A cikk ötletét egy lány kommentje adta, aki elmesélte, hogy nemrég levágatta a frufruját. Most meg szenved vele, nem tudja elsőre szépen beszárítani, állandóan mossa, mert pár óra alatt bezsírosodik. De legalább… legalább most végre takarva van a magas homloka, mert ugye a társadalom azt mondja, hogy az nem szép!
Őszintén remélem, hogy egy nap ez a lány rájön, hogy a társadalom amúgy is sok felesleges dolgot beszél… Pedig alig pár évtizede ez a társadalom még teljesen mást mondott. A szépségideálok már csak ilyenek… Folyamatosan változnak. Ahogy mondani szoktam: nincsenek szép és csúnya emberek, csak olyanok, akik rossz korba születtek. Mert ha kicsit beleásod magad a történelembe, kiderül, hogy azok a külső vonásaid, amiket ma hibának tartanak, régen vágyottak voltak, és óriási előnynek számítottak.
Szóval, a magas homlok témáját folytatva, beszéljünk azokról a külső árnyalatokról, amelyek régen az arisztokrácia védjegyének számítottak. Kezdjük is ezzel…
Magas homlok
Volt idő, amikor az arisztokrata családok hölgyei még a hajukat is leborotválták elöl, hogy magasabbnak tűnjön a homlokvonaluk. Hallottad már a „szűk látókörű” kifejezést? Ma ez korlátolt gondolkodást jelent, de régen a szó szerinti alacsony homlokkal a – mondjuk úgy – nem túl előkelő származású embereket illették.
Úgy tartották, hogy a magas homlok kifejezetten az arisztokráciát jellemzi, míg az alacsony elülső hajvonal nemcsak a szegénységről árulkodik, hanem még bizonyos betegségek jele is.
Púpos orr
Milyen orrok után futkosnak manapság? A miniatűr, nyílegyenes, olyan… babásan pisze orrocskák után. A lányok, ha meglátnak egy kis púpot az orrukon, egyből komplexusaik lesznek, és elkezdenek gyűjteni orrplasztikára. Pedig régen pont a horgas orr számított menőnek.
Egyébként észrevetted már, hogy az ilyen orrok adnak egyfajta pikantériát, sármot és bájt a külsőnek, ami elvész a javítás – vagy ahogy most hívják: a defektus korrigálása – után? Persze nem, senkit nem akarok lebeszélni, a külsejével kapcsolatos változtatásokról mindenki maga dönt.
Kis mell
Az arisztokráciában sosem számított szépnek sem a hatalmas mell, sem a tekintélyes méretű hátsó. Épp ellenkezőleg, a felsőbb osztálybeli nők arra törekedtek, hogy vékonyak és légiesek legyenek, minimális domborulatokkal. Az egyetlen dolog, ami a mi időnkből akkor is vágyott volt, az a derék és a csípő közötti látható különbség.
De a mi generációnk a csípőjét edzi a homokóra-hatás eléréséhez, ők pedig a derekukat fűzték el. Mondjuk a fűző nem volt éppen a leghasznosabb és legkellemesebb. Bár vajon a szilikon implantátumok hasznosak és kellemesek a szervezetben?
Testtartás
Na, ez egy vitatható pont, mert épp most tér vissza az életünkbe a tökéletes testtartás divatja. De alig pár évtizede még népszerű volt a görnyedt sztárok tartását és járását másolni. Keira Knightley, Cara Delevingne, sőt még az akkori női szépségideál, Angelina Jolie sem büszkélkedhetnek nyílegyenes háttal, ami az arisztokrata hölgyeknél semmilyen formában nem volt elfogadható. Ha a kékvérű elvárásoknak nem megfelelő homlokokat, orrokat és alakokat még el is lehetett viselni, a rossz tartás szinte halálos bűnnek számított arisztokrata körökben.
De szerintem a leghelyesebb mégiscsak az, ha a saját életedet éled, és nem igazodsz a társadalmi normákhoz. Ez a cikk nem azért született, hogy valahogy leszólja az alacsony homlokú, kis orrú, nagy mellű nőket, vagy azokat, akiknek nem kecses a járása és nem ülnek szépen a széken. Ez a cikk egyszerűen azért van, hogy megmutassa: a külsőnk minden árnyalata volt már valaha népszerű, ezek normálisak, ezek emberi dolgok.
Ha neked személy szerint valami nem tetszik magadban, persze, javíttasd ki. De a magadról alkotott véleményedet a társadalomnak biztosan nem kellene befolyásolnia. Hiszen a társadalom számára normális, hogy valakinek tetszenek a vintage cuccok, a letűnt korok művészete, a régi filmek és zenék, igaz? Akkor miért ne fogadhatná el, hogy valakinek a szépségről alkotott régimódi elképzelések is közelebb állnak a szívéhez, mint a modernek? Ez az én üzenetem neked.
