Ez a dolog praktikus válaszként született a hosszú tengeri utak nehézségeire és arra, hogy a kalózbázisokon alig voltak nők. A rendszer kölcsönös kötelezettségekkel járt: közös háztartás, osztozkodás a zsákmányon és egymás ápolása betegség idején. Nem feltétlenül jelentett testi kapcsolatot – bár biztosan akadtak kivételek –, a fő cél inkább a hétköznapi túlélés volt, ami egyedül nagyon nehéznek bizonyult.
Ez több volt puszta lakótársi viszonynál: egy jól kitalált rendszer, saját szabályokkal és hagyományokkal. A szövetségre lépő kalózok sokszor írásos szerződést is kötöttek, ami biztosította az öröklési jogokat. Érdekes részlet, hogy ezeket a megállapodásokat néha gyűrűcserével pecsételték meg, ami eléggé hasonlított a hagyományos esküvőkhöz. A jelenség annyira elterjedt, hogy az európai kormányok komolyan aggódni kezdtek miatta, mert veszélyt láttak benne a hagyományos értékekre nézve.
Ez a társadalmi jelenség különösen az olyan híres kalózbázisokon virágzott, mint Tortuga vagy Hispaniola, ahol a népességi viszonyok kedveztek a kialakulásának. Mégis, a legtöbb esetben két fő oka volt annak, hogy a kalózok „összeházasodtak”. Az egyik a hosszú expedíciók alatti partnerség igénye, a másik pedig az öröklés joga volt. Ha a szövetség egyik tagja meghalt, minden vagyona a társára szállt.
A matelotage történelmi előzményei
A 17. századi Karib-térség demográfiai helyzete megteremtette a tökéletes táptalajt ennek a rendszernek. Az európai gyarmatokon óriási volt a nemek közti aránytalanság, mivel a nők ritkán vállalkoztak arra, hogy a veszélyes trópusi vidékekre költözzenek. Tortuga szigetén – ami a fő kalózbázisnak számított – a férfiak és nők aránya elérte a húszt az egyhez, így a hagyományos házasság gyakorlatilag lehetetlen volt. Ráadásul a helyi őslakosokkal gyakran ellenséges volt a viszony, ami kizárta a vegyes családok alapítását is. A kalózkódexek pedig szigorúan tiltották a nők jelenlétét a hajókon, mert úgy tartották, csak konfliktust szülnek a legénység körében.
A tengeri expedíciók hossza szintén kedvezett az alternatív kapcsolatoknak. A portyák hónapokig, sőt néha évekig is elhúzódtak, ezalatt a férfiak teljesen el voltak zárva a női társaságtól. Ilyen körülmények között természetes igény volt a stabil partnerség kialakítása, ami lelki támaszt és kölcsönös segítséget nyújtott. Érdekes, hogy hasonló jelenségeket máskor is megfigyeltek, például a klondike-i aranyásóknál vagy a sarkkutatóknál, de csak a karibi kalózok fejlesztették ezt formalizált társadalmi intézménnyé saját szabályrendszerrel.
A gazdasági tényezők is nagy szerepet játszottak a népszerűségében. A kalózkodás életveszélyes szakma volt magas halálozási rátával, így az öröklés kérdése kiemelten fontossá vált. A matelotage jogi védelmet biztosított a partnernek a zsákmányrész és a személyes tárgyak öröklésére. Ez különösen azért volt lényeges, mert sok kalóz szökött bűnöző vagy a társadalom legalsó rétegéből származó ember volt, akinek nem voltak törvényes örökösei Európában. Így a rendszer nemcsak érzelmi, hanem nagyon is gyakorlati túlélési kérdéseket oldott meg a zord kalózéletben.
