- Nem akarod befejezni az építkezést?
- Ugyan már, nekem ez bőven elég. Hazajövünk a munkából, eszünk, aztán megyünk aludni.
- keringetős, amikor a páraelszívó valójában nem is elszívó, hanem inkább egy légtisztító, amely átáramoltatja a levegőt egy zsírszűrőn és egy aktívszén-szűrőn, majd visszavezeti azt a helyiségbe;
- és a tényleges elszívó, ami semmit nem tisztít, egyszerűen csak kiszívja a szennyezett levegőt a helyiségből, és kipenderíti az utcára… hadd szagolja más.
Emlékezz csak vissza, régebben még azoknál is, akik lakásban laktak, az élet központja a nappali volt, ahol a tévé állt. A híradó, egy focimeccs vagy a filmnézés mellett teltek a meghitt családi esték.
Amikor megjelentek a kertes házak, a tévé előtti élet értelmét vesztette. Most van, aki a telkén tölti az idejét, szeretettel dédelgetve virágágyását vagy üvegházát.
Néha egészen mulatságos esetek is előfordulnak. Egyik munkatársam kapott az apjától egy befejezetlen téglaépítésű házat, amely méreteiben alig maradt el a Tádzs Mahaltól. Az öreg egy 90-es évekbeli vállalkozó volt, ezért a házat AZ ÖSSZES PÉNZÉBŐL építette. Így végül a (tervek szerint) kis házikóból egy 720 négyzetméteres családi fészek lett, trónteremnek beillő nappalival, biliárdszobával, könyvtárral, 4 hálószobával, 3 vécével, szaunával és egy hatalmas, 42 négyzetméteres konyha-étkezővel.
Szóval, az ürge kiélte magát. De a biznisznek hamarabb befellegzett, minthogy a ház elkészült volna, az apa visszaköltözött egy lakásba, a családi kastélyt pedig a fiának ajándékozta, mondván, hátha majd te talpra állsz és befejezed.
Nos… a fiú eleinte szinte a tenyerén hordozta az apját a nagylelkű ajándékért. Emlékszem, egyszer meghívott, hogy tanácsot kérjen tőlem építkezési ügyekben, és büszkén mutogatta a palotát: itt lesz a szaunám, itt a biliárd a barátoknak, ide meg egy projektoros házimozit csinálok.
A második évre világossá vált, hogy a házat legalább minimálisan lakható állapotba hozni csak akkor lehetne, ha saját olajkútja lenne. Ennek hiányában… a fiú az egész házba beszereltette az ablakokat, tetőt húzatott rá, ő maga pedig az alagsorban lakik, ahol van szauna, fürdőszobás vécé, két kisebb hálószoba és persze a konyha.
Kérdezem tőle:
Érdekes, hogy a valamivel kisebb házakban is minden a… konyhában összpontosul. Ma már nincsenek különösebben nagy nappalik, általában a ház központja az a hely, ahol a család munka vagy iskola után összegyűlik, és ez bizony a konyha!
A konyha-étkező a saját házukban élő családok közel 90%-ának ma már a legfőbb központja. És nemcsak nappal, az éjszakai hűtőfosztogatást sem törölte még el senki. Itt lehet nagy társasággal teázgatni, kibeszélni a híreket a szomszédokkal, lógni a különféle közösségi oldalakon, vagy éppen alaposan kifaggatni a kedvenc csemetét, aki valamit elrontott a suliban.
Szóval, nem félek kimondani, a konyha a mindenünk!
Minden modern konyhának, akármilyen stílusú is legyen, elengedhetetlen tartozéka a páraelszívó. Teljesen mindegy, hogy falusias stílusú konyhád van, Provence, loft, vagy éppen őrült high-tech csupa polírozott fémből – a páraelszívó az, ami minden konyhában közös.
Mindenki pontosan tudja, hogy ez a meglehetősen egyszerű szerkezet nemcsak díszítőelