A mai cikkünkben a Római Birodalom egyik leghíresebb és legrejtélyesebb császáráról, Caliguláról lesz szó, aki Kr. u. 37-től 41-ig uralkodott.
Gaius Julius Caesar Augustus Germanicus (mert így hívták a kegyetlen uralkodót) a Julius-Claudius dinasztia harmadik képviselője volt. Zsarnoki és kicsapongó tiránnusként vonult be a történelembe. Legközelebbi társai ölték meg egy puccs során…

Gaius Julius Caesar Augustus Germanicus nem igazán kedvelte a becenevét, pedig az egészen hősies volt. A Caligula jelentése „kiscsizmácska”: a leendő császár ilyen, a katonai csizmákhoz hasonló kis csizmákban szaladgált apja, Germanicus katonai táborában.

A katonák kezdték el Caligulának hívni – a „caliga” szó becézett formája.
19-ben apja meghalt. Valószínű, hogy vagy a szíriai helytartó mérgezte meg, akivel konfliktusa volt, vagy Tiberius császár, aki féltékeny volt a hírnevére és a népszerűségére.


„Germanicus halála”.
Germanicus halála után Caligula családja kegyvesztett lett Tiberius császár és Seianus testőrparancsnok szemében, akik politikai riválisként tekintettek az idősebb fiúkra. Caligula anyját és testvéreit árulással vádolták meg, és börtönben vagy száműzetésben haltak meg.
Egy idő után Caligula az idősödő Tiberiushoz költözött, aki örömmel támogatta dédunokaöccse legrosszabb szokásait, megjegyezve, hogy „kígyót nevel Róma kebelén”.

Tiberius adoptálta Caligulát, és unokatestvérével, Gemellusszal együtt egyenlő örökösévé tette. A császár 37-ben meghalt, Caligula szövetségese, Macro praetoriánus megszervezte Caligula egyedüli császárrá nyilvánítását. Egy évvel később Caligula kivégeztette Macrót és Gemellust is…

Eleinte a római polgárok örömmel fogadták az új uralkodót. Császárként Caligula nem volt rossz: politikai amnesztiát hirdetett, elégette anyja és testvérei elleni feljelentéseket, nem volt hajlandó meghallgatni az ellene tervezett merényletről szóló jelentéseket, eltörölte a felségsértési törvényt.
De a polgárok öröme nem tartott sokáig. Ez alatt a rövid idő alatt a császár zsarnok és despota hírnevet szerzett magának, aki különc viselkedéséről, az orgiák és a kegyetlen szórakozások iránti szeretetéről volt ismert. Caligula megszállottan törekedett imázsának fenntartására, és folyamatosan igyekezett meglepni a környezetét. Különc tetteire sem az energiát, sem a pénzt nem sajnált a kincstárból.
„Vagy szerényen kell élni, vagy császárként!” – szerette ismételgetni Caligula.

A császár pazarlásáról legendákat meséltek. A szórakozás kedvéért zajos lakomákat rendezett, és fürdőkbe járt, ahol testét illatos olajokkal dörzsölték be. Néha nőnek öltözött, parókát és gazdagon díszített ruhákat viselt. Caligula igazi ínyenc hírében állt, aki értékelte a kulináris különlegességeket. Az ételeket gyakran aranylemezeken tálalták fel neki.

Az egyik legköltségesebb szórakozást az orgiákra szánt hajók jelentették. A tíz evezősoros gályák, gyöngyökkel kirakott, drágakövekkel díszített tatjukkal, lila selyemvitorlákkal (ami akkoriban a legdrágábbnak számított) és nagy fürdőmedencékkel igazi úszó villák voltak. Volt itt fűtési rendszer, templomok és bankett-termek. Minden hajót márvány borított, és mitikus lények fejei díszítették.

Ha Caligula nem a vízen, hanem a szárazföldön akart szórakozni, akkor az egyik lehetőség a drágaköveken való járkálás volt. És, mint már említettem, a császár rajongott a fényűző öltözékekért. Ruháit gyakran drága ékszerekkel egészítette ki – legjobban a gyöngyöt szerette. Néha gyöngyöt tett ecetbe, majd a tartalmát egy serlegbe öntötte, és a vendégek döbbent tekintete előtt megitta.

Caligula aktív építtetőként is emlékezetes maradt kortársai számára. Róma vízellátásának javítása érdekében vízvezetékek építésébe kezdett, templomokat fejezett be, színházakat restaurált.
A Vatikáni téren álló cirkusz díszítésére obeliszkot hozatott Egyiptomból (a szállításhoz külön hajót építettek). 1586-ban ezt az obeliszkot a Vatikánban állították fel (a Szent Péter tér közepén).

