Tehát, egyik este feküdtem az ágyban, próbáltam a telefonomat olvasni, és elkezdtem panaszkodni a feleségemnek, hogy egyre rosszabbodik a látásom, meg hogy mennyire merevnek érzem magam reggelente ébredéskor, és hogy egy nemrég szerzett sérülésem túl lassan gyógyul. Mire ő azt mondta: „Hát persze, 44 éves vagy. Ilyenkor kezdenek a dolgok lejtmenetbe kapcsolni.”
Én meg csodálkoztam: „44? Ez nagyon konkrétnak hangzik. Azt hittem, az 50 az, ami miatt az emberek panaszkodni szoktak.” Erre ő: „Nem, ez tényleg így van. A 44 és a 60 éves kor. Ezeknél van egy visszaesés.”
És tudod mit? Igaza volt.
Ez a tanulmány, amelyet a Nature Aging folyóiratban publikáltak 2024 augusztusában, rengeteg fehérjét és anyagcsereterméket elemzett különböző korú emberek szervezetében. Az eredményeket összegezve megállapították, hogy az idő múlásával jelentős változások történnek a test kémiájában – és ezek a változások 44 és 60 éves korban érik el csúcspontjukat. Sejthettem volna, hogy nem szabad kételkednem a kedves házastársamban.
De legbelül hiszek abban a közhelyben, hogy a kor csak egy szám. Nem igazán érdekel, hogy 44 éves vagyok, vagy hogy betöltöm az 50-et vagy a 60-at. Az érdekel, hogyan öregszik a testem és az agyam. Ha boldog, egészséges, 80 éves lehetek, aki teljesen ura a képességeinek, azt óriási győzelemnek tartanám, függetlenül attól, mit mutat a naptár.
Ezért mindig is érdekeltek azok a módszerek, amelyekkel számszerűsíthető a testem öregedése, függetlenül attól, hány születésnapot ünnepeltem már. Egy új tanulmány szerint pedig van erre egy igazán egyszerű módszer.
Egyszerűen csak állj meg egy lábon.
A meglepő eredmények ebből a PLOS One folyóiratban megjelent tanulmányból származnak, amely 40 főt vizsgált (felük 65 év alatti, felük 65 év feletti) az erőnlét, az egyensúlyérzék és a járásmód különböző szempontjai szerint. A kutatás kiindulópontja? Mindannyian tudjuk, hogy az erőnlét és az egyensúlyérzék idővel romlik, de vajon mi romlik a leggyorsabban? Mi lehet a legjobb mérőszám, ami megmutatja, hogyan öregszik a testünk?
Ennek érdekében megvizsgálták a különböző mérőszámok és a naptári életkor közötti összefüggéseket.
Például itt láthatod a markoláserő – ami régóta a hosszú élettartamot vizsgáló kutatók egyik kedvenc mérőszáma – és az életkor közötti kapcsolatot. Ez gyenge, de mégis szignifikáns negatív korrelációt mutat.
Az életkor előrehaladtával a markoláserő csökken. A férfiaknak (érthetetlen módon rózsaszínnel jelölve) összességében nagyobb a markoláserejük, a nőknek (zavarba ejtő módon kékkel jelölve) pedig kisebb. A térderő esetében valamivel gyengébb összefüggéseket találtak.
Mi a helyzet az egyensúlyérzékkel?
Ennek felmérésére a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy álljanak egy nyomásérzékelő lapra. Az egyik mérésnél ezt nyitott szemmel tették, a következőnél csukott szemmel. Ezután megmérték, mennyire ingadozott a nyomáseloszlás középpontja a lapon – lényegében azt, hogy mennyire billegett az illető állás közben.
Az ingadozás mértéke az életkorral együtt nőtt. Csukott szemmel pedig valamivel jobban nőttek az ingadozások, mint nyitott szemmel.
De a legerősebb összefüggést az összes vizsgált mérőszám közül egy egyszerű kérdés adta: Mennyi ideig tudsz egy lábon állni?
Különösen a nem domináns lábon állva látható drámai visszaesés az egyensúlyozási időben 65 éves kor körül. A fiatalabbak könnyedén kitartják 10 másodpercig, míg néhány idősebb ember alig bírja 2 másodpercig.
Természetesen nekem is ki kellett próbálnom. Ahogy ott egyensúlyoztam egy lábon, teljesen világossá vált, miért is lehet ez egy jó mérőszám. Valóban úgy ötvözi az egyensúlyérzéket és az erőt, ahogy a többi teszt nem. Az egyensúlyérzéket nyilván azért, mert függőlegesen kell maradnod egy viszonylag kicsi alátámasztási felületen. De az erőt is, hiszen, nos, egyetlen láb tartja az egész tested súlyát. Egy idő után érzed is.
Szóval számomra ez a mérőszám kiállja a próbát, legalábbis mint az életkorral összefüggő fizikai hanyatlás egy lehetséges jelzője.
De óvatosan kell megjegyeznem, hogy ez egy keresztmetszeti vizsgálat volt – a kutatók különböző életkorú embereket vizsgáltak egy adott időpontban, nem pedig ugyanazokat az embereket követték nyomon az idő múlásával, hogy lássák, hogyan változnak ezek a mutatók az öregedéssel.
Továbbá, a korrelációs együttható használata az ehhez hasonló grafikonokon bizonyos lineáris összefüggést feltételez az életkor és az egy lábon állás ideje között. A nyers adatok – a grafikon pontjai – számomra nem tűnnek annyira lineárisnak. Ahogy fentebb említettem, úgy tűnik, inkább egy hirtelen visszaesés következik be valamikor a 60-as évek közepén. Ez azt jelenti, hogy talán nem használhatjuk ezt az öregedés érzékeny mutatójaként, amely fokozatos változásokat mutatna a test öregedésével. Lehet, hogy egyszerűen csak képes vagy egy lábon állni, ameddig csak akarsz, egészen addig a napig, amíg egyszer csak már nem megy. Ez kevesebb előjelet ad, és kevesebb cselekvési lehetőséget.
Végül pedig azt sem tudjuk, hogy ha javítasz ezen a mérőszámon, azzal az egészséged is javulni fog-e. Biztos vagyok benne, hogy egy jó mozgásterapeuta vagy gyógytornász tudna olyan gyakorlatokat összeállítani, amelyekkel növelhetnénk az egy lábon állás idejét. És kétségtelen, hogy gyakorlással jócskán fel lehetne tornászni ezeket az értékeket. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egészségesebb is lettél. Olyan ez, mint „a vizsgára magolni” – lehet, hogy jobb eredményt érsz el a standard teszten, de attól még nem biztos, hogy valóban elsajátítottad az anyagot.
Szóval nem fogom beépíteni az egy lábon állást a napi edzéstervembe. De nem fogok hazudni, időnként, és a 60. születésnapomon egészen biztosan, előfordulhat, hogy úgy találsz rám, mint egy flamingóra, aki stopperórával a kezében áll.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
