A szomszéd vett egy autót, ezért ki kell szúrnod a kerekeit, vagy szöggel végighúznod az oldalát? A kolléganőd vett egy méregdrága nercbundát, ezért molylepkét kellene csempészned a szekrényébe? Egy ismerősöd a pincében párolja a whiskyt, és jól keres vele, ezért fel kellene nyomnod a rendőrségen?
Minden stimmel!
Az emberi irigység kiszámíthatatlan, és néha egészen váratlan következményekkel jár. A mai történetünk éppen egy ilyen esetről szól.
Élt az Amerikai Egyesült Államokban a 20. század elején két testvér, John és Frank Fenton. Mondjuk úgy, nem voltak egyszerű esetek. Életük derekáig semmi kiemelkedővel nem foglalkoztak, egy régi üveggyárban dolgoztak: palackokat fújtak, öntőformákat tisztítottak, vázákat festettek. Igazából nem kerestek túl sokat, pedig gürcöltek vagy öt ember helyett is.
Persze ők is arra vágytak, mint mindenki más: kevesebb munka, több pénz. És ez a lehetőség meg is adatott nekik. Történt ugyanis, hogy 1905-ben az USA-ban óriási népszerűségre tett szert a Tiffany-üveg, pontosabban a „favrile” technika. Ez valójában teljesen hétköznapi üveg volt, amelyet a hőkezelés előtt fémsókkal permeteztek be, amitől gyönyörű, aranyos-narancssárgás, irizáló mintázatot kapott. Csak ennek a mintázatnak köszönhetően a Tiffany-vázákat az önköltségük 30-50-szereséért adták el.
A bennfentesek azzal viccelődtek, hogy három szuperjövedelmező üzletág létezik: a prostitúció, a szeszcsempészet és a Tiffany-üveg.
És ez valóban így is volt. Egyetlen eladott Tiffany-váza fedezte egy egész üvegtétel költségét és egy teljes gyári műszak egynapi munkabérét!
Azonban, a technológia egyszerűsége ellenére, Louis Comfort Tiffany szabadalmaztatta a találmányát, és szigorúan titokban tartotta. Minden kísérletet, amellyel az aranytojást tojó tyúkját akarták elvenni, szigorúan büntettek: perrel és elkerülhetetlen csőddel.
A fivérek megértették: ez az ő esélyük, hogy egy kamionnyi és egy talicskányi pénzt keressenek. Mivel értettek az üveghez, a Fentonok elég gyorsan rájöttek az irizáló üveg készítésének módjára, és egy csődbe ment üveggyár területén megnyitották a saját üzemüket.
1907-ben a Fenton fivérek gyára bemutatta a saját szivárványos üvegét – a „Carnival” üveget. Tiffany ezen rettenetesen feldühödött és beperelte őket, a bíróság azonban elutasította a keresetet. A fivéreknek sikerült meggyőzniük a bírót – aki nem sokat értett az üveggyártás technológiájához –, hogy az ő gyártási módszerük más. Pedig a valóságban csupán felcserélték a vázakészítés két jelentéktelen fázisát.
A fivérek által lenyúlt technológiát a bíróság hivatalosan is önálló és eredeti eljárásként ismerte el.
A Fenton fivérek azonban figyelmen kívül hagytak egy látszólag jelentéktelen tényt: nem elég valamit legyártani, azt el is kell tudni adni. Ezzel pedig problémáik voltak, méghozzá óriási problémáik.
Tiffany zseniális eladó volt, olyasmi, mint a BMW a többi autógyár között. Megértette, mennyire fontos elhitetni a vevővel, hogy egy szuper-extra egyedi darabot vásárol. És bár a gyártása fillérekbe került (de erről persze ki beszélne), a bolti ára, ami egy Boeing-szárnyéval vetekedett, minden egyes nullájával azt üvöltötte:
EZ EGY SZUPER CUCC!
VEGYÉL MEG, ÉS MINDENKI LÁTNI FOGJA, MILYEN MENŐ VAGY!
A Fentonok ezzel szemben egyetlen vázát sem tudtak eladni még csak megközelítőleg sem a Tiffanyéhoz hasonló áron. Az egyetlen, amit tehettek, az árak csökkentése és a gyártott mennyiség növelése volt. A gyáruk a jövedelmezőség határán működött, a vázákat és egyéb edényeket havi több tízezres darabszámban ontották magukból.
Elárasztották az összes boltot és üzletet a csillogó vázáikkal, csészéikkel, kancsóikkal. A dolog odáig fajult, hogy egy 3-6 csészéből és csészealjból álló készletért mindössze 5 centet kértek. És mindezt úgy, hogy a gyakorlatilag ugyanolyan Tiffany-üveget simán eladták 300-1000 dollárért (mai árfolyamon ez nagyjából 1,3 millió forintnak felel meg).
1929 elejére a Fenton fivérek karnevál üvegéből annyi lett, hogy már senki sem akarta megvenni.
Amikor pedig beütött a Nagy Amerikai Gebasz (vagyis a nagy gazdasági világválság), az embereknek végképp nem az üvegen járt az esze. A csillogó edényeket leadták a használtcikk-kereskedőknek, akik megpróbáltak belőle valamit eladni, de hiába. Végül egyszerűen kidobták, összetörték, de leggyakrabban elásták, hogy a kukások ne kereshessenek pénzt az esetleges eladásaikból.
Törvényszerű következményként a Carnival üveget gyártó üzem bezárt. Magáról a karnevál üvegről pedig egy időre el is feledkeztek. Egészen a 2000-es évek elejéig, amikor egy kincsvadász Chicago területén egy földbe ásott kincsre bukkant: zsákvászonban gondosan becsomagolt karneválüveg-készletek feküdtek.
Fogta magát, és árverésre bocsátotta a leletet, ahol a korábban fabatkát sem érő csészéket több százezer dollárért adták el. Mint kiderült, ebből a bizonyos Carnival üvegből szinte semmi sem maradt az USA-ban; mindenki annyira hozzászokott, hogy szemétnek tekintse, hogy közel 70 éven át folyamatosan megszabadultak tőle az emberek.
Ennek hatására pedig a semmiből hirtelen értékké vált!
Kitört a Carnival-láz. Minden szeméttelepen, elhagyatott területen elkezdtek ásni, ásni és ásni az emberek. Ez érthető is, hiszen néhány csészéért egy-két évnyi gondtalan életre, ha nem többre elegendő pénzt lehetett kapni.
És mi lett a fivérekkel és a gyárukkal?
Meglepő módon a gyár a vízen maradt, a testvéreknek sikerült átállítaniuk kézzel készített díszüvegek gyártására. A fivérek és utódaik tehetséges tervezőket tudtak megnyerni az üzemnek, akik több mint 70 éven keresztül valóban lenyűgöző, egyedi tárgyakat készítettek.
Sajnos az USA-ban bevezetett szigorú környezetvédelmi előírások miatt a Fentonok gyára 2017-ben bezárt, ma már csak egy kis üvegfújó műhely maradt meg belőle, a Fenton Art Glass Gift Shop.