Caligula nagy figyelmet fordított a közlekedési infrastruktúrára. Az utak minden szakaszához felügyelőt nevezett ki. Ha ezek az emberek nem megfelelően végezték a dolgukat, vagy elsikkasztották a javításra szánt pénzt, kegyetlenül megbüntette őket.

Nem meglepő, hogy Caligula elég gyorsan elherdálta a Tiberiustól örökölt költségvetést. És hogy feltöltse a kiürült kincstárat, a császár egyre több adót vezetett be: nemcsak a kereskedők, hanem a prostituáltak is fizettek. A végrendeleteket törvénytelennek nyilvánította, és elkobozta az összes elítélt vagyonát. A rómaiak négy évig tűrték a császár őrült tetteit…
A császár személyi kultusza nem ismert határokat – istenséghez hasonlította magát, és elrendelte, hogy hozzanak Jupiter-szobrokat, és cseréljék ki az ókori isten fejét a sajátjára. De ez sem volt elég neki! Rómában templomot akart építeni a saját nevére, és hogy a közepén egy életnagyságú arany Caligula-szobor álljon. A szobrot a császár személyes holmijaiba öltöztették. És míg a szokásos templomokban az áldozatok során leölt bika tetemét mutatták be, itt flamingókat és pávákat kellett feláldozni…

A kortársak nem győzték suttogni a császár hihetetlen kegyetlenségét és az erőszakhoz való vonzódását. Az emberek kínzásának megszállottja, Caligula kifinomult gyötrelmeket talált ki. Például az új törvényeket nehezen hozzáférhető helyekre szerette kiakasztani, apró betűkkel íratva azokat. Így sok római egyáltalán nem értette, hogy mit szegett meg ezúttal.
Amikor a felháborodott nép összegyűlt a cirkuszban, hogy kifejezze elégedetlenségét, Caligula megparancsolta a katonáknak, hogy öljék meg az összes tüntetőt. A császár megtilthatta a nézőknek, hogy a pálya fölötti tetők alá menjenek, így a különféle sportesemények alatt a hőségtől szenvedtek.

„Semmi sem, és senki sem maradt adó nélkül. A teherhordók a napi keresetük nyolcadát fizették, a prostituáltak egy közösülés árát. Ehhez a törvénycikkhez hozzátették, hogy az ilyen adót azoknak kell fizetniük, akik korábban paráználkodással vagy kerítéssel foglalkoztak, még akkor is, ha azóta törvényes házasságot kötöttek” – így írta le a rómaiak nyomorúságát Suetonius.
Caligula legjobban a kocsiversenyeket szerette, amelyeken néha részt is vett. Egyszer gladiátorként lépett fel, csakhogy ellenfele fából készült késsel volt felfegyverezve. Egy bizonyos ponton a szerencsétlennek le kellett esnie, mire Caligula leszúrta tőrével, és pálmaággal a kezében végigfutott a stadionon.
Nehéz elhinni, hogy Caligula korának egyik legműveltebb embere volt – ragyogó szónok, aki nemcsak anyanyelvét, a latint, hanem az ógörögöt is tökéletesen ismerte.

Ezenkívül pletykák keringtek arról, hogy a császár kicsapongó fantáziával rendelkezik. A császár neve fogalommá vált. Az ókori római uralkodót azzal gyanúsították, hogy a nővéreivel hált szexuális kapcsolatot, de ez nem bizonyított. A történészek azonban azt állítják, hogy legalább az egyiket, Julia Drusillát, valóban szerette.
Az arcképét pénzérmékre nyomtatták. Azt pletykálták, hogy őt akarta örökösévé tenni. Nővére hirtelen halála után a császár sokáig nem tudott felépülni a gyászból. Egyetlen lányát is róla nevezte el – Julia Drusillának.

A kislány azonban nem sokáig élt – anyjával, Caesoniával és apjával együtt megölték, amikor még egyéves sem volt…

Caligula pazarlása gyorsabban merítette ki a római kincstárat, mint ahogyan azt adókkal és zsarolással pótolni tudta volna. Hamarosan összeesküvést szerveztek ellene, és 41 végén Cassius Chaerea meggyilkolta Caligulát, feleségével és lányával együtt. Így Caligula „saját bőrén tapasztalta meg, hogy nem isten”.

Néhány kutató azt feltételezi, hogy a császárt halántéklebeny-epilepszia gyötörte, mások azt állítják, hogy Caligula agyvelőgyulladást kapott, ami károsította az agyát, és ennek következtében mentális egészsége is gyorsan romlott.
A római császár diagnózisáról máig vitatkoznak a történészek.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK