Az 1960-as évek végén ez egy meglehetősen kétes kimenetelű kalandnak számított, mivel maga a „krionika” szó is alig két éve létezett akkoriban, nem is beszélve a lefagyasztási eljárásról, ami csupán elméletben létezett, és semmilyen garanciát nem nyújtott arra, hogy a lefagyasztott embert sok év múltán sikerül majd „feléleszteni”.
Bedford azonban tudós volt, és halála előtt elmondta, hogy nem azért döntött így, mert arról álmodozott, hogy a jövőben „feltámasszák”, hanem abban a reményben, hogy egy napon az utókor majd hasznosíthatja ennek az egyedülálló tudományos kísérletnek az eredményeit.
Ki volt James Bedford, és miért döntött úgy, hogy a jövőben „újraéled”?
James Hiram Bedford 1893-ban született a Massachusetts állambeli amerikai Pittsfield városában. Négyéves korában súlyos diftérián (torokgyíkon) esett át, ami majdnem az életébe került. A fiú azonban felépült, és egy kalandokkal és eredményekkel teli, eseménydús életet élt.
Fiatalkorában Bedford Kaliforniába költözött, és a Berkeley-i Kaliforniai Egyetemre járt, ahol oktatásból és pszichológiából szerzett mesterdiplomát, miközben egy középiskolában is tanított. Az egyetem elvégzése után a szakmai fejlődésére és a karrierépítésre összpontosított, a Kaliforniai Egyetem pszichológiaprofesszora lett, és több könyvet is publikált a témában.
Bedford élete során beutazta a világot, és különös érdeklődést mutatott az élethosszabbítás kérdései és az öregedési folyamat megállítását célzó technológiák fejlesztése iránt. A krionika azután keltette fel az érdeklődését, hogy elolvasta dr. Robert Ettinger „A halhatatlanság kilátásai” című könyvét, és hamarosan a terület egyik kiemelkedő alakjává vált. Így amikor 73 éves korában tüdőáttétes veserákkal diagnosztizálták, meghozta a számára sorsdöntő elhatározást: ő lesz az első ember, akit krionizálnak.
Bedford tisztában volt vele, hogy az orvostudomány még nem elég fejlett ahhoz, hogy biztos lehessen a jövőbeli újraélesztésében, de remélte, hogy a kísérlete olyan mértékben segíti majd a tudomány fejlődését, hogy annak eredményeit a jövő generációi már hasznosíthatják.
Hozzá kell tenni, hogy nem Bedford volt az első, aki ilyen kísérletre szánta el magát, de az előző két próbálkozás kudarcba fulladt. Egy San Franciscó-i tanár túl sokáig volt a klinikai halál állapotában, mire a krionikai csapat megérkezett, ami elkerülhetetlen agykárosodást jelentett. Egy másik esetben pedig egy kaliforniai nőt a krionikus szakemberek tudta nélkül még a lefagyasztás előtt bebalzsamoztak. Amint ez kiderült, azonnal felolvasztották és a hagyományos módon eltemették.
Hogyan tárolták Bedford testét fél évszázadon át?
James Bedford egy hospice-házban volt, amikor 1967. január 12-én leállt a szíve – a rák okozta szövődményekben hunyt el. A Kaliforniai Krionikai Társaság dr. Reno Able vezette orvosi csapata megérkezett Bedford halálos ágyához, hogy teljesítsék az utolsó akaratát.
Az orvosoknak a páciens halálának pillanatától számítva hét percük volt, hogy elvégezzék az összes szükséges beavatkozást. Bedfordot lélegeztetőgépre kapcsolták, hogy fenntartsák az agy oxigénellátását, miközben a vérét dimetil-szulfoxidra cserélték, amit a vénáin keresztül juttattak be, hogy megvédjék a belső szerveit a fagyás okozta károsodástól. Ezt követően a testét szárazjéggel teli fémkapszulába helyezték, és a phoenixi Cryo-Care Equipment Corporation nevű kereskedelmi krionikai létesítménybe szállították. Itt egy Dewar-edénybe – egy folyékony nitrogént tartalmazó kapszulába – tették, ahol állandó mínusz 196 Celsius-fokos hőmérsékletet tartottak fenn.
