Ez a jelenség a nemzeti kultúra részévé vált, és akárcsak a karósi (a túlórázás miatti halál) és a karojisatsu (a munkahelyi stressz miatti öngyilkosság), a japán élet mély társadalmi és pszichológiai aspektusait testesíti meg.
A johatsu nem egyszerűen fizikai eltűnés, hanem egyfajta menekülés a társadalom, a családi és szakmai kötelezettségek elől, gyakran a múltbeli élet teljes elhagyásával. Japánban az eltűnt emberek statisztikájának vezetése kívánnivalót hagy maga után – nem vonakodásból, hanem inkább a jogszabályok és a kulturális normák sajátosságai miatt.
A magánéletbe való beavatkozás szigorúan korlátozott a törvény által, és ha az eltűnt személy felnőtt, a hatóságok nem fogják aktívan keresni, kivéve a bűncselekményekkel vagy balesetekkel kapcsolatos eseteket. Ez a johatsu jelenségét különösen nehézzé teszi a nyomon követés szempontjából.

Évente körülbelül 80 000 bejelentés érkezik Japánban a hozzátartozóktól eltűnt szeretteikről. Ezeknek az embereknek a többségét néhány hónapon belül megtalálják, de körülbelül 5%-ukat (körülbelül minden huszadikat) holtan találják.
A fennmaradó eltűntekről feltételezik, hogy úgy döntöttek, „elpárolognak” – vagyis a johatsu jelenségéhez folyamodnak, tudatosan elrejtőznek, és új életet kezdenek a családjuktól és a társadalomtól távol. Ez a jelenség a modern japán kultúra fontos és nyugtalanító része marad, kiemelve annak összetett társadalmi és pszichológiai aspektusait.
Japánban az élet újrakezdésének feladata rendkívül nehéz, mivel a felmondást vagy a válást a konzervatív társadalom szégyennek tekinti. Ráadásul a munka olyan központi helyet foglal el a japánok életében, hogy gyakran fontosabb, mint a család.

A japánok kénytelenek végtelenül túlórázni, és a statisztikák szerint az átlagos alkalmazott havonta több mint 80 túlórát dolgozik. Ez állandó stresszhez és kimerültséghez vezet, ami Japánt a túlórázás miatti halálozások – karoshi – magas arányú országává teszi.
A karoshi évente körülbelül tízezer japánt sújt. A stroke, a szívroham, a krónikus stressz, az alvás- és táplálkozási hiányosságok mind tragikus következményekhez vezetnek.
Sok japán számára, akik ezzel a helyzettel szembesülnek, a felmondás szinte lehetetlennek tűnik a társadalmi normák és az arcvesztés miatti félelem miatt. Ezért, hogy megszakítsák a kapcsolatot a fizikai és érzelmi kimerültség forrásává vált munkával, egyesek inkább eltűnnek – a johatsu jelenti számukra a kiutat.

Ugyanez vonatkozik a házasságokra is: a válást a japán társadalomban szintén elítélik, és sokak számára a johatsu útja vonzóbbnak tűnik, mint a családi szakítással járó társadalmi szégyen. Az eltűnés egyfajta csendes menekülés a társadalmi nyomás elől, amikor a szokásos megoldások elérhetetlennek tűnnek.
A „johatsu” kifejezés, ami szó szerint „elpárolgást” jelent, az 1960-as években jelent meg Japánban, és eredetileg házassági konfliktusokhoz kapcsolódott. Ahelyett, hogy hivatalosan elváltak volna, egyes japánok egyszerűen „eltűntek”, elhagyva családjukat és a korábbi életüket.
Ez a problémamegoldási módszer, vitatottsága ellenére, csendes, de határozott válasz a nehéz élethelyzetekre. A japán társadalomban azonban a johatsu továbbra is tabu téma – ez nem olyasmi, amiről illik beszélni, mivel az eltűnést méltatlan cselekedetnek tekintik.

Mindazonáltal a johatsu lehetőséget ad arra, hogy egyszerre menekülj el a múlt minden terhétől: a depressziótól, a függőségektől, az adósságoktól, a családi veszekedésektől, az erőszaktól és a kötelezettségektől. Ez a cselekedet egyfajta „nullázás”, amikor az ember megszabadulhat mindentől, ami megmérgezte az életét, és mindent elölről kezdhet, még akkor is, ha ehhez fel kell adnia a személyazonosságát és a korábbi világgal való kapcsolatait.
A japán kultúrában a johatsu általi „nullázásnak” sokkal mélyebb jelentése van, mint az európai szemléletben megszokott újrakezdésnek. A japánok számára ez olyan, mintha egyik világból a másikba lépnének át, egyfajta szimbolikus újjászületés. Nem meglepő, hogy egy ilyen lépés rituális jelleget ölt, bár a társadalom nem helyesli. És mint minden rituálénak, a johatsunak is megvannak a maga szabályai és sajátosságai.
Léteznek speciális „kalauzok” ebbe az új világba – olyan szolgáltatások, amelyek segítenek az embereknek „eltűnni”. Ezeket a segítőket „éjszakai költöztető szolgálatoknak” nevezik.
Bizonyos díj ellenében vállalják az ember teljes eltűnésének megszervezését. Az, aki úgy dönt, hogy „elpárolog”, ezt nemcsak egyedül teheti meg, hanem akár egy családtagjával, például egy gyermekével együtt is. Ezek a szolgálatok segítenek a lakóhely, a környezet, a név, sőt néha a külső megváltoztatásában is, ha erre szükség van.

Érdekes módon vannak ingyenes johatsu módszerek is. Léteznek különböző útmutatók és instrukciók, amelyek lépésről lépésre tanácsot adnak arra, hogyan tűnj el észrevétlenül. Ezekben a „johatsu kézikönyvekben” tanácsokat találhatsz a dokumentumok cseréjére, az adósságok elkerülésére és az új identitás létrehozására – egyfajta életvezetési tanácsok azoknak, akik erre az elkeseredett lépésre szánják el magukat.
Ismertek olyan történetek, amikor egy férfi, aki elvesztette az állását, még a feleségének sem merte bevallani, annyira szégyellte magát. A japán társadalomban a felmondást gyakran szégyennek tekintik, és egy ilyen beismerés elviselhetetlennek tűnik.
Ezért egyes munkanélküliek továbbra is szimulálják korábbi életüket: minden reggel felveszik az öltönyt és a nyakkendőt, mintha munkába mennének, de valójában az egész napot az autóban vagy a parkban töltik.
Az igazságot azonban nem lehet sokáig titkolni – a fizetés hiánya hamarosan észrevehetővé válik. Ilyen helyzetekben, amikor a nyomás túl erős lesz, egyes férfiak radikális megoldáshoz folyamodnak – az eltűnéshez, a johatsuhoz, vagyis inkább elmenekülnek a szégyen elől és elrejtőznek, mintsem hogy beismerjék a vereséget családjuk előtt.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK