Mielőtt belekezdenénk, egy gyors vicc a témához:
Egy tolvaj besurrant egy gazdag, egyedülálló nő házába. Aranyat és prémeket keresett. Ekkor, pont a legrosszabbkor, a „nagyon kedves” háziasszony hazatért a barátnőivel tartott buliról. A tolvaj beugrott a szekrénybe. A háziasszony lefeküdt és elaludt. A tolvaj várt egy kicsit, magára kapta a háziasszony bundáját, és óvatosan elindult az ajtó felé. Ekkor a nő kinyitja a szemét és megkérdezi:
- Ki vagy te?
- Én vagyok a moly!
- És a bundát minek vetted fel?
- Majd otthon megeszem!
A besurranó „moly” (tolvaj) előtti első akadály a kerítés. A kerítés a legtöbb esetben az első komolyabb építmény egy üres telken. Ez érthető is, hiszen kerítés nélkül még az egyszerű építőanyagoknak is könnyen lába kelhet, ami alaposan megnehezítheti az építkezés menetét.
De vessünk egy pillantást a számokra: a kerítés soha nem akadályozta meg 100%-ban a betöréseket, a bűncselekmények mindössze 0,002%-ban döntöttek úgy a tolvajok, hogy a kerítés hatására inkább visszavonulót fújnak. Ugyanakkor a kerítések 18%-ban lettek a betörések kiváltó okai.
Vagyis 10 000 betörésből 2 esetben (0,02%) gondolták úgy a tolvajok a kerítés láttán, hogy „Na ne már, inkább menjünk máshova, ahol könnyebb dolgunk van”. Ugyanakkor 1800 esetben (18%) gondolták úgy a tolvajok, hogy „Wow, ha ilyen jó a kerítés, akkor biztos valami értékes dolgot őriznek odabent, amit jó lenne ellopni!”. Ez azt jelenti, hogy körülbelül minden ötödik esetben maga a kerítés lett a betörés oka – még ha ez furán is hangzik.
Normális ez?
Én a magam részéről, ha rajtam múlna, egyáltalán nem építenék kerítést a telkemre. Elég lenne egy sövénnyel vagy valami szimbolikus dologgal elválasztani. De nálunk a hát és a műhely a telek szélén van, és ha nyáron még rendben is lenne a dolog, télen kerítés nélkül megszűnnénk létezni. Hihetetlenül fúj a szél, és ha esik a hó akkor méter magas hótorlaszok is kialakulhatnak.
Léteznek azonban esztétikusabb megoldások is a kerítés helyett. Ezt választotta a most következő főhősünk is:
A házaspár egy kis üdülőfaluban vásárolt magának házat, ahol a lakóközösség nem nagyon rajongott a hullámlemez, salaktömb és más monumentális kerítések ötletének. Azonban így is vágytak arra, hogy egy kicsit „elzárkózzanak” és elkülönüljenek a többiektől, ezért úgy döntöttek, hogy sövénnyel veszik körül a telket.
A sövényhez a következő növények közül választhattak: korallberkenye, hólyagfa, akác, boróka, fűzfa. A korallberkenye nem nő túl magasra, így sokáig kellett volna várni, amíg 1,5-2 méteres sövényt alkot. Az akác és a boróka kiesett a játékból a gyerekek miatt – túl veszélyesek a tüskéik. A hólyagfa nem nyerte el a tetszésüket.
Végül a fűzfa mellett döntöttek.
Az interneten keresztül 3000 darab fűzfa dugványt rendeltek, ami körülbelül 1000 eurót emésztett fel a családi büdzséből. Voltak olcsóbb lehetőségek is, de ott a dugványok túl alacsonyak és vékonyak voltak, így tovább tartott volna, amíg megnőnek.
A telek kerülete mentén egy sekély árkot ástak ki, aminek az aljára tőzeget helyeztek. A fűzfaágakat eközben egy felfújható medencébe áztatták vízbe, amihez lóadagnyi heteroauxint kevertek.
A fűzfaágak körülbelül két napot töltöttek a vízben.
Miután az árkot kiásták és a dugványokat beáztatták, hármasával összekötötték a fűzfaágakat, és 15 cm-es távolságra ültették őket a földbe 60 fokos szögben (a pontos szöget nem mérték le).
A fűzfaágak fele friss volt, levelekkel borítva, a másik fele „kopasz”. A szállító vállat vonva azt mondta: „Ezek ilyenek… ha nem tetszik, ne vedd meg.”
Az ültetés és az árokásás április utolsó két hetében zajlott.
Nem véletlenül választották ezt az időpontot, mivel áprilisban a fűzfa 100%-ban gyökeret ver. Már néhány hét múlva új levelek jelentek meg, a sövény zöldellni kezdett.
Az első évben a sövénynek nyilvánvalóan nehézségei voltak: a szél hajlította és rázta, úgy tűnt, hogy minden lepotyog a földre, vagy kitépi a földből és szétszórja a környéken. A második évben nyáron a növényzet mennyisége megduplázódott, télen pedig a sövényt már nem mozgatta olyan könnyen a szél, így sokkal jobban érezte magát.
A harmadik nyáron már látszott, hogy a sövény véglegesen otthonra talált. A legfontosabb azonban az, hogy normális kerítést alakított ki a telek számára, elválasztva azt a környék többi részétől. Ez volt számukra a legfontosabb cél.
A tolvajok pedig… ha be akarnak menni, úgysem fogja őket semmi sem feltartóztatni. Még egy hatméteres kerítés sem hullámlemezből, szögesdróttal.
Mit gondolsz erről a különleges, természetes kerítésről? Meséld el kommentben!
