Uralkodásának időszaka, ami egy kicsit több mint 30 év volt, Madagaszkár történelmének egyik legvéresebb időszakának számított.
Nem véletlenül nevezték ezt a kompromisszumképtelen királynőt „Kegyetlen Ranavalonának”… persze a háta mögött. Egyesek zsarnoknak tartották, aki bármilyen áldozatra képes volt saját céljai elérése érdekében. Mások pedig egyszerűen őrültnek nevezték.
Egyébként az őrület talán a legmegfelelőbb szó I. Ranavalona uralkodásának időszakára, amely alatt a alattvalók meggyilkolása, a békés polgárok lemészárlása és a tömeges elnyomás szörnyű éhínséggel és nyomorral váltakozott.
A „véres királynő” életrajzával foglalkozó történészek úgy vélik, hogy I. Ranavalona idején Madagaszkár lakosságának majdnem a fele elpusztult vagy közvetlen parancsára, vagy szörnyű politikájának következtében.
I. Ranavalona, akit születésekor Rabodoandrianampoinimerina névre kereszteltek, királynői pályafutását egy véletlen házassággal kezdte. Történt ugyanis, hogy az apja, aki Madagaszkár akkori királya, Andrianampoinimerinandriantsimitoviaminandriampanjaka (igen, igen, ilyen neveik vannak) informátora volt, tájékoztatta uralkodóját egy összeesküvésről és egy készülő merényletről az élete ellen. Hálából a király nem talált jobbat, mint hogy informátora lányát a saját fiához, a trónörököshöz és a leendő királyhoz adja feleségül.
Mint a legtöbb házasság, amelyet szülők döntése alapján és a gyermekek akarata ellenére kötöttek, I. Ranavalona és a leendő I. Radama király házassága is boldogtalan volt, teljesen nélkülözte a szeretetet, a kölcsönös megértést és… a gyermekeket. Azonban a lány számára valami sokkal többet hozott – elképesztő méretű hatalmat, amiről abban az időben álmodni sem mert.
Férje 1828-as halála után I. Ranavalona kegyetlenül leszámolt a királyi trón összes lehetséges trónkövetelőjével. És egyébként nem is volt belőlük sok – az elhunyt királynak nem maradtak örökösei! I. Ranavalonának elég találékonyan kellett eljárnia, hiszen nem ontogathatta csak úgy nyíltan a „kék” vért!
Ezért a királyi család egyes tagjait megfojtotta, másokat pedig cellákba záratott és éheztetett, amíg meg nem haltak. Amikor a belső trónkövetelőkkel végzett, I. Ranavalona szó szerint megragadta a hatalmat a királyságban, I. Ranavalona királynővé nyilvánította magát, és elkezdett foglalkozni… a trónja elleni külső támadásokkal.
Történt ugyanis, hogy még férje, I. Radama király életében megnyitotta Madagaszkárt a külföldiek előtt, hogy európai tudást használjon fel az állam modernizálására. Ennek a lépésnek köszönhetően a királyságba eljutott a kereszténység, széles körben elterjedt az alapfokú oktatás, a madagaszkári írás pedig végre az arab írásról a latin írásra változott.
Emellett megnyíltak az első nyomdák, ahol a vallási irodalom mellett ábécéskönyveket, tankönyveket, szótárakat, valamint mesék és közmondások gyűjteményeit is nyomtatták.
Az európai befolyás pozitív hatással volt a Madagaszkári Királyság fejlődésére, így gondolták mindannyian… kivéve I. Ranavalonát, aki úgy vélte, hogy az európai gyarmati hatalmak egyetlen célja a királyság leigázása és egy újabb gyarmattá alakítása.
Ezt pedig semmiképpen sem lehetett megengedni! Ezért, amint I. Radama király meghalt, I. Ranavalona aktív politikát kezdett folytatni, amelynek célja az Európával való kapcsolatok fokozatos visszaszorítása volt.
És hagyomány szerint a királynő radikálisan cselekedett: megölette vagy elűzte a királyságból az összes külföldi misszionáriust, érvénytelenítette az Angliával és Franciaországgal kötött szerződéseket, és mindenhol betiltotta a kereszténységet.
