Leszögezzük rögtön: a számítógépeken és az okostelefonokon a kínaiak szinte ugyanolyan billentyűzeteket használnak, mint mi. Sőt, ezeken a billentyűzeteken legtöbbször nincsenek is írásjegyek. Elmeséljük, hová bújtak.
Fontos: az írásjegyek nem betűk és nem is szótagok. Egy írásjegy jelenthet egy szót. De a szavak többnyire két írásjegyből állnak. Példa: vonat (火车 ) = tűz (火) + jármű (车).
Beviteli módszerek a számítógépes korszakban: a Wubizixingtól a hangalapúig
Wubizixing. Ez a leggyorsabb gépelési módszer. Például a gyorsírók használják. Azonban a bonyolultsága miatt nem terjedt el széles körben. A lényeg az, hogy az írásjegyek meghatározott grafémákból (különböző vonáskombinációkból) állnak – ezekből körülbelül 220 létezik, és mindegyiket 5 csoportba osztják bizonyos jellemzők alapján. Ezeket a grafémákat a szabványos billentyűzetre helyezték – billentyűnként nagyjából 8 darabot. Ugyanakkor minden billentyűn meghagyták a számokat és a latin betűket is – ezek segítségével lehet beírni azt a kódot, amely egy adott írásjegynek felel meg. Pontosan ezeket a kódokat kell megtanulni ahhoz, hogy a Wubizixing módszerrel gépelhess.
Nagyjából így működik:
- Elképzeled az írásjegyet, amit be akarsz gépelni
- Gondolatban felbontod az alkotóelemeire (gráfémákra)
- Beírod latin betűkkel az egyes részek kódját
- A rendszer kiadja a kívánt írásjegyet
Sok kód van. Egyik sem hosszabb négy karakternél, ami azt jelenti, hogy egy írásjegyet legfeljebb négy leütéssel be lehet írni. Egy gyakorlott Wubixing-használó képes akár 150-160 írásjegyet is begépelni percenként. De ahhoz, hogy ilyen profivá válj, rengeteg időt kell rászánnod, és pontosan tudnod kell, milyen sorrendben kell felbontani az írásjegyet, ezért a kínaiak inkább az egyszerűbb módszereket kedvelik.
Bevitel vonások alapján. Ahogy már mondtuk, az írásjegyek vonásokból állnak. Összesen öt csoportjuk van. Ezért a bevitelhez 5 fő billentyűt használnak. Így működik:
- Beírod a vonásokat a helyes sorrendben
- A rendszer felajánlja az írásjegyeket
- Kiválasztod a megfelelőt
Első pillantásra úgy tűnhet, hogy ez a módszer gyorsabb, mint a Wubixing, de nem az. Különböző jelentésű írásjegyek tartalmazhatnak azonos vonásokat – így előfordulhat, hogy négynél több leütésre is szükség lehet, ráadásul időt kell töltened a rendszer által felajánlott lehetőségek közül a megfelelő kiválasztásával.
Grafikus bevitel. Itt minden egyszerű: szó szerint lerajzolod a képernyőre a kívánt írásjegyet, a rendszer pedig átalakítja azt gépelt formátumra. Leggyakrabban azok az idős kínaiak használják a grafikus bevitelt, akik nem ismerik a pinyint.
Pinyin. Ez nem egy beviteli módszer, hanem egy átírási (transzkripciós) módszer, amit Kínában az 1950-es évek végén vezettek be. Transzkripciónak a hangzás írásbeli visszaadását nevezik. A pinyinben ehhez a latin ábécét használják. Amikor írásjegyeket gépelsz a billentyűzeten, ez így működik:
- Beírod a kifejezést pinyinnel (vagyis latin betűkkel)
- Kiválasztod a megfelelő írásjegyeket, amelyeket a rendszer felajánl
Itt felmerül a kérdés: miért kell különböző írásjegy-változatok közül választani? A válasz egyszerű: a kínaiban rengeteg a homofon, vagyis az azonos hangzású, de eltérő írásmódú szó (ilyen a magyarban is van; például: száll és szál). Szóval az írásjegy kiválasztása elkerülhetetlen.
Zhuyin. Ez a pinyin megfelelője, csak itt a hangokat nem latin betűkkel jelölik, hanem írásjegyekre emlékeztető szimbólumokkal. A lényeg ugyanaz: beírod a szimbólumot, a rendszer megmutatja a hozzá tartozó írásjegyeket – te pedig kiválasztod a megfelelőt.
Kínában ez a módszer nem túl elterjedt, cserébe viszont aktívan használják Tajvanon.
Hangalapú bevitel. Viszonylag új módszer. Egyelőre nem terjedt el széles körben, mert Kínában rengeteg dialektus van – a kiejtés mindegyikben nagyon eltérő, és a hangalapú asszisztenseknek néha nehéz felismerniük. Sőt, egyes dialektusok külön nyelvnek is tekinthetők – annyira nem hasonlítanak egymásra. Ezért olyan fontos Kínában az írásjegyek megőrzése – ezek adják meg a kulturális egység érzetét, legalábbis az írás szintjén.
Hogyan boldogultak a számítógépek megjelenése előtt
Az első írógépek Kínában a 20. század elején jelentek meg. Ráadásul Japánból érkeztek (ami nem meglepő, hiszen Japánban is használnak kínai írásjegyeket). Ezek a gépek mai szemmel nézve monstrumoknak tűntek: egy henger papírtekerccsel, egy hatalmas írásjegy-készlet egy téglalap vagy kör alakú tálcán, alattuk pedig a tinta. A kezelő szó szerint nagyítóval választotta ki a kívánt írásjegyet, majd egy mechanikus kart helyezett fölé, ami megragadta az elemet és a papírhoz nyomta. A gépelési sebesség rendkívül alacsony volt – körülbelül 10 írásjegy percenként.
A kínai nyelvész, Lin Yutang 1946-ban egy forradalmi írógépet alkotott. Nagyon kompakt volt, majdnem akkora, mint az európai írógépek. A kompaktságot egy új gépelési elvvel érték el – az írásjegy alkotóelemekre bontásával. A gépnek mindössze 64 billentyűje volt, rajtuk az írásjegyek különböző részeivel. A kezelő lenyomta a szükséges billentyűket, majd belenézett az úgynevezett „varázsszembe”, ami a készülék közepén helyezkedett el: ott jelent meg a legépelendő írásjegy változata.
Lin Yutang gépét végül nem kezdték el tömeggyártani. Az írásjegy alkotóelemekre bontásának elvei azonban az 1980-as években létrehozott Wubixing rendszer alapjául szolgáltak. Azt pedig már tudod, hogyan működik.
