Az ókori Görögország néhány szépségideálja ma talán furcsának tűnhet neked, de összességében, a szépségről alkotott elképzeléseink többsége megegyezik az övékkel.
Réges-régen Püthagorasz, a matematikus, kidolgozott egy geometriai képletet, amely összekapcsolta az egyensúlyt és a szimmetriát a szépséggel. Ennek az aránynak (amit később aranymetszésnek neveztek el) köszönhetően mi a mai napig a szimmetrikus arcokat tartjuk a legszebbnek.
Az ideális arcot három, szinte egyenlő részre osztották: a hajvonaltól a szemekig, a szemektől a felső ajakig, és a felső ajaktól az állig. Emellett az arcnak hosszában kétharmaddal szélesebbnek kellett lennie, mint amilyen magas volt.
Azokat, akiknek középen összeért a szemöldöke (monobrow vagy összenőtt szemöldök), szimmetrikusabbnak, és ebből adódóan szebbnek tartották. Tudjuk, hogy akiknek nem volt ilyen szemöldöke, azok piros vagy fekete, szemhéjfestékhez hasonló szemceruzával töltötték ki a szemöldökök közötti részt.
Ezek alapján a mai nők közül az ókori görög mércék szerint Bella Hadidot tartják az egyik legszebbnek. Viszont a sokak által kedvelt Angelina Jolie az aszimmetrikus arcával például nem felelt volna meg az ókori görög szépségkirálynő cím elnyerésének.
Az ókori Görögországban a telt, kerekded női formákat is nagyra becsülték. Ezt bizonyítja Aphrodité, a szerelem istennőjének számos ábrázolása, amelyeken pocakkal, kis mellekkel és széles csípővel látható. Létezik egy elveszett antik szobor másolata is, az úgynevezett Kallipügosz Aphrodité, ami szó szerint „szép fenekűt” jelent.
Egyébként Athénaiosz „A lakomázó szofisták” (más néven „Bölcsek lakomája”) című, az ókori görögök életéről szóló művében van egy történet egy ifjúról, aki úgy szeretett bele egy lányba, hogy csak a fenekét látta.
Az ókori görögök számára az ideális nő telt alkatú és fehér bőrű volt. Pallasz Athéné istennő így készítette fel Pénelopét az Odüsszeusszal való találkozásra: „Nagyobbá tette és termetesebbé külsejét tekintve, / és elefántcsontnál fehérebbé tette a testét.” (Homérosz: Odüsszeia, Devecseri Gábor fordítása alapján)
Az ilyen szépségideálok kialakulása könnyen magyarázható. Egy forró éghajlatáról és perzselő napjáról ismert országban a bőr sápadtságát csak a gazdag nők engedhették meg maguknak, akik csak kivételes alkalmakkor hagyták el a hűvös otthonukat. Emellett a jómódú hölgyek nem nélkülöztek, így nem is voltak soványak.
A felsőbb társadalmi rétegekhez tartozó görög nők bonyolult, szépen elrendezett fonatokból álló frizurákkal hívták fel magukra a figyelmet. Ha a hajuk nem volt elég dús és hosszú, parókát kellett vásárolniuk, hiszen a rövid haj a rabszolganők viselete volt.
A világos hajszínt is nagyra értékelték. A korszak legszebb nője, a trójai Heléna a költők leírásaiban szőke volt, aranyvörös fürtökkel és kék szemekkel.
Mellesleg, bármilyen furcsán is hangzik ma, a „tehénszemű” kifejezés az ókori Görögországban az egyik leghízelgőbb bóknak számított, és híres mitológiai szépségeknek mondták. Például Homérosz Iliászában Zeusz feleségét, Hérát illeti ezzel a jelzővel.
De milyenek is ezek a tehénszemek? Nagyok, naivak, kerekek, hosszú szempillákkal. Ha jobban belegondolsz, ezt a vonást ma is különösen nagyra értékeljük.
Akárcsak ma, a szépségversenyek („kalliszteia”) népszerűek voltak az ókori Görögországban is. Az ókorban sokat férfiak számára rendeztek, de Leszbosz és Tenedosz szigetéről vannak feljegyzések olyan szépségversenyekről is, amelyeken nők vettek részt.
Ezek annyira fontosak voltak, hogy gyakran összekapcsolták őket az Olimpiai Játékokkal, amelyeket nagyjából ugyanabban az időben vagy ugyanazon a helyszínen rendeztek meg.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
