40 éves korukra már sokan idősnek tűntek, és a legtöbb szegény ritkán élte meg a mai nyugdíjkorhatárt. A középkor egyes momentumait azonban máig az idealizálás köde fedi. Ennek okozói a modern „hollywoodi” filmek és könyvek, ahol a bátor lovagok újra meg újra hőstetteket hajtanak végre a szépséges hölgyekért.

Reggel szerelem, este pedig a szék.
A középkori „bűnbánó széket” arra hozták létre, hogy egy parázna nő bűneit demonstrálják vele. A bűnöst megkötözött kézzel és lábbal egy fa zsámolyra ültették, majd kiállították a saját háza elé. A cél az volt, hogy megmutassák a szomszédoknak és a járókelőknek, milyen mélyre süllyedt ez a nő.
Bár külsőleg hasonlított a „kerti budira”, a bűnbánó szék rendkívül negatívan hatott a vétkes lelkivilágára. Kicsit később néhány férfi is megismerkedett vele – a tisztességtelen pékek és a hazug sörfőzők.

A túl sok pletyka ártalmas.
A fém „szégyenmaszkot” olyan nők büntetésére használták, akik gyakran zsörtölődtek, pletykálkodtak és szüntelenül fecsegtek. Az eszközt úgy helyezték a fejre, hogy egy fém tüske lefogja a vétkes nyelvét, megakadályozva a beszédet. Nemcsak beszélni, de még a nyelvet mozgatni is fájdalmas volt!
A nagyobb hatás kedvéért a fecsegő nőt lánccal a saját házához kötözték. Különleges esetekben pedig végigvezették a város utcáin. Később ezt a büntetést a túlzott női kíváncsiságra is kiterjesztették.

A vízzel és tűzzel nem lehet harcolni!
A középkori büntetések kegyetlenek és gyakran igazságtalanok voltak, különösen mai mércével mérve. Például a 17. század elején a boszorkánysággal vagy istenkáromlással vádolt nőt az úgynevezett „bemártószék” (ducking stool) próbájának vethették alá. Ilyenkor a vétkest egy fa zsámolyhoz kötözték, a zsámolyt pedig egy szerkezethez rögzítették, amely egy óriási „libikókára” hasonlított.

A szerkezetet egy vízparthoz szállították, majd meghatározott számú alkalommal a vízbe merítették vele az áldozatot. Nem, ez nem egyfajta váltózuhany vagy középkori szórakozás volt. A boszorkánysággal vádolt nők többsége soha nem tért haza a vízpartról.
A szó nem száll el.
A kiállhatatlan, hangoskodó és agresszív nőket az úgynevezett „szégyenhegedűvel” (németül: Schandgeige) büntették. Ez egy fából készült szerkezet volt, nyílásokkal a fej és a kezek számára, zsanérokkal és lakattal ellátva. A hatás fokozása érdekében a szégyenhegedűt faragásokkal díszítették és kifestették. A vétkesnek addig kellett viselnie, amíg teljesen be nem látta a hibáit. Az utcán veszekedő nőkre „páros szégyenhegedűt” alkalmaztak. Ebben az esetben addig tartották őket a szerkezetben, amíg ki nem békültek egymással.

Mások családi élete – sötét titok?
A nők a középkorban teljesen jogfosztottak voltak. Gyermekkorukban a lányokat az apjuk, házasságkötés után pedig a férjük fenyítette. A vétség lehetett jelentéktelen, mint a pletykálkodás, vagy súlyosabb, mint a lopás, de a középkori büntetésnek eleve megalázónak kellett lennie.
A pellengért (szégyenoszlopot) forgalmas helyen állították fel – általában a falu központi terén. A pellengérhez kötözött nő a járókelők gúnyolódásának és megvetésének céltáblájává vált. Egyesek megálltak, hogy véleményt nyilvánítsanak a vétkes életéről. Mások sárral, kövekkel vagy romlott élelmiszerrel dobálhatták meg.

Középkori orrplasztika.
Helytelen lenne azt állítani, hogy a középkori kapcsolatok erősebbek és boldogabbak voltak, de a tény tény marad: a házasságtörés ritkán fordult elő. Ennek egyik okának a nők lehetséges büntetéstől való félelmét tartották. II. Frigyes korában Szicíliában a házas asszony kicsapongásáért és paráznaságáért „megkurtíthatták” az orrát, megfoszthatták vagyonától és gyermekeitől.

A felsőbb társadalmi rétegek képviselőivel sokkal enyhébben bántak. Őket nem csonkították meg, viszont egész életükre kolostorba küldhették. Eközben a nős férfiak szerelmi ügyei semmiféle figyelmet nem kaptak.
Nem ura önmagának, az ital beszél belőle!
A „szégyenhordó” (drunkard’s cloak) az egyik legmegalázóbb középkori büntetés volt. A részegséggel vagy kicsapongó életmóddal vádolt nőt arra kényszerítették, hogy egy nehéz, feneketlen fahordót viseljen magán! Ez a „viselet” a gúnyolódás és megvetés céltáblájává tette a vétkest.

A középkorban úgy vélték, hogy ez a szimbolikus „részeges köpeny” nemcsak leszoktatja a nőt a rossz szokásokról, hanem a társadalmi rendet is helyreállítja. A „szégyenhordóval” való büntetés néhány órától akár több napig is tarthatott, a vétség súlyosságától függően.
Neked van szakállad?
„A férj szakállának és fogainak dicsérete” – a középkori Wales egyik legabszurdabb törvénye volt. Azokat a nőket, akik elmulasztották kellőképpen megdicsérni férjük szakállát és fogait, vesszőzés várta. Ráadásul a büntetés mértéke szigorúan meg volt határozva. A vétséget elkövető asszonyt maximum két-három ütésre büntethették.

A vessző vastagsága meg kellett, hogy egyezzen a férj mutatóujjának vastagságával, hossza pedig nem haladhatta meg a férj kinyújtott karjának hosszát. A testszőrzet komoly dolog volt, na!
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK