HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

A piszkosul gazdag emberek 17 furcsa szokása, amitől az átlagembereknek leesett az álluk

Furcsa dolgokra késztet, amikor nem számít a pénz.

    A legtöbb ember a gazdagok életét maximum a filmekből ismeri, de a valóság néha sokkal őrültebb és hihetetlenebb, mint amit a hollywoodi rendezők mutatnak. Egy gazdag ember például szemrebbenés nélkül megteheti, hogy reggel felvesz egy vadonatúj pulóvert, este pedig egyszerűen a szemétbe dobja, ahogy a csapot sem kell elzárniuk maguk után a fürdőszobában, hiszen röviddel később jön majd egy háztartási alkalmazott, aki megteszi majd ezt helyettük. Tudnál így élni?

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál találtunk egy fórumot, ahol az emberek megosztották egymással a piszkosul gazdag emberek kevésbé ismert szokásait, és megpróbáltuk összegyűjteni közülük a legérdekesebb történeteket.

    • Volt egy barátnőm, aki egy zenekarban zenélt. Több száz társával együtt rengeteg pénzt ígértek nekik, ha Szaúd-Arábiába repülnek és fellépnek egy herceg születésnapján. Hatalmas összegeket költöttek erre, de a herceg a születésnapján hirtelen úgy döntött, hogy inkább vadászni akar. Végül vadászattal ünnepelték az eseményt, a művészeknek pedig egyszerűen fellépés nélkül kifizették a bérüket és hazaküldték őket. © CaIamitea / Reddit
    • Ismertem egy családot, akiknél sok cseléd dolgozott a házban, köztük egy olyan személy, aki az elektronikus eszközök beállításáért, javításáért és töltéséért volt felelős. Igen, a feladatai közé tartozott a mobiltelefonok töltése is. © Sham**ap / Reddit
    • Volt egy gazdag srác, akit a kollégiumban ismertem meg. Előbb-utóbb észrevettem, hogy soha nem viseli egy napnál tovább a zoknikat. Minden reggel egy új pár zoknit vett ki a csomagból, a régieket pedig egyszerűen a kukába dobta. A ruháit sem maga mosta: egy nagy zacskóba tette őket és a recepción hagyta, aztán valaki kimosva hozta őket vissza. Nagyon megdöbbent az aranyifjú, amikor megtudta, hogy a többi diák nemcsak a ruháit mossa, de a zoknijait is. © DLS3141 / Reddit

    gazdag történet

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    • Ismertem egy srácot az egyetemen, akinek a családja az ország tíz leggazdagabb családja közé tartozott. Miután egyszer nyitva hagyta a csapot és ezért megrovásban részesítette őt az egyetem rektora, csak annyit mondott: „Otthon vannak olyan emberek, akik megteszik ezt helyettem.” Még mindig sokkban vagyok. © kuncogopuncogo / Reddit
    • Egy helyi gazdag család megvette a városi múzeumunk egyik részlegét. Ennek köszönhetően hatalmas művészeti gyűjteményük lett, amit így általában nem otthon, hanem a múzeumban, klímás helyen és állandó őrizet mellett tartanak. Csak akkor viszik el a műalkotásokat a múzeumból, ha bulit tartanak a kastélyukban, és szükség van rájuk a megfelelő hangulat megteremtéséhez. Vicces, hogy az egész vásárlás a család szeretett nagymamájának 80. születésnapja alkalmából történt. © writenroll / Reddit
    • Volt egy osztálytársam, aki mindig nagyon kedves volt. Egyszer matekórán megdicsértem a ruháját, majd elmagyarázta, hogy ő soha nem veszi fel kétszer ugyanazt a ruhát. Én, mint a srác, akinek jobb esetben is 1 farmere és 10 pólója volt otthon, teljesen elképedtem. Mit mondhattam volna erre?! © SocratesFailed / Reddit

    gazdag emberek szokásai

    • Ismerek egy New Yorkban élő párt, akiknek a 2 kutyájuknak saját dadájuk van. Nem akármilyen persze, egy állatorvosi hallgatót vettek fel, aki állandóan az állatok mellett él, és 5 számjegyű fizetést kap. (dollárban – *szerk.) Mindössze annyi a dolga, hogy gondoskodjon az állatokról, beleértve az ételek főzését, a sétát és a játékot. © AuntySocialite / Reddit
    • Régen egy mérnöki cégnél dolgoztam, ahol luxus lakóépületek tervezésével (vízvezeték, elektromosság, stb.) foglalkoztunk. Az egyik ügyfelünknek saját emelete volt egy bérházban. A bérlők kiköltöztek alóla, ezért megvásárolta azt a részt is, ám ezt kizárólag azért, hogy partikat rendezhessen. Hang és rezgéscsillapító rendszert kellett telepítenünk, hogy ne zavarja a többi szomszédot. A hangszigetelés miatt a padló 15 cm-el lett vastagabb, és ez új problémát szült: a lift ekkor 15 cm-el a padlószint alatt állt meg. Nem jött zavarba a srác: egy új, intelligens liftet szereltetett be a házba, amin állítani lehetett a magasságot. © Lazlo_Hollyfeld / Reddit
    • Az első barátom családja nagyon gazdag volt. Saját személyzetük volt, így nézett ki: reggel 5:30-kor jött egy nő megtölteni a hűtőt. Feltette időzítőre a kávéfőzőt, és meggyőződött arról, hogy mindenhol friss péksütemények vannak a házban. 7:30-kor más emberek jöttek olyan friss ételekkel, amiket aznapra rendelt a család. Ha valami különlegeset, például homárt akartak enni vacsorára, akkor azt 15:00-ig jelezniük kellett a személyzetnek. A hűtőszekrényt minden nap megtöltötték és kiürítették. Elképesztő volt. © YeastLords / Reddit

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Gazdag emberek élete

    • Egy éjjel-nappal hívható orvosi központban dolgoztam, a legkiválóbb orvosok között. A szolgáltatást eredetileg a kerületi kórházaknak és nagy klinikáknak szánták, de a szupergazdagok számára volt egy külön telefonszám, amit bármikor hívhattak, minden különösebb ok nélkül, a megfelelő díjak ellenében természetesen. Egyszer az egyik gazdag azért hívott minket, mert beszakadt a körme, és a több diplomás orvosunk kiment hozzá, hogy ellássa őt. © Bitwix / Reddit
    • A rokonaimnak volt egy nagyon gazdag barátja, aki „izgalmas” forgatókönyvet írt az életéről. A filmhez aztán felkért néhány híres színészt, hogy játsszák el az ő és a családja szerepét. A nő ezután minden ismerősének adott egy DVD-másolatot erről a filmről. Ez volt a legrosszabb film, amit életemben láttam. © foodsexreddit / Reddit

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.