HIRDETÉS

18 ember, akik nagyon szeretnek főzni, csak nem tudnak

Az első szakácskönyveket babiloni kőtáblákra vésték, és körülbelül 3500 évesek. Azóta a főzés kultúra sokat változott, az gasztronómia iránti érdeklődés pedig folyamatosan növekszik. Ez persze nem is csoda, hiszen a tévét bekapcsolva ma már kismillió főzőshow közül válogathatunk, melyek láttán bizony magunk is könnyedén kedvet kaphatunk egy kis sütés-főzéshez. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a profi séfek által készített trükkös ételek a valóságban nem mindig olyan egyszerűek, mint amilyennek a tévéképernyőn tűnnek.


HIRDETÉS

A Liked.hu-nál most 18 embert gyűjtöttünk össze, akik tudják, hogy vereség nélkül nincs győzelem, ezért pedig a folyamatos konyhai kudarcaik ellenére sem adják fel, mert hisznek benne, hogy egyszer nekik is sikerülhet. De ez még nem most lesz.

  1. 1 ,,Anyám főz. Ma sincs szerencsénk. Igen, ez sült krumpli."


  2. 2 ,,Tegnap 2 kiló cukrot akartam megolvasztani, és miközben melegedett, egy kicsit ledőltem a kanapéra. Persze elaludtam, és amikor felkeltem, ez a méreg fogadott."


    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
  3. 3 ,,Kenyeret akartam sütni, de valami nem sikerült."


  4. 4 ,,Még a hal sem akarja, hogy megsüssem."


  5. 5 ,,A hűtőszekrényem valamiért úgy döntött, hogy lefagyasztja a tojásaimat."


    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
  6. 6 ,,Megpróbáltam tortát sütni a lányom születésnapjára, de valami teljesen másnak tűnik."


      

  7. 7 ,,A nővérem macesz sütéséből végül Necronomicon lett."


      

  8. 8 ,,Soha ne főzz csirkét a bableveses edényben, csak azért, hogy gázt spórolj."


    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
  9. 9 ,,Mosolygós omlettet akartam, de épp az ellenkezője sikerült."


  10. 10 ,,A tökéletes kenyérhez tedd kelni a tésztát éjszakára a hűtőbe - mondták."


HIRDETÉS
HIRDETÉS

Másolás
3 hozzászólás, 9 pont

SZÓLJ HOZZÁ!

Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!