A matelotage jogi és társadalmi oldala
Társadalmi intézményként a matelotage világos jogi keretekkel rendelkezett, ami megkülönböztette más együttélési formáktól. A feltételeket rögzítő kalózszerződések részletesen leírták a felek kötelezettségeit: szabályozták a zsákmány elosztását, az öröklést és a gondoskodási kötelezettséget sérülés vagy betegség esetén. Vannak feljegyzések arról, hogy ezeket a megállapodásokat nemcsak aláírással, hanem a Bibliára tett esküvel is megerősítették, ami különös súlyt adott nekik a kalózközösség szemében. E szerződések jogi erejét a legtöbb kapitány elismerte és betartatta.
A rendszer társadalmi presztízse kifejezetten magas volt a kalózok körében, amit számos történelmi forrás igazol. A hírhedt francia flibustier, François l’Olonnais személyesen ügyelt rá, hogy a Maracaibo 1666-os bevételekor elesett kalózok matelot-jai (társai) megkapják a nekik járó részt a zsákmányból. Ez is mutatja, hogy teljes értékű intézményként kezelték, amelynek jogait még a harcok káoszában is tiszteletben tartották. Érdekesség, hogy egyes kalózok egyszerre éltek matelotage-ban és volt feleségük Európában – a két dolgot nem tartották kizárólagosnak.
Az intimitáshoz való hozzáállás a korhoz képest elég liberális volt. Bár a szövetség elsősorban gazdasági és érzelmi segítségnyújtáson alapult, nem tiltotta a testi kapcsolatot sem a felek között. A történelmi források ugyanakkor arra utalnak, hogy ez egyáltalán nem volt kötelező elem, és nem is fordult elő minden esetben. Egyes kutatók szerint az intézmény inkább a mai bejegyzett élettársi kapcsolatra hasonlított, mintsem a hagyományos házasságra. Sőt, bizonyos kalózközösségekben a matelotage alatt kifejezetten bajtársiasságot értettek, és ők maguk hevesen ellenezték a szexuális kapcsolatot.
Földrajzi elterjedés és híres példák
A matelotage a Karib-tenger bizonyos régióiban terjedt el leginkább, ahol a körülmények ezt segítették. Tortuga szigete, Hispaniola északi partjainál, a jelenség igazi központjává vált. Itt nemcsak a kalózok, hanem a bukanérok (vadmarha-vadászok) is gyakorolták, akiknek életmódja szintén megkövetelte a szoros férfiszövetségeket. A Hispaniolán lévő francia gyarmat is fontos bázis volt, különösen miután a francia hatóságok próbálták visszaszorítani a matelotage-t azzal, hogy könnyűvérű nőket hozattak Európából. Érdekes módon ez a terv nem vált be, mert az intézmény már túl mélyen gyökerezett a helyi kultúrában.
A híres történelmi személyek közül külön figyelmet érdemel Bartholomew Roberts, azaz „Black Bart”. Ez a legendás kapitány nemcsak gyakorolta a matelotage-t, de híres kalózkódexébe is belefoglalta a vonatkozó szabályokat. Egy másik nevezetes páros Robert Culliford és John Swann volt, akiknek szövetségét történelmi iratok igazolják. Alexandre Exquemelin francia orvos és kalóz, az „Amerikai kalózok” című híres könyv szerzője szintén említi a szokást a bukanérok között. Ezek a példák jól mutatják, hogy a matelotage származástól és rangtól függetlenül elterjedt volt.
A jelenség nem korlátozódott kizárólag a Karib-térségre. Hasonló gyakorlatokat jegyeztek fel a mediterrán korzárok és az Indiai-óceán kalózai körében is, bár ott kevésbé volt intézményesült. Ez azt sugallja, hogy a matelotage a kalózéletmód kihívásaira adott egyetemes válasz volt, nem csupán helyi sajátosság. A kalózkodás 18. századi hanyatlásával a szokás lassan kikopott, bár utózöngéi fellelhetők későbbi tengerészközösségek hagyományaiban. Történészek szerint a matelotage jelentős nyomot hagyott a karibi szigetvilág kultúrájában, ahol egyes elemei egészen a 20. századig fennmaradtak.