Néhány nap múlva bejelentették a világnak, hogy az első embert sikeresen lefagyasztották folyékony nitrogénnel, és készen fog állni az újraélesztésre, amint megtalálják a rák ellenszerét. A Times eközben megjegyezte, hogy Bedford teste akár húszezer évig is tárolható anabiózis (felfüggesztett életműködés) állapotában ebben a hatalmas kapszulában, az újraélesztésre várva, bár sok tudós szkeptikusan fogadta ezt a kijelentést.
Két évvel később Bedford testét a Cryo-Care-től az anaheimi Galiso Inc. tesztberendezéseket gyártó cég tárolójába szállították, ahol egy új, modernebb Dewar-edénybe helyezték. A következő években Bedford feleségének és fiának – a krionikával szembeni személyes fenntartásaik ellenére – számos pert kellett visszavernie más rokonoktól, akik azt követelték, hogy a doktort olvasszák fel és a hagyományoknak megfelelően temessék el.
A rokonok és a biztosítótársaság nyomása oda vezetett, hogy a Galiso Inc. képviselői megtagadták Bedford kapszulájának további tárolását, mondván, hogy el kell temetni. Ekkor a fia, Norman bérelt egy trailert, és apja testét először az emeryville-i Trans-Time Inc. nevű kereskedelmi krionikai létesítménybe, később pedig egy másik, ismeretlen dél-kaliforniai helyszínre szállította.
Feltámasztják-e valaha James Bedfordot, és miről nem tudtak a tudósok a lefagyasztásakor?
Az 1990-es évek elejéig Bedford fia – a hatalmas költségek, a folyékony nitrogént szállítók árspekulációja és a rokoni nyomás ellenére – igyekezett megőrizni apja testét. Többször is áthelyezte, amíg a Dewar-edény el nem kezdett meghibásodni. Ekkor kénytelen volt a testet visszaszállítani a Galiso Inc.-hez, és a krionikával foglalkozó non-profit szervezet, az Alcor Life Extension Foundation alapítványának segítségét kérni. Az ő gondozásukban addigra már több más krionizált ember kapszulája is volt.
A több évtizedes költöztetés és a tárolási helyek váltogatása után nem volt egyértelmű, milyen állapotban van a test, ezért az Alcor alapítvány orvosai – mielőtt átvették volna a gondozását – kivették a testet a kapszulából, hogy alaposan megvizsgálják. Azt találták, hogy Bedford teste meglepően jól megőrződött, arca fiatalosabbnak tűnt 73 éves koránál, bár a bőrének egyes részei elszíneződtek, szeme szaruhártyája pedig a jég hatására fehérré vált. Ezeket a változásokat azonban nem tekintették kritikusnak, a testet egy új Dewar-edénybe helyezték, és az alapítvány gondozására bízva a Galiso Inc.-nél hagyták.
Három évvel később a kaliforniai földrengésektől való félelem miatt az egész krionikai létesítményt az arizonai Scottsdale városába költöztették, ahol Bedford teste 33 másik emberével együtt a mai napig békében nyugszik.
Krionizálása óta már 58 év telt el. A tudomány azóta hatalmasat lépett előre, az emberi kriokonzerválás egy sokkal jobban kutatott és megbízhatóbb eljárássá vált, különösen 2000 óta, amikor a folyékony nitrogénnel történő fagyasztás helyett a vitrifikációt (üvegesítést) kezdték alkalmazni, amely nem okoz jégkristályok általi roncsolódást. Emellett a meglehetősen agresszív szernek számító dimetil-szulfoxidot sem használják már régóta. Egyes tudósok úgy vélik, hogy ez szinte biztosan helyreállíthatatlanul károsította Bedford agyát.
Bedford teste mindazonáltal továbbra is a kriotárolóban van, és egyfajta szimbólummá vált a krionika híveinek közösségében. Még mindig nincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy lehetséges-e egy embert egy hosszú kriokonzerválás után teljesen, következmények nélkül „feléleszteni”, és hogy ez mikor történhet meg először. Valószínű azonban, hogy a tudósok megpróbálkoznak majd ezzel, és esélyt adnak Bedfordnak egy második életre, miután megtalálták a rák ellenszerét.
Talán egy nap a krionizálás mindennapi eljárássá válik, és véget vet a mai napig tartó, az eljárás erkölcsi vonatkozásairól szóló vitáknak, hiszen például egykoron a vérátömlesztést is betiltották, mivel azt minden vallási kánonnal ellentétesnek tartották.
