Elég sok ellentmondásos információ kering arról, hogy miért építettek Ausztráliában egy több ezer kilométer hosszú kerítést. Egyesek úgy gondolják, hogy talán valamit titkolnak mögötte.
Egészen abszurd összeesküvés-elméletek is léteznek: vannak, akik szerint egy fejlett civilizáció maradványait rejtegetik itt, esetleg katonai bázisokat, de olyan elrugaszkodott vélemények is vannak, miszerint repülő városokat építenek itt, vagy hogy ezzel a kerítéssel próbálják elzárni az utat az Antarktisz felé. A kerítés helye a térképen egyébként nagyjából ez:
Vagyis a kerítés elválasztja Ausztrália délkeleti, lakott részét a kontinens többi, ritkán lakott részétől. Egyértelmű, hogy az Antarktiszra vezető út elzárásával kapcsolatos pletykák csak kitalációk. Bár nem kizárt, hogy Ausztrália és az Antarktisz valaha valóban egy kontinens volt. Ezt bizonyítják az ősi térképek és az óceánfenék korára vonatkozó adatok az Ausztráliától délre fekvő óceánközépi gerincekhez viszonyítva.
De térjünk vissza az ausztrál kerítéshez. Az biztos, hogy létezik. Több ezren látták, akik a kontinens belsejében élnek. Így néz ki:
Ez igazából egy drótkerítés. Van, ahol acélcsövekből készült oszlopokkal, van, ahol faoszlopokkal. Ha valaki át akar mászni rajta, az megteheti, mivel az emberek számára nem jelent túl nagy akadályt. Egy drótvágóval is könnyen utat lehetne vágni magunknak benne. A kerítést nem őrzik, de néha autókkal járőröznek mellette – van egy földút a kerítés mentén. A kerítés karbantartásáról folyamatosan gondoskodnak. Ez egyben azt jelenti, hogy a kerítésnek mind a mai napig fontos szerepe van. Na de kitől vagy mitől kellett kerítéssel elzárni egy jókora részt a kontinensből?
A kerítést azért építették, hogy megvédjék magukat Ausztrália egyetlen ragadozójától, a dingóktól.
Úgy tartják, hogy ezek az állatok a több ezer éve Délkelet-Ázsiából a kontinensre behozott kutyák elvadult példányai. De sikerült alkalmazkodniuk Ausztráliához és hatalmas számban elszaporodtak, az egész kontinenst benépesítve. Miután az európaiak tömegesen kezdtek Ausztráliába költözni, ezek a dingók elkezdték levadászni a gazdák állatait is. A legkönnyebb préda számukra a juh. A vadászat és a mérgezés nem vezetett eredményre.
Elhatározták tehát, hogy egy kerítést építenek, amely elválasztja a gazdák lakóhelyét a kontinens többi részétől. Az építkezés az 1880-as években kezdődött és öt évvel később fejeződött be. Az 1960-as években a kerítés összes kisebb szakaszát egyetlen nagy kerítéssé kötötték össze. A kerítést „Nagy Ausztrál Falnak” is nevezik.
Évente körülbelül 15 millió ausztrál dollárt különítenek el a kerítés karbantartására. Mivel a nyulak (egy másik elvadult faj) alagutakat ásnak a kerítés alatt, az oszlopok pedig az idő múlásával néha kidőlnek.
Egyébként érdekes maga a téma, hogy ezek a dingók hogyan jelentek meg Ausztráliában. Miért nem voltak más domináns ragadozók a kontinensen? Az erszényesfarkas kihalt, nem tudott velük versenyezni a dingókkal. Nincsenek tigrisek (macskák), mint Délkelet-Ázsiában. A dingók monogámok, mint a farkasok, vagyis életre szóló párt választanak maguknak. Ez nem jellemző a kutyákra. Ráadásul éjszaka vadásznak, és rendkívül óvatosak. A szokásaik alapján tehát sokkal inkább a farkasokra hasonlítanak, mintsem a kutyákra.
Dokumentumfilm az ausztrál kerítésről:
Ausztráliában van egy másik hosszú kerítés is, de az a kontinens nyugati részén – az ausztrál nyúlvédő kerítés.
Az 1833 kilométeres kerítést 1907-ben kezdték építeni az elvadult európai nyulak ellen, amelyeket a telepesek hoztak be a 18. században. A vadonba kerülve a nyulak remekül alkalmazkodtak. A ragadozók hiánya Ausztráliában (a dingókon kívül) a populáció gyors szaporodásához vezetett.
50 év alatt a nyulak hihetetlen számban elszaporodtak, elsősorban a rendkívüli termékenységüknek és a természetes ellenségek szinte teljes hiányának köszönhetően.
A nyúlcsordák komoly problémát jelentettek a gazdák mezőgazdasági területein.
A lelövésük nem segített – ennyi nyulat egyszerűen nem lehet lelőni. A lelőtt nyulakat így rendkívül gyorsan pótolta a populáció. Ráadásul Ausztráliában egész évben rendelkezésre áll számukra a legfőbb táplálékuk – a fű és a cserjék. A nyulak hatására Ausztrália egyes területei elsivatagosodtak.
Az 1950-es években a tudósok egy myxomatosis nevű vírust terjesztettek el a nyúlpopulációban. De néhány év múlva a nyulak ehhez is alkalmazkodtak. A leghatékonyabb védelmet ezek ellen az elvadult hosszúfülűek ellen tehát a kerítés jelentette. A kerítés ma három szintből áll, és teljes hossza pedig már 3256 kilométer.
Térkép a nyugat-ausztráliai nyúlkerítésről. 1. kerítés (piros), 2. kerítés (zöld), 3. kerítés (lila)
A nyulak egész Ausztráliában elterjedtek, és nagy károkat okoznak a helyi mezőgazdaságban.
Ausztráliában van egy harmadik elvadult faj is – a telepesek által behozott tevék. Nekik is remekül sikerült alkalmazkodniuk a helyi környezethez, és ők is gyakran szeretnek benézni a gazdák el nem kerített földjeire.
Összességében tehát kijelenthetjük, hogy már a tények ilyen felületes vizsgálata is lehetővé teszi, hogy megállapítsuk, az ausztrál kerítésben nincs semmiféle titkos összeesküvés. Ez egy logikus és józan lépés a kontinensen kívülről behozott állatok ellen, amelyek az új élőhelyükön a ragadozók hiányában hatalmas populációkká szaporodtak.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