Az európai kormányok és az egyház reakciója
A gyarmati hatóságok gyanakodva figyelték a jelenséget, fenyegetést látva benne a társadalmi rendre. A franciák ismerték fel először a dolog súlyát: Tortuga kormányzója 1645-ben sürgősen több száz lányt kéretett Európából, hogy a kalózok figyelmét visszaterelje a hagyományos heteroszexuális kapcsolatokra. A spanyol hatóságok szintén aggódtak, ők erkölcsi fertőnek tartották a matelotage terjedését. A katolikus egyház természetesen határozottan elítélte a gyakorlatot, bár a befolyása csekély volt a kalózközösségekben.
Az angol hatóságok hozzáállása pragmatikusabb volt, mivel szükségük volt a kalózok szolgálataira a spanyol dominancia elleni harcban. Tudjuk, hogy egyes angol kormányzók szemet hunytak a dolog felett, amíg a kalózok hasznosnak bizonyultak. Ám ahogy a brit kontroll erősödött, úgy vált a hozzáállásuk is egyre elutasítóbbá. A hollandok többnyire a be nem avatkozás elvét követték. Az egyház térítéssel próbálkozott, de a törvényen kívüli, vallásszkeptikus kalózoknál süket fülekre találtak. Végül a demográfiai változás bizonyult hatékonynak: ahogy több nő érkezett a térségbe, úgy szorult vissza a szokás, bár történelmi feljegyzések szerint alternatív formaként még a 18. században is létezett.
A matelotage helye a kalózkultúrában
Ez az intézmény szerves része volt a tágabb értelemben vett kalózkultúrának, melyet nagyfokú társadalmi autonómia jellemzett. A kalózok körében elterjedt becenevek használata részben azt a célt is szolgálta, hogy eltitkolják a matelotage-ban való részvételt (és a kilétüket) az európai társadalom elől, így védve magukat, ha esetleg visszatérnének a civil életbe. A rendszer gazdasági alapjai tükrözték a kalózok igazságos elosztási elveit, ahol mindenki megkapta a részét. Ez az egyenlőségre törekvő szemlélet, párosulva a közös ivászatokkal és a kollektív döntéshozatallal, egy teljesen egyedi társadalmi közeget hozott létre.
A popkultúra, bár előszeretettel romantizálja a kalózéletet, ritkán mutatja be hitelesen a matelotage-t. Ez a hiányosság illeszkedik abba a tendenciába, hogy a történelmi narratívák gyakran elhallgatják a nem hagyományos kapcsolati formákat. Az utóbbi években azonban a történészek egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a téma iránt. A matelotage tanulmányozása segít jobban megérteni az emberi kapcsolatok komplexitását extrém körülmények között, és megkérdőjelezi a történelmi nemi szerepekről alkotott hagyományos elképzeléseinket.
Összegzés helyett
A matelotage történelmi jelentősége túlmutat a puszta kalózhistóriákon. Kiváló példája annak, hogyan alakulnak át a társadalmi normák az elszigeteltség és a kényszer hatására. Megmutatja az emberi kapcsolatok rugalmasságát és a közösségek képességét arra, hogy működőképes alternatívákat találjanak a hagyományos intézmények helyett. Ha hiány lép fel, az ember talál megoldást: a kalózoknak nem voltak „kéznél” nők, így kénytelenek voltak egymás közt megszervezni a háztartást és a gondoskodást.
A jelenség mai üzenete abban rejlik, hogy rávilágít: az emberi kapcsolatok mindig is sokszínűbbek voltak annál, mint amit a hagyományos történetírás sugall. Emlékeztet a gazdasági és gyakorlati szempontok fontosságára is. Erre ismerünk fordított példát is: amikor a nők szembesültek a férfihiánnyal (például háborúk idején vagy a függetlenségi törekvések csúcsán), ők is megtalálták a módját a terhek megosztásának. Így jött létre a „bostoni házasság”, amit ma sokszor a matelotage tükörképének tartanak. Bár reméljük, hogy kényszerből ilyesmire nem lesz szükség a jövőben, a történelmet – még ezeket a részeit is – érdemes ismerni.
