Bár az éjszaka közepe nem éppen a legalkalmasabb időpont arra, hogy ilyesmi miatt aggódj, sokunkkal előfordul, hogy hajnali háromkor nem tudunk visszaaludni, mert mindenféle szörnyűséget képzelünk el, ami megtörténhet. Vajon miért van ez így?

Teljesen normális dolog felébredni hajnali három vagy négy körül. Valójában a legtöbben többször is felébredünk éjszakánként, csak nem tudatosul bennünk egészen addig, amíg el nem merülünk az aggodalmaskodásban.
Az éjszaka folyamán mindannyian több alváscikluson megyünk keresztül. Mindegyik felületes alvással kezdődik, amelyet mélyebb alvás vált fel, ahogy belépünk a lassú hullámú alvás fázisába. Ezután egy aktívabb szakasz, az úgynevezett gyors szemmozgásos (REM) fázis következik, amely után nagy valószínűséggel felébredünk, mielőtt újra álomba merülnénk.

Ez az egész folyamat körülbelül négy órát vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy ha általában este 11 körül fekszel le, akkor nagyjából hajnali 3-kor fogsz felébredni. Ideális esetben ez a rövid megszakítás nem tart tovább pár másodpercnél, de ha belekerülsz egy negatív gondolati spirálba, azon kaphatod magad, hogy ébren vagy, és képtelen vagy visszaaludni.
Más szóval, nem feltétlenül a stressz ébreszt fel éjszaka, de a stressz az, ami a rövid ébredéseket valódi krízissé változtathatja. Ráadásul az éjszakai töprengéseink során általában kevésbé gondolkodunk racionálisan, mint nappal, ezért hajnali háromkor a problémáink sokkal súlyosabbnak tűnnek.
Greg Murray pszichológus és kognitív terapeuta szerint ez azért van így, mert éjszaka tudjuk, hogy nem tehetünk semmit a problémák megoldása érdekében. Napközben aktívan el tudjuk végezni a feladatainkat, éjszaka viszont csak az aggódás marad, az elménk pedig pont ebbe kapaszkodik bele.

Megoldásként Murray a mindfulness (tudatos jelenlét) meditációt ajánlja: ha a légzésedre vagy a testi érzeteidre összpontosítasz, az segít lecsendesíteni az elmédet, és csökkenti annak az esélyét, hogy eluralkodjon rajtad a szorongás. Szerencsés esetben ez segít visszaaludni, de ha semmi más nem válik be, Murray azt javasolja, hogy olvass egy kicsit, ami elterelheti a figyelmedet a nyomasztó gondolatokról.
Te is fel szoktál ébredni az éjszaka közepén? Neked mi szokott segíteni ilyenkor visszaaludni?



























