Amikor a mieink után egy japán lakásba lépsz, az első érzésed az, hogy olyan, mintha egy kompakt szállodai szobában lennél, ahol minden a helyén van, fa és főtt rizs illata terjeng, a mindennapi apróságok pedig esztétikai élménnyé válnak.
Nem emlékszem már pontosan, de valamelyik regényben olvastam régen azt a kifejezést, hogy – ott jó, ahol nem vagyunk. Telnek az évek, és ez azóta is sokszor eszembe jut.