben. Ha a dolgozó nem akarja egész nap viselni a cipőt, akkor csak az aranytartalékba való belépéskor veszi fel.
De vajon a fémcipők nem karcolhatják meg az aranyrudakat?
A helyzet az, hogy ezeknek a cipőknek a talpa gumiból van, direkt azért, hogy ne hagyjanak nyomot a rudakon, és ne karcolják meg őket akkor sem, amikor kézzel kell rakodni a rudakat. De még egy esetleges karcolás a rúdon is jobban megéri, mint hogy az állam több száz millió dollárt fizessen a sérült (vagy esetleg rokkanttá vált) alkalmazottaknak, akik állami szolgálatban dolgoztak egy aranytartalékban.
Összefoglalva röviden: az ilyen cipők csak azért léteznek, hogy megvédjék a dolgozókat a lábsérülésektől a nehéz aranyrudakkal való munka során.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
