Máté evangéliuma szerint Jézus megátkozott egy fügefát, amiért az nem termett neki gyümölcsöt, amikor éhes volt. De miért is ment Jézus oda a fához, ha a gyümölcsök még nem értek meg?
Márk evangéliumában ez a csoda két részletben bontakozik ki, melyek közé beékelődik a kereskedők templomból való kiűzésének epizódja.
Maga a csoda mintegy a háttérben marad, mi már csak a következményeiről szerzünk tudomást:
„Másnap, amint Betániából kifelé mentek, megéhezett. Messziről meglátott egy leveles fügefát, odament hozzá, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak leveleket, mert még nem volt itt a fügeszedés ideje.
És Jézus azt mondta neki: „Soha többé senki ne egyék rólad gyümölcsöt örökké!” Ezt pedig hallották a tanítványai… Reggel, amikor elhaladtak mellette, látták, hogy a fügefa gyökerestül kiszáradt. Péter visszaemlékezett, és így szólt hozzá: „Rabbi! Nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.” Jézus így válaszolt nekik: „Legyen hitetek Istenben! Bizony, mondom nektek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, akkor meg is adatik neki, amit mondott.
Ezért mondom nektek: mindazt, amit imádságban kértek, higgyétek, hogy megkapjátok, és meg is adatik nektek.” (Mk. 11:12–14; 20–24).
Máté evangéliumában viszont Jézus először kiűzi a kereskedőket a templomból, majd másnap reggel, a városba visszatérve rátalál a terméketlen fügefára. Amikor kimondja: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!”, a fügefa elszárad.
Ezt látva a tanítványok megkérdezik: „Hogyhogy azonnal kiszáradt a fügefa?” Válaszként egy olyan tanítást hallanak, amely hasonló ahhoz, amit Márk is közöl (Mt. 21:18-22). Így Máté szerint a csoda „élőben”, a tanítványok szeme láttára történik.
De mi is valójában a fügefa?
A fügefa Palesztina egyik legelterjedtebb fája. Érdekes, hogy a bűnbeesés után Ádám és Éva éppen a fügefa leveleiből készítettek maguknak ruhát (Teremtés 3:7).
A fügefa évente kétszer terem: május-júniusban és augusztus-októberben. Jézus húsvétkor volt Jeruzsálemben, ami nagyjából áprilisra esett.
Így, ahogy Márk is közli: „mert még nem volt itt a fügeszüret ideje”, tehát nem is kellett volna gyümölcsre számítani. A fügefa azonban arról nevezetes, hogy gyümölcsöt vagy a levelekkel egy időben, vagy akár azok megjelenése előtt hoz. Más szavakkal, egy (már leveles) fügefának az évszaktól függetlenül kellett volna gyümölcsöt teremnie. Krisztus ezért közeledett hozzá bizonyos elvárásokkal.
A bibliai hagyományban a fát gyakran használják egy ember vagy egy nép – egy jámbor, vagy éppen ellenkezőleg, egy istentelen – allegorikus képmásaként. Ebben az összefüggésben Izrael annyiban hasonlított a fügefához, hogy már kihajtott leveleivel – vallási törekvéseivel és szertartásaival – gyümölcsöt ígért.
Amikor tehát Krisztus odalépett a fügefához, hiába kereste rajta a gyümölcsöt. A fa dús lombozata gyümölcsöt sejtetett, ám ez a külső látszat megtévesztő volt: a fa valójában teljesen haszontalan volt, hiszen nem csillapíthatta az éhséget. Hasonlóan járt Krisztus a saját népével is, ahogyan János evangélista írja: „tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (Jn. 1:11). Amikor ugyanis Krisztus eljött hozzájuk, ő sem talált bennük igazi „gyümölcsöket” – vagyis a hit és a jó cselekedetek gyümölcseit –, ezért így ítélkezett felettük: „Ez a gonosz és parázna nemzedék”.
Ilyesmi már előfordult Izrael történetében, amikor az óhéber próféták a prédikáció hasonló formáját alkalmazták. Ebben a szakaszban Izrael egy büszke népként jelenik meg, amelynek kérkedése és képmutatása csak tovább súlyosbítja a bűnt. Így tehát a terméketlen fügefa megátkozása egy tettben megnyilvánuló példázat.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
