Szigorú szabályok a kínai szolgálólányok számára

A császári palotán belül a hagyományokat kérlelhetetlenül betartották. A kínai szolgálólányokra pedig igen szigorú szabályok vonatkoztak.

Kang-hszi (Kangxi) császárnak hatvannégy felesége volt, emellett huszonnégy fia és tizenkét lánya. Ezt a hatalmas családot több száz szolga volt hivatott kiszolgálni. Például csak egyetlen császárné személyes rendelkezésére tizenkét lány állt. Figyelembe véve, hogy némelyikük „szolgálati ideje” lejárt, mások megbetegedtek vagy meghaltak, a Tiltott Városnak rendszeresen szüksége volt új szolgálólányokra.

Tizenhat fiatal szolgálólány

Eljön, hogy kedvedben járjon,

Ha megunod – cseréld le másokra!

(Csü Jüan (Qu Yuan))

Évente tartottak válogatást, és mindig sokan akadtak, akik a császár közeli körébe szerettek volna kerülni. Szorgalmas szolgálatukért megjutalmazhatták vagy előnyösen férjhez adhatták őket. Néha a szolgálólányok bőséges ajándékokat, ékszereket vagy aranyat kaptak. Akkor toborozták őket, amikor a jelöltek még a tizenharmadik évüket sem töltötték be. Úgy vélték, ebben a korban már elég okosak ahhoz, hogy elsajátítsák a számtalan szabályt, és még ideális szolgák „faraghatók” belőlük.

A Tiltott Városon belüli szabályok pedig igencsak szigorúak voltak! Először is, a legkisebb engedetlenséget sem tűrték meg. Másodszor, mindig észben kellett tartani, hogy a palotában ki melyik lépcsőfokán áll a hierarchiának. A császári rezidencián élő nők rangjai igen változatosak voltak. És hatáskörük, valamint jogaik köre szintén. Ezért egy talpraesett szolgálólánynak mindenekelőtt meg kellett tanulnia, „ki kinek a kicsodája”. Nehogy pórul járjon! Hiszen mi lett volna, ha elfelejt meghajolni egy fontos személy előtt?

Az olyan lányok, mint Hszü – akinek a neve fordításban „havat” jelent – legelőször Momónál, a nevelőnőjüknél részesültek képzésben. Tőle kapták a ruhát és a lábbelit is. A palota teljes mértékben ellátta a szolgálólányokat, de cserébe sokat is követelt tőlük. Például még arra is volt külön szabály… hogyan feküdjenek le aludni! Kötelezően az oldalukra fordulva, kinyújtott karokkal. És erre gondosan ügyeltek! Idővel a lányok megtanultak kizárólag így elaludni, anélkül, hogy reggelig megmozdultak volna.

Huszonöt éves korukban választhattak: elhagyhatták a palotát, és a saját kezükbe vehették sorsuk irányítását. Más volt a helyzet, ha olyan szolgálólányokról esett szó, akiket egy gazdag házhoz adtak el. Gyakran a szegény családok folyamodtak ehhez, hogy javítsanak az anyagi helyzetükön.

„A gazdag városlakók házaiban akár harminc ember is szolgálja a családot – írta John Henry Gray „Az ókori Kína története” című könyvében –, sőt, még a kevésbé tehetősek is fontosnak tartják, hogy egy-két szolgálót felfogadjanak… A Kuanghszit (Guangxi) elözönlő fosztogatók miatt tönkrement szülők Kantonban darabonként öt dollárért adták el a lányaikat. Azoknak a szerencsejátékosoknak a gyermekeit is szolgálatba adták, akiknek így kellett fedezniük a veszteségüket.”

A megvásárolt cselédség helyzete egészen más volt, mint azoké, akiket önkéntesen vettek fel a Tiltott Városba. Lényegében ezek az emberek örökre meg voltak fosztva személyes szabadságuktól, akár a jobbágyok. Olykor először egy hónapra fogadták be őket a házhoz, hogy megnézzék, mire képesek és hogyan viselkednek, és csak ezután döntöttek a megvásárlásukról.

Egy gazdag házban a szolgálólányok nemcsak a szokásos feladatokat látták el – takarítottak, főztek, gondozták a kertet és a kisgyermekeket –, hanem szó szerint a kezükben hordozták úrnőjüket. Ugyanis az előkelő származású lányok lábának elkötözési hagyománya miatt némelyikük idővel gyakorlatilag elvesztette járóképességét. Ilyenkor egy szolgálólányt rendeltek mellé, akinek mindenhová cipelnie kellett az úrnőt. Ez megszokottnak számított, ha egy előkelő méltóság lánya legfeljebb állni tudott, vagy csak egy-két lépést megtenni.

De nemritkán előfordult, hogy egy szolgálólány helyzete gyökeresen megváltozott. Például John Gray azt írja a könyvében, hogy 1851-ben Kantonban egy Tung Luj-szi (Dong Liuxi) nevű előkelő hölgy maga hagyta jóvá, hogy férje feleségül vegyen egy szolgálólányt. Tung Luj-szi ugyanis akkoriban gyengélkedett, és nem tudott gyermeket szülni a férjének. Úgy döntött, ilyen egyszerű módon oldja meg a problémát.

Természetesen a jogfosztott kínai szolgálólányok időnként megpróbáltak megszökni. Némelyiküknek ez sikerült is! Amikor ilyesmi történt, a ház úrnője elment a templomba, ahol egy darabka kötelet kötözött fel azzal a kéréssel, hogy „kössék vissza” a szökevényét. Ezt követően kikiáltók járták a várost, akik hangosan beszámoltak a történtekről, és jutalom fejében kérték a lány kézre kerítését.

„A kínai társadalom szerkezete rendkívül összetett – írta John Gray –, de sehol sem láttam olyan szigorú szabályokat, mint itt.”

Mellesleg, azok, akik „örökös szolgaságba” kerültek, nem válthatták ki magukat, még akkor sem, ha lett volna rá pénzük. Úgy tartották, hogy ezzel a joggal csak az eladott személy dédunokája élhetett.