Nem nehéz kitalálni, hogy miért. A mai lányok elkényeztetettek és kényesek lettek, dolgozni nem akarnak, a háztartás nem nekik való. Mindegyik művész akar lenni: énekesnő, színésznő, dizájner…
De semmit sem tesznek érte.
Megjelentek a neten a videók: a szép nő felébred, lezuhanyozik, hajat szárít, magára ken számtalan különféle krémet és szérumot, majd elkészíti a frizuráját.
A szekrényből zörgő tasakokat vesz elő, a tasakokban pedig címkés ruhák vannak. A lány levágja a címkéket, felveszi az új cicanadrágot és a pulóvert, befújja magát parfümmel, fogja a retiküljét és elmegy sétálni.
Az ilyen videóknak több millió megtekintésük van, ami azt jelenti, hogy a gazdájuk sem nyomorog.
És ha ez így van, minek tanuljanak meg a lányok énekelni, rajzolni, táncolni, vagy ne adj isten, minek tanuljanak ki egy szakmát, ha elég csak bekapcsolni a kamerát és pénzt keresni?
Ma sok lány legnagyobb álma: nemcsak egy sima, aranykártyás lusta libának lenni, hanem egy híres lustának.
Természetesen az ilyen hölgyek taszítják a férfiakat.
De… úgy tűnik, ez ma már nem a ritka kivétel, hanem szinte norma.
Az ilyen típusok is borzasztóan idegesítőek.
A 30-40 év körüli férfiak bevallják: inkább randiznak egy velük egykorú, az élettől már megfáradt nővel, aki csendben van a találkozókon, mint egy fiatal lánnyal, aki azzal a kérdéssel készít ki: „Szerinted a tizennyolc fotó közül melyiket posztoljam ma?”
A fiatalok úgy élnek a neten, mintha valami másvilágon lennének.
Lehet, hogy smink nélkül, kócosan ugrik le a boltba, de azoknak, akik a képernyőn keresztül nézik, ő mindig tökéletes.
Pózerek és „üres csomagolások” – így hívják azokat a lányokat, akik a neten egy olyan új imázst próbálnak felépíteni magukról, aminek az égvilágon semmi köze a valósághoz.
De a legesleginkább… a leginkább taszító nőtípus az… az a nő, aki megpróbálja meggyőzni magát és a környezetét is arról, hogy éppen egy vállalkozást épít.
Van három alkalmazott lánya, akik intézik az ügyeit. Bérelt egy irodát. Van saját könyvelője. Imádja hangoztatni, hogy ő dolgozik.
„Nem érek rá, ma dolgozom.”
De a tevékenységének az égvilágon semmi köze a valódi munkához. Ez puszta imitáció.
„Amikor elkezdtünk randizni, a barátnőm közölte, hogy a péntek kivételével minden idejét nekem szenteli. Meglepődtem, és megkérdeztem, hogy miért.
Azt válaszolta: péntekenként üzleti klub találkozóm van. Ez a bizonyos üzleti klub öt munkanélküli pasiból áll, akik beülnek egy kávézóba, és arról diskurálnak, miből lehetne meggazdagodni. Részvényeket, kriptót vegyenek, vagy fektessenek be valaki más üzletébe…
Ennél haszontalanabb időtöltést én még nem láttam. Ezeknek a találkozóknak a végén feladatokat adnak egymásnak: Vagy hogy kezdjenek el reggel 6-kor kelni, hogy több mindent el tudjanak intézni (mégis mit?).
Vagy tegyenek meg napi 15 000 lépést, hogy fejlesszék az állóképességüket.
Vagy tanuljanak meg napi 30 idegen szót az agyuk tornáztatására.
Szóval találkozgatnak, de… a lány továbbra is metróval jár, és tőlem kér pénzt, hogy ki tudja fizetni az albérletét.
Erre azt mondom neki: hagyd a fenébe ezt az egészet, költözz össze velem, és felejtsd el az üzleti reggeliket meg az üzleti vacsorákat ezekkel a semmirekellőkkel.
Szülj inkább gyereket, amíg fiatal vagy. Ez amúgy sem egy vállalkozás… Vagy menj el tanulni, ha már nem értesz semmihez.
Erre megsértődik és rám csapja a telefont.
Aztán később ír, hogy megbocsátott, majd pénzt kér egy fotózásra.
Svájcisapkát meg bagettet akar venni, hogy igazi párizsi nőként pózolhasson a kamera előtt. De minek megjátszani a franciát?
Amíg azzal vagy elfoglalva, hogy valaki mást alakíts, elpazarolod az időt arra, hogy önmagad lehess.
Telnek az évek, te meg csak egy utánzat maradsz. És a közösségi médiás lájkokon kívül semmilyen megtakarításod nem lesz. Azt meg, mint tudjuk, nem lehet a kenyérre kenni. Erre megsértődik és sír.
Azt mondja, nem hagyom, hogy kibontakozzon a vállalkozása. Pedig… a fű az aszfalton is átüt.
Hát nincs igazam?”
