A dobos rendszer már több mint száz éves, de ezeknek a látszólag őskövületnek számító fékeknek még eszük ágában sincs nyugdíjba menni. Persze ráfoghatnánk az egészet az autógyártók beteges spórolására, de ez egyáltalán nem erről szól.
Persze előfordulnak olyan esetek, amikor egy bizonyos cég spórol a pedál vagy a meghajtás szerkezetén. Ennek általában több ezer autó visszahívása és a „problémás alkatrész” cseréje a vége.
A dobfékekkel azonban más a helyzet. A sarló alakú pofákkal ellátott fékdob-konstrukciót gyakorlatilag minden autógyártó használja.
Igaz, a „dobokat” csak a legolcsóbb modellekre szerelik, amiből arra következtethetsz, hogy a dobfékek gyártása olcsóbb, mint a tárcsafékeké. Pedig maga a dobszerkezet valójában sokkal bonyolultabb és összetettebb, mint a tárcsafék.
A dobfékek előnyei
A dobfékek első és talán legfontosabb tulajdonsága a hatalmas élettartam és a strapabírás. Fogalmazzunk úgy: a fékpofák és a dob belső felülete közötti érintkezési felület sokkal nagyobb, mint a tárcsafékek betétjeinél. Hogy ez mire van hatással? A tényleges fékezőerőre.
Tehát a dobfékek a működtető mechanizmus sajátosságai miatt lassabban reagálnak, de ha egyszer megfognak, akkor nagyon erősen tartanak. Néha „nehéztüzérségnek” is nevezik őket az egyszerűségük és azon képességük miatt, hogy nagy tömegeket tudnak megállítani.
Egy modern, elsőkerék-meghajtású autónál a fékpedál lenyomásakor először az első – általában tárcsa – fékek lépnek működésbe. Először csak egy kicsit fékeznek. Ha tovább nyomod a pedált egyre nagyobb erővel, akkor lépnek be a dobfékek is. Igaz, ezek sem teljes erőbedobással. Csak ritka esetekben működik mindkét rendszer maximális kapacitással.
Hőelvezetés és védelem
A rendszer második jellemzője a nagy hőeloszlató képesség. Ha egy szerpentinen vagy lejtőn gurulsz lefelé, ráadásul komolyabb rakománnyal, a dobfékek valóban életmentőek lehetnek. A nehéz öntöttvas dobok fékezéskor egész jól leadják a hőt, bár ebből az oroszlánrész a keréktárcsáknak (felniknek) is jut. Emiatt a gumik felhevülhetnek, sőt maguk a felnik is gyakran ráégnek a dobokra.
Másfelől a dobfékek zárt szerkezete egész jól véd a sártól, a homoktól és a sós hólétől.
A tárcsafékeknél a féknyereg hidraulikus dugattyújának beragadása gyakorlatilag típushibának tekinthető. A problémás dugattyú által beszorított betétet kiszabadítani nem egyszerű feladat, de még ha nem is szorult be teljesen, egy ilyen nyerget akkor is jobb kicserélni. Nagy valószínűséggel ugyanis a féktárcsa kopása a későbbiekben egyenetlen lesz.
Ezzel szemben a dobfékeknél az egy munkahengerrel és két dugattyúval működő szerkezetet úgy találták ki, hogy még ha az egyik alumínium „nyomórúd” be is ragad, a másik úgy igazítja a pofák helyzetét, hogy mindkettő részt vegyen a fékezésben.
Ráadásul a mechanizmus egy egészen elmés rugós gyűrűrendszert használ, amely a dugattyúkat a hengerben tartja. Ahogy a fékbetétek kopnak, a fékfolyadék nyomása kifelé tolja ezeket a gyűrűket, így azok gyakorlatilag teljesen kiegyenlítik a pofák és a dob közötti hézagot.
Számos érdekes megoldás és szerkezet létezik a fékbetétek kopásából eredő hézag kiegyenlítésére. De ezek mindegyike – akárcsak maga a dobfék működtető mechanizmusa – meglehetősen bonyolult felépítésű. És éppen ez a dobfékek legnagyobb hátránya.
Hátrányok és karbantartási igények
Az autó élettartamának nagyjából a feléig (kb. 100 ezer km-ig) a dobfékek kiszámíthatóan, nagyobb gondok nélkül működnek. Ha viszont rendszeresen megpakoltad az autót, vagy végsebességen hajtottad, akkor a „dobok” már 50 ezer km után elkezdenek rakoncátlankodni, kopogni és megszorulni.
Ezenkívül ez a rendszer törődést és ellenőrzést igényel. Ki kell takarítani a dobból a lekopott betétekből származó port. Ellenőrizni kell, nem vált-e le a ferodol a pofákról, és be kell állítani a dob és a pofa közötti hézagot.
Ha nem ellenőrzöd, vagy rosszul csinálod, a fékpofa akkor is súrolni fogja a dobot, amikor nem nyomod a pedált, vagy kiengedted a kéziféket. Ennek eredményeképpen az autó húzni fog valamelyik irányba, a fogyasztás pedig megnő.
Időnként meg kell igazítani vagy vissza kell rakni a leeső rugót, ami a pofát a fékalaplaphoz szorítja. Különben a pofák zörögni fognak a dobban, még viszonylag sima úton is.
Összességében a dobfékek előnyeit nagyban lerontja az a tény, hogy sokat kell velük vacakolni, karbantartani őket, és folyamatosan figyelni kell a rendszer állapotát.
