Panorámaablakos lakás, kilátás a felhőkarcolókra és a Perzsa-öbölre, medence és konditerem a földszinten, örök nyár… Álomnak hangzik, ugye? Csak hát a valóságban mindig vannak bökkenők.
Beszéltem egy családdal, akik már három éve élnek Dubajban. A gyerekek nemzetközi suliba járnak, a szülők nagy cégeknél dolgoznak. Látszólag minden rendben, megvan mindenük. Mégis vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tudtak megszokni.
Rovarok a lakásban
Meglepő, de ebben az üveg- és betonvárosban, a sivatag kellős közepén, még a 25. emeleti lakásban is felbukkannak csótányok, hangyák és mindenféle furcsa bogarak.
Ráadásul a profi irtás is maximum egy hónapig tart. Aztán kezdődik minden elölről. Még akkor is, ha a szomszédok is odafigyelnek a rovarokra, és amúgy tiszták vagytok. Csapdák, gélek, spray-k – semmi sem nyújt százszázalékos megoldást.
Hőség és homokviharok
Három év telt el Dubajban, de a szervezet még mindig képtelen alkalmazkodni az állandó hőséghez. Májustól októberig 40–45 °C körül mozog a hőmérséklet, a páratartalom pedig olyan, mint egy gőzfürdőben. Még az a rövid séta is kínszenvedés, amíg az autótól eljutsz a pláza bejáratáig.
Én „télen” jártam Dubajban, de még akkor sem volt túl kellemes az utcán sétálni. Bele sem merek gondolni, milyen lehet a nyár.
A légkondik éjjel-nappal mennek. Nyáron a villanyszámla havi 2000 dirhamra is rúghat (ez kb. 200-220 ezer forint). Télen (már ha lehet így nevezni) ennek a fele, de még az is iszonyatosan sok.
Sétálni csak kora reggel vagy késő este lehet. Nappal konkrétan veszélyes az utcán tartózkodni. Az egész élet a légkondicionált terek közötti rohanásból áll: otthon – kocsi – iroda – pláza.
És akkor ott vannak még a homokviharok is. Az ég narancssárgává válik, a látótávolság pár méterre csökken, és mindent beborít a por és a homok.
Autó nélkül sehova
Dubaj az autóknak épült, nem az embereknek. Metró van (ami amúgy elég drága), de csak a főbb kerületeket fedi le. A legtöbb helyre csak kocsival lehet eljutni.
Sokszor járda sincs. Vagy ha van is, egyszer csak véget ér az utca közepén. Fa is alig van az utcákon, így kénytelen vagy a tűző napon és a hőségben gyalogolni.
Persze vannak parkok és zöldövezetek (ahol szinte folyamatosan megy az öntözés), de ezek messze vannak egymástól, és valahogy oda is el kell jutni.
A taxi drága, ha rendszeresen használod. Ezért az autó itt nem luxus, hanem létszükséglet.
Képtelenség gyökeret ereszteni
Itt folyamatosan ott motoszkál benned az ideiglenesség érzése. Igen, lakást vehetsz, de állampolgárságot nem kaphatsz. Még ha 10–15 évet is élsz itt, akkor is csak egy ideiglenes vízummal rendelkező külföldi maradsz.
Elveszted a munkád, vagy összeveszel a főnököddel, és máris ketyeg az óra: 30 napod van elhagyni az országot.
Nehéz hosszú távra tervezni. A gyerekek iskolába járnak, de nem tudod, maradhattok-e itt jövőre is. Megvetted a bútorokat, berendezted a lakást, barátokat szereztél, aztán egy hónap alatt mindent fel kell számolnod, és költözhetsz is haza.
Bürokrácia
Ez a jövő modern városa, a bürokrácia mégis a múlt századot idézi. Egy bankszámlanyitáshoz hetek kellenek, rengeteg dokumentum, igazolás és pecsét. Ha pedig valami nem stimmel, még párszor személyesen is be kell menned a bankba, és végigállni a sorokat.
Vízumot intézni a gyereknek, megszerezni a jogsit, forgalomba helyezni az autót – mindenhol sorban állás, papírmunka és hivataltól hivatalig járkálás vár. Vannak ugyan online felületek, de rosszul működnek, és gyakran dobálnak hibát.
