De miért az öregek, a nagyszülők szerepelnek ilyen gyakran, és nem a szülők? A hagyományos családban élő mai gyerekek gyakran nem értik, miért nincs olyan mese, ami azzal indul: „Volt egyszer egy anya meg egy apa…”.
Ahhoz, hogy teljesen megértsd a magyar népmesék rejtett üzenetét, egy pillanatra el kell engedned a megszokott, modern gondolkodásmódot, és meg kell próbálnod eligazodni a mesék összetett világában.
Az Öregapó és Öreganyó a magyar mesékben rendkívül gyakori szereplők. Mint sok más nemzet meséiben, a szerepük itt is az, hogy a történet elinduljon. Jogosan merül fel a kérdés a mai gyerekekben: de hol vannak a szülők? A néprajzkutatók és folklór szakértők válasza szerint a népmese nem konkrét szereplőkről szól, hanem archetípusokról és szimbólumokról.
A helyzet az, hogy az öregapó és öreganyó gyakran allegorikus figurák, akik a nehéz, szegény élet képét hivatottak megteremteni (pl. a Három kívánságban is szegény emberek, akik a nagy szegénység miatt perlekednek ).
Lássuk be, sok mesében az öregek meggondolatlanul viselkednek, és a saját hibájukból kerülnek bajba. Ilyen a magyar A fecsegő asszony meséje is, ahol az ember kincset talál szántás közben, de tudja, a felesége kifecsegi a titkot a földesúrnak vagy a bírónak, aki megpróbálja megszerezni a vagyont.
Vagy nézzük A Három kívánság című mesét, amelyben a főszereplők szintén nem a bölcsesség mintaképei. Mindegy, hogy aranyhalat fognak, vagy kívánságot teljesítő fa segíti őket – a legtöbb változatban a szegény ember felesége egyszerűen megkíván egy kolbászt. A férfi dühében azt kiáltja: „Bár az orrára nőtt volna kendnek!” – és bumm! A kolbász azonnal az orrán lóg. A harmadik kívánságot ezért arra kell elpazarolniuk, hogy a kolbászt levegyék. Itt is a bölcsesség hiánya, a hirtelen jött gazdagsággal való élés nehézsége a tanulság.
Itt jegyezzük meg, hogy az öregapó és öreganyó a mesékben általában nem a megszokott nagyszülői szerepet töltik be. Sokkal inkább az életkor és az élettapasztalat szimbólumai, nem pedig a megszokott családi rendszer tagjai, akiknek unokát kell nevelniük. Ráadásul gyakran magányosak, a gyerekeikről és unokáikról szinte semmit sem tudunk.
Éppen ezért gyakran nehéz helyzetben vannak. Azokban az időkben, amikor a mesék cselekményei kialakultak, egy kétfős háztartás ritkaságnak számított, és az idős embereknek szüksége volt a segítségre.
Fontos az is, hogy abban a korszakban a 40 év feletti embereket már idősnek tarthatták, az 50 éves nőket pedig már „öreganyóként” kezelték. A rövidebb várható élettartam és a nehéz körülmények miatt az öregedés sokkal gyorsabban bekövetkezett.
Az is feltűnő a mesékben, hogy az öregeknek nincs különösebb tudásuk, és nem is a család elismert bölcsei. Az idős koruk inkább a nehéz, kemény életük bizonyítéka. A nagyszülők mai, gondoskodó képe csak a XX. századra alakult ki.
Néha azért találkozunk szülőkkel is. A legtöbb népmesében azonban van apa, de az anya hiányzik. Két fő oka is lehet ennek: az anya egyszerűen nincs jelen a cselekményben (pl. az orosz eredetű, de ismert A csuka parancsára mesében), vagy a gyerekek az apával élnek (pl. A szomorú királykisasszony története is egy apakirályról szól).
A második, sokkal kegyetlenebb verzió: a hőst (vagy a hősöket) az anya halála után gonosz mostoha neveli, aki utálja a mostohalányát. Tipikus példák: A veres tehén , Az őzike , vagy a Hamupipőke (ennek magyar változata az Az özvegy ember és árva lány). Az özvegy ember (apa) feleségül vesz egy özvegy asszonyt, akinek gyakran nincsen gyereke. Először kedves az asszony, de utána folyton üti-veri a gyerekeket, és kikergeti őket a pitvarba aludni. Az apa pedig tehetetlenül nézi ezt.
Elég nehéz olyan magyar mesét találni, amiben az anya és az apa is aktív szereplő. Kézenfekvő példa lehetne A farkas és a hét kecskegida, de azt ugye a Grimm testvérek írták… (Persze, a magyar népmese is bővelkedik állatmesékben, de a családi dinamika ritka, ahol mindkét szülő jelen van.) Tudsz olyan magyar népmesét, amiben az anya és az apa is szerepel? Írd meg hozzászólásban!
