Az ókori Róma nagysága gyakran elhomályosítja a mindennapi élet sötét valóságát. A birodalom számos eredményt ért el, de a polgárainak mindennapi élete távol állt a csillogástól.
A koszos utcák, az egészségtelen közfürdők és a furcsa gyógymódok igazi kihívássá tették a túlélést Rómában. Az élet a hatalmas Római Birodalomban tele volt undorító részletekkel, amelyek a római történelem sokkal sötétebb oldalát fedik fel, legyen szó akár élősködőkről, akár borzalmas ételekről – mindenből volt bőven.
7. Fényűző lakomák és mocskos padlók a római vacsorákon
A római vacsorák fényűzőek, de koszos események voltak. A vendégek díványokon heverésztek, bőséges lakomákat élveztek, és a csontokat, héjakat, tengeri kagylókat és olajbogyó magokat egyenesen a padlóra dobálták.
Ezeket a hulladékokat a rabszolgák takarították el, ami éles ellentétben áll a mai etikett normáival. Bár a „hánytatók” mítosza azt sugallja, hogy a rómaiak szándékosan hánytak, azért, hogy ezáltal többet ehessenek, valójában ezek az összejövetelek a mértéktelenséget és az élvezeteket részesítették előnyben, gyakran figyelmen kívül hagyva a tisztaságot a luxus és a kényelem kedvéért. Egy ilyen lakomaélmény távol állt a kifinomultságtól – legalábbis mai mércével mérve.
6. Méh, bendő és a rómaiak ízlése
Az egyik legkülönösebb étel az ókori Rómában a disznó méhe volt, borssal, zellermaggal, mentával, lestyánnal, mézzel, ecettel és húslevessel ízesítve.
Ezt a csemegét a híres római ínyenc, Apicius jegyezte fel, aki a birodalom ismert receptjei alapján készített szakácskönyvet. Kedvelt étel volt a „szopós malac bendője”, sertéshússal, agyvelővel és nyers tojással töltve.
Ezek az ételek a római kulináris kultúra fényűző egyediségét mutatják: semmi sem akadályozta meg őket abban, hogy az állatok szokatlan részeiből is fogásokat készítsenek.
5. Izzadság, olaj és a római közösség
Az ókori Rómában a fürdés nem csupán tisztálkodás volt; hanem egy rituálé.
A rómaiak közfürdőkbe jártak, és mielőtt beléptek volna a fűtött helyiségekbe, bekenték a bőrüket olívaolajjal. Ez nemcsak a luxus kedvéért történt – az olaj segített eltávolítani a szennyeződéseket és az izzadságot. Egy strigil nevű ívelt eszközzel aztán lekaparták az olajat az elhalt bőrrel együtt.
Az olaj azonban nem veszett kárba. Vagy a következő látogatón használták fel, vagy ami meglepő, a nők hajbalzsamként alkalmazták. Ez a folyamat egyesítette a praktikusságot és a személyes higiéniát egy közösségi környezetben.
4. A vizelet és a mosás művészete
Az ókori Rómában a ruhák mosásának folyamata meglehetősen szokatlan volt – vizelettel mostak.
Bár a mai ember számára ez undorító, a vizelet ammóniát tartalmaz, ami jól eltávolítja a foltokat a tógáról. A mosók edényeket állítottak fel a városokban, és arra kérték a járókelőket, hogy hagyják ott a vizeletüket, így biztosítva maguknak az ingyenes készletet.
Vespasianus császár ügyesen kihasználta ezt a gyakorlatot, bevezetve a „vizelet adót”, amely jelentős bevételt hozott a nyilvános vizeletgyűjtő tartályokból. Ez az adó hasznosnak bizonyult a birodalom pénzügyi nehézségei idején.
Amikor Vespasianus fia elégedetlenségét fejezte ki ezzel a kezdeményezéssel kapcsolatban, apja ironikusan hangsúlyozta annak értékét: az orra alá dugott egy érmét az első adóbevételből, rámutatva annak fontosságára.
3. A római szivacs a boton
Az ókori Rómában a higiénia meglehetősen szokatlan formákat öltött. A nyilvános WC-k használata után a rómaiak nem használtak WC-papírt, mint mi ma.
Ehelyett egy xylospongium nevű eszközt használtak – egy bothoz rögzített szivacsot. Ez a szivacs-a-boton arra szolgált, hogy megtisztítsák a nehezen elérhető helyeket, miután az ember leguggolt egy lyukakkal ellátott kőpad fölé.
Kényelmes volt, hogy ezeket a szivacsokat gyakran a WC-k padjaihoz rögzítették, így a rómaiaknak nem kellett magukkal cipelniük őket a nyüzsgő városon keresztül.
Volt azonban egy sötét oldala is: a szivacs közös volt. Valószínűleg többen is használták ugyanazt a szivacsot, miközben a személyzet tisztította: ecettel vagy sós vízzel teli vályúban mosták ki a használatok között.
Bár ez a rendszer hatékony lehetett, nehéz elképzelni az akkor uralkodott higiéniát, ami különösen becsülendővé teszi a modern WC-papírt!
2. Szennyvízelvezetés, ami szó szerint ölhetett
A szennyvízelvezetés az ókori Rómában egyszerre volt fejlett és rendkívül hiányos. Bár a város egy összetett csatornarendszerrel büszkélkedhetett, amely elsősorban az állóvíz elvezetésére szolgált, gyakorlatilag nem tudott megbirkózni az emberi ürülék és a szemét eltávolításával.
A rómaiak a mindennapi élet részének tekintették az egészségtelen körülményeket, minimális aggodalmat mutatva az utcákon szétszórt ürülék és rothadó élelmiszer miatt.
A régészeti lelőhelyeken talált római ürülék vizsgálata súlyos egészségügyi kockázatokat tárt fel, például a paraziták magas koncentrációját, beleértve a férgeket és a vérhast, amelyek a lakosságot sújtották.
A rómaiak gyakran használták a hulladékukat trágyaként, közvetlenül a mezőgazdasági területeken hasznosítva az ürüléket. Kedvenc fűszerük, a garum – erjesztett halszósz – súlyosbíthatta az egészségügyi problémákat, ugyanis jelentősen elősegítette a galandférgek terjedését.
1. Kényszermunka a dicsőségért
A Római Birodalom nagymértékben függött a rabszolgaságtól városai, infrastruktúrája és gazdasága tekintetében. A rabszolgákat a háborúk során fogták el, piacokon vásárolták, vagy szomszédos közösségektől rabolták el.
Ezek az emberek a lakosság jelentős részét képezték, az olaszországi lakosok egyharmadát – körülbelül mintegy négymillió rabszolgát.
Kényszermunkásokként használták őket a birodalom gyors terjeszkedésének elősegítésére az építőiparban és a mezőgazdaságban, valamint a háztartásokban.
Talán a legmegdöbbentőbb példa erre a mélyen gyökerező kizsákmányolásra a szabin nők elrablásának mítosza, akiket elraboltak és arra kényszerítettek, hogy Róma számára gyermekeket szüljenek. Ez a mítosz, függetlenül attól, hogy valós eseményeken alapul-e vagy sem, rávilágít arra, hogy a rómaiak milyen mértékben tekintették a rabszolgákat tulajdonnak, és hogyan használták ki őket a birodalom céljainak érdekében.
A rabszolgaság brutális intézménye szerves része volt a római társadalomnak, és jelentősen hozzájárult a birodalom gazdasági és katonai erejéhez. Ugyanakkor sötét árnyékot vetett Róma dicsőségére, emlékeztetve minket arra, hogy a nagyság gyakran mások kizsákmányolásán és szenvedésén alapul.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