A bank folyamatosan küldözgeti a leveleket. Hol adatot kell frissíteni, hol a lakcímet megerősíteni, hol új papírokat benyújtani. Olyan érzésed van, mintha egy múltszázadi hivatalban lennél, csak épp egy üvegpalotában ülsz.
És mindez angolul zajlik, megfűszerezve a helyi sajátosságokkal. Egyetlen hiba a dokumentumban, és kezdheted az egészet elölről.
Magas a fizetés, de pénz nem marad
Igen, Dubajban magasak a fizetések. De amikor elkezded összeszámolni a kiadásokat, rájössz, hogy a végén valahogy mégsem marad több pénzed.
Egy normális környéken lévő, elfogadható lakás bérleti díja havonta több mint egymillió forintnak megfelelő összegről indul.
A nemzetközi iskola egy gyereknek évente 5-10 millió forintba kerül. Két gyereknél ezt szorozd meg kettővel. És ehhez jön még az iskolabusz, az egyenruha, a tankönyvek és a kirándulások.
Az élelmiszerek drágák. A rezsiről már írtam. Ott van még az autó, a benzin, a biztosítások, az egészségügy. A vége az, hogy fizetéstől fizetésig élsz, és ugyanúgy vadászod az akciós termékeket a közértben, hiába keresel amúgy elég komoly összeget.
Állandó építkezések és zaj
Dubajban folyamatosan építkeznek. Éjjel-nappal. Új toronyházak, plázák, utak épülnek.
Hiába laksz csendes környéken, fél év múlva a szomszédban elkezdhetnek felhúzni egy újabb felhőkarcolót. Reggel hattól hallgathatod a betonkeverők, cölöpverők és daruk zaját. És hétvégén is dolgoznak.
És van még egy nem annyira egyértelmű dolog: a szomszédok állandó költözködése. Az emberek havonta jönnek-mennek. Költöztetők, dobozok, zaj a lépcsőházban. Inkább olyan érzés, mintha egy átmeneti szálláson laknál, nem pedig otthon.
Túl sok ember
Jó étterembe mennél hétvégén? Foglalj asztalt egy héttel előre. A népszerű helyek akár egy hónapra előre is tele vannak.
Kimennél a strandra vagy a parkba? Azt is előre meg kell tervezni. Mindig és mindenhol rengetegen vannak. Sorban állás a népszerű helyeken, dugók a plázák környékén hétvégén.
Még a játszóteret is gondosan ki kell választani, és autóval kell odamenni. Olyan opció nincs, hogy „csak lemegyünk az udvarra”.
Nincs állandó közösség
Épphogy megismerkedsz valakikkel, összebarátkoznak a családok, ők máris továbbállnak. A gyerekek találnak barátokat a suliban, de egy év múlva a kis barátjuk már költözik is Szingapúrba. Emlékszel, ugye? Itt lehetetlen gyökeret ereszteni. Épp ezért kevesen tekintenek Dubajra végleges otthonként.
A fogyasztás kultusza
Dubaj a hivalkodó fogyasztás városa. Mindenhol drága kocsik, márkás cuccok, arany és kirakat-luxus vesz körül.
Ha nincs BMW-d vagy Mercid, ha nem hordasz márkás ruhákat, ha a gyerekeid nem a legdrágább iskolába járnak, akkor szinte lúzernek számítasz.
Minden beszélgetés a vásárlás, az új éttermek, az utazások és az új szerzemények körül forog. Kezded azt érezni, hogy az autód és a ruhádon lévő márkajelzések alapján ítélnek meg, nem pedig a személyiséged alapján.
Sosem lehetsz „helyi”
Fizeted az adókat, a lakbért, a tandíjat, de állampolgári jogaid nincsenek. Nem szavazhatsz, nincs beleszólásod a törvényekbe, nem érezheted magad az ország részének.
Ez egy tranzitváros. Egy hely, ahol pénzt keresnek az emberek, de nem élnek igazán. Az igazi otthonuk mindig egy másik országban marad.
Hát így áll a helyzet. Te tudnál élni egy sivatag közepén felhúzott megapoliszban, ahol minden mesterséges, és ahol szinte mindenki csak átutazó vendég?