Összességében minden intézkedése arra irányult, hogy nullára csökkentse Európa befolyását a Madagaszkári Királyságra, és fokozatosan elszigetelje azt a külvilágtól, valamint visszaállítsa a régi, archaikus rendet és struktúrákat.
Így például uralkodása idején I. Ranavalona aktívan alkalmazott egyfajta „robotot”, amelyet „fanompoana”-nak neveztek – ez az, amikor a kényszermunkát adófizetésként használták. A lényege az volt, hogy minden szabad embernek (a rabszolgákat nem számítva) ingyen kellett dolgoznia a gazdájának.
Ezeknek az embereknek a munkáját házak, paloták építésére, földek megtisztítására, utak javítására, nemesek és királyi eltartottak hordszéken való szállítására használták fel.
A munkásoknak nem fizettek bért, rosszul táplálták őket, és nem mindig adtak nekik inni, ezért gyakran tömegesen haltak meg a munkahelyeiken. Azonban éppen a „fanompoana” révén fejeztek be a királyságban néhány nagyszabású építkezési projektet, és növelték meg az I. Radama által létrehozott reguláris hadsereget is 20 000-ről 30 000 főre.
A jogrendszer sem kerülte el a „véres királynő” figyelmét. Az egész bírósági eljárás egyetlen nagy próbatétel volt, amelynek tétje korántsem az igazságszolgáltatás, hanem az emberi élet volt. A bírósági ülés teljes időtartama alatt a vádlottat csirkebőr darabokkal etették.
Ha a vádlott megette a bőrt, és utána hányt, akkor ártatlannak nyilvánították. Ha viszont az összes bőrt maradéktalanul és következmények nélkül megette, akkor a vádlottra kivégzés várt.
A királynő véres politikája nemcsak közvetlen alattvalóira és a királyság lakosaira terjedt ki. I. Ranavalona egész Madagaszkárt uralma alá akarta vonni, ezért rendszeresen szervezett büntető expedíciókat a sziget azon részeire, amelyek lakosai aktívan ellenálltak és nem fogadták el az uralmának elveit.
A királyi hadsereg nem kímélte az ellenszegülőket: a katonák felégették a földeket, elpusztították a házakat, példát statuáló módon megölték a helyi lakosokat, hogy mások lássák, mi történik az árulókkal.
Azonban azokra is sanyarú sors várt, akik engedelmeskedtek a kegyetlen királynő akaratának, mivel lényegében rabszolgákká váltak, akiknek egész életükön át I. Ranavalona „projektjein” kellett dolgozniuk. 1820 és 1853 között több mint egymillió rabszolgát fogtak el! De ez még nem minden.
A királynő véres és kompromisszumképtelen politikája Madagaszkár lakosságának drasztikus csökkenéséhez vezetett. Így hat év alatt, 1833 és 1839 között, csak hozzávetőleges becslések szerint a sziget lakossága 5 millióról 2,5 millióra csökkent, I. Ranavalona szülőföldjén pedig 750 000-ről 130 000-re! Népirtás szintű számok, mit lehet ehhez még hozzáfűzni…
Az európai gyarmatosítók, Anglia és Franciaország egyébként nem örültek túlságosan a Madagaszkárról való elűzetésüknek – nekik is voltak érdekeik és terveik a szigettel kapcsolatban. Ráadásul a korábbi uralkodók meglehetősen szívélyesen fogadták őket, és örömmel vették az összes újítást, amelyet az európaiak Madagaszkárra „hoztak”.
I. Ranavalona nézetei azonban ellentétben álltak az európai gyarmatosítók nézeteivel, ezért összefogtak és több kísérletet is tettek hódító expedíciók szervezésére, amelyek azonban kudarccal és nagy emberveszteséggel végződtek. I. Ranavalona lefejezte az elhunyt gyarmatosítók holttesteit, és a fejüket karókra tűzte, amelyeket a parton állítottak fel, az óceán felé nézve. Hogy senki se merje megpróbálni mégegyszer…
A Madagaszkári Királyság és Madagaszkár szigetének fekete, vagy inkább véresvörös korszaka egészen 1861. augusztus 15-ig tartott, amikor I. Ranavalona királynő, aki 33 évig uralkodott és a sziget lakosságának több mint egyharmadát irtotta ki, saját ágyában meghalt. 83 éves volt, és a „véres királynő” halála természetes okokból következett be…
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
