Az ilyen frigyek megkötésekor a menyasszony és a vőlegény érzései helyett a politikai vagy területi érdekeket vettek figyelembe. A nászéjszaka sem volt valami intim dolog, hanem inkább állami ügy – ceremóniákkal és szertartásokkal járt, amelyeket ma már máshogy nem is lehetne nevezni, mint őrültségnek.
Ma mesélni fogok nektek a középkori királyi esküvők és az első nászéjszaka sajátosságairól.
Felkészülés
A fontos eseményre a hercegnőket udvarhölgyek és más udvari dámák készítették fel, de nem sokkal az esküvő előtt az anya vagy az idősebb nővér avatta be a leendő királynőt a házastársi élet részleteibe: például Mária Terézia császárné a Habsburg-dinasztiából maga adta az útmutatásokat a lányainak, hogy mit hogyan kell csinálni.
A középkorban a menyasszonyt gyakran egészen kisgyermekként vitték el a vőlegény családjához, és ilyen esetben a dolog úgy működött, hogy a befogadó félnek kellett felvilágosítani a nászéjszaka menetéről.
Asztrológusok és jövendőmondók segítségével próbálták meg kiszámítani a házasságkötés legjobb időpontját, különösen akkor, ha sürgősen örökösre volt szükség. Ausztria főhercege, Zsigmond ebben a kényes kérdésben az udvari csillagjósra hagyatkozott – és törvényes gyermekek nélkül maradt: a szerencsétlen segítő nem tudta meghatározni a fogamzásra alkalmas napot.
Étel és higiénia
Néha az esküvőre különleges ételeket készítettek, amelyek célja a gyermekek mielőbbi születésének elősegítése volt – például amikor Yorki Erzsébet feleségül ment VII. Henrik angol királyhoz, erre a célra egy egész menüt dolgoztak ki nekik. Nem tudni, hogy a kulináris finomságok váltak-e be, de a párnak hamarosan tényleg megszülettek az örökösei.
Úgy tartották, hogy a menyasszony nem ehet és ihat sokat a menyegzői asztalnál. Ez a szabály nem vonatkozott a férfiakra, ami kiszámíthatatlan következményekhez vezetett.
György walesi herceg például olyan hevesen ünnepelte az esküvőjét, hogy az első nászéjszakát a kandalló melletti szőnyegen aludta át (bár a menyasszonnyal való megismerkedést is azzal kezdte, hogy azonnal kért magának egy pohár brandyt).
A higiéniával kapcsolatos elképzelések országonként eltérőek voltak, ami miatt a házasságkötések során kínos helyzetek adódtak: például Medici Mária, aki IV. Henrik francia király felesége lett, csalódott volt, hogy a király az esküvő előtt nem méltóztatott megmosakodni. Mária hazájában, Firenzében az előkelő hölgyeket gondosan felkészítették az első nászéjszakára: nemcsak fürödtek, hanem illóolajokat is dörzsöltek a bőrükbe.
A fekvés ceremóniája
A középkorban az egyház csak a ténylegesen megtörtént nászéjszaka után ismerte el érvényesnek a házasságot. Néha ezt egy szimbolikus fekvésceremónia váltotta fel – a neve ellenére meglehetősen szerényen. Az udvaroncok összegyűltek a házastársi ágy mellett, a vőlegény és a menyasszony pedig ruhában lefeküdtek egymás mellé a takaróra. Pár perc múlva felkeltek, és ettől a pillanattól kezdve törvényes házastársaknak számítottak: hiszen egy ágyon látták őket együtt.
De még a teljes értékű „beteljesülés” sem zajlott tanúk nélkül, hiszen ha a férj és a feleség mégsem közeledett egymáshoz fizikailag, a házasságot érvényteleníteni lehetett. Ezért a fiatalok hálószobájába tapasztalt rokonok kísérték őket, akiket csak egy vékony függöny választott el az ifjú pártól. Ők akár diszkréten segíthettek is a vőlegénynek és a menyasszonynak – például kínálhattak nekik egy kis bort, hogy bátrabbak legyenek.
Angliában és Skóciában annak igazolására, hogy a királyi házasság létrejött, az érseket, a király anyját és más fontos személyeket is meghívhatták a házastársi ágyhoz – összesen akár 20 ember is jelen lehetett az első nászéjszaka alkalmával.
A menyegzői lakoma után a fiatalokat ünnepélyesen megszabadították a gazdag öltözéküktől: először az udvarhölgyek vetkőztették le a menyasszonyt, és fektették be az ágyba, majd ezt követően jelent meg a szobában a vőlegény hálóingben, kissé spicces barátai társaságában.
Egészen a 17. századig a nászéjszaka után közszemlére tették a vérfoltos lepedőt – a menyasszony szüzességének bizonyítékaként.
Később a fiatalokat gyakran szándékosan egy hideg és nyirkos szobában hagyták magukra, hogy szívesebben bújjanak egymás karjaiba; az ablakok alatt kikötött lovak nyerítése is arra kellett, hogy az intim tettekre ösztönözze őket. A legbensőségesebb dolgok ekkor már tanúk nélkül történtek, de egy idő után még ekkor is behívták a „közeli úrnőt” a már említett lepedő megvizsgálására, amely a cárné tisztaságát bizonyította.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
