Bensejében enyhe remegést és izgatottságot érzett. Vagy talán félelem volt? Hiszen a férje, I. Zsigmond király, 27 évvel idősebb volt nála. És ahogy az a királyi családokban lenni szokott, a sors nem ajándékozta meg a királyt fiúörökösökkel.
Első felesége, Szapolyai Borbála 1515-ben, 20 éves korában halt meg gyermekágyi lázban, és magával vitte újszülött lányát is. Zsigmond új feleséget keresett: fiatalt, szülőképes korút és, ha lehet, gazdagot. A hozomány sosem árt.
1518-ban Zsigmond végül feleségül vette a 24 éves olasz Bona Sforzát. Házasságukról sokat lehetne mesélni, de ma a házasság elhálásának témáját érintjük. Bonának ugyanis nem fűlött a foga a nevetéshez az I. Zsigmonddal kötött házassága alkalmából tartott lakomán.
Csupán visszafogottan mosolygott, miközben a frissen elnyert lengyel koronával nyugtatta magát. Az évek során visszafogott anyja által belénevelt illem felülkerekedett rajta. Bona szigorú neveltetése nem engedte, hogy egy pillanatra is kiessen a nemes hölgy szerepéből. Ezért rajta kívül senkinek fogalma sem volt, mennyire kimerült és feszült.
Úgy tűnt, a szemhéjai hirtelen elnehezültek, mintha kőből lennének. Kezei alig észrevehetően remegtek, és ha a vendégek hirtelen elhallgattak volna, biztosan meghallották volna szapora szívverését. Hogy teljes jogú királyné lehessen, Bonának át kellett esnie ezen a megaláztatáson. Csak egy éjszakát kell túlélnie, sőt, igazából csupán néhány órát! Minden erejével azon volt, hogy ne valljon szégyent.
Végül eljött az idő, hogy a házastársak elvonuljanak. Bár, nevezhető-e egyáltalán elvonulásnak az, amikor az ágy tele van vendégekkel? Legalább 20 ember ment be Zsigmonddal és Bonával a Wawel-kastély második emeleti lakosztályába. A szoba közepén egy hatalmas nászágy állt, puha, felvert dunyhákkal.
Bona alig észrevehetően körbenézett. Tényleg nézni fogják az udvaroncok? Mit remélnek látni? Ó, csak élje túl ezt, és másnap reggel mind a lábai előtt hevernek majd!
A rá jellemző eleganciával, kecsesen felemelte a karját, miközben a szolgálólányok egy hófehér pamutinget adtak rá. Ezen az egyetlen napon az alattvalók és az arisztokraták megengedhettek maguknak pajzán vicceket a királyi pár rovására. Bonának nem volt más választása, mint udvariasan mosolyogni.
Fenségesen leült az ágy saját oldalának szélére. A túlsó oldalon enyhén imbolygó férje ült. Arca a bortól kipirult. Ebben a pillanatban Zsigmond egyáltalán nem hasonlított egy uralkodóra.
A baldachinos ágy köré a szolgák székeket helyeztek el a méltóságok, a hercegek és a császár képviselői számára. Édességeket és italokat hoztak. Igazi látványosság! De ez egy bevett ólengyel hagyomány volt.
Bona figyelmesen szemlélte a királyi lakosztályt. Próbálta elterelni a gondolatait. A mennyezetet arany rozetták borították, közvetlenül a mennyezet alatt csodálatos freskók, a falakat pedig vastag aranyszövet takarta. Ezenkívül a padló kőből készült, sima, mint az üveglap, és pazar vörös szőnyeg borította.
De amint a tekintete a királyra tévedt, Bona összeszorította az ajkait. Percek voltak már csak hátra. Mennyire szerette volna elkergetni ezeket az arisztokratákat, és maga is minél előbb egyedül lenni és aludni. Ez a férfi, Zsigmond király, teljesen idegennek tűnt számára.
Végül, a legfontosabb esemény előtt a vendégek mégis felálltak és elhagyták a lakosztályt. Kiderült azonban, hogy Bona nászéjszakája vendégek nélkül is katasztrófába torkollott. Zsigmond csalódott volt. A legenda szerint azonnal kiment, majd írt néhány sort.
„A királyné három ajándékot hozott nekünk: festett arcot, hamis pénzt és egy túlságosan laza méhet.”
Valójában ezeket a szavakat valószínűleg nem a király írta, mivel sok évvel később egy német krónikában találták meg őket, és feltehetően Bona egy ellensége írta, aki idővel a középkori nőkhöz képest soha nem látott hatalomra tett szert.
Ezzel szemben, a nászéjszakát követő reggelen a király „reggeli ajándékkal” lepte meg feleségét – ez egy pénzbeli ajándék volt a feleségnek (lehetett pénz, ékszer, de akár földbirtok és kastély is). Zsigmond minden bizonnyal el volt ragadtatva fiatal feleségétől.
Bona Sforza öt gyermeket szült. Még férje életében, a lengyel királyválasztás demokratikus szabályait megkerülve, fiát, Zsigmond Ágostot I. Zsigmond társuralkodójává tette. Európa leggazdagabb asszonya volt, akitől még a Habsburgok is kölcsönkértek.
Ő hozta divatba a lengyel királyságban mindazt, ami olasz. Bona ravasz, ambiciózus és ármánykodó volt. Hatalmaskodó és „mérgező” asszonynak tartották. Annak ellenére, hogy fiatalkorában aranyos arca volt, Bonát többnyire egy csúnya, idős asszonyként ábrázolják.
Az ilyen ábrázolások másik oka az volt, hogy az özveggyé válás után úgy vélték, a nő minden örömét és a férfiúi támaszt elveszíti. Emiatt az anyakirályné arcát ilyenkor mindig szenvedőnek és örömtelennek festették meg.
Fiatalkorában azonban Bonát teljesen másként írták le: „Haja gyönyörű, világos vörösesszőke, szempillái és szemöldöke pedig koromfekete. Szemei inkább angyaliak, mint emberiek, homloka ragyogó és derűs. Orra egyenes, púp nélkül. Arca pirospozsgás, mintha veleszületett szégyenlősség díszítené. Ajkai, mint a legvörösebb korall, fogai szabályosak és rendkívül fehérek, nyaka egyenes és kerek. Bőre hófehér, kezei a legszebbek, és szebb kezet látni nem lehet. Mindent egybevetve ez gyönyörűvé és elbűvölővé teszi őt.”
Bona 1557-ben, 63 éves korában halt meg Itáliában. Azt beszélték, hogy egy lefizetett szolgája mérgezte meg.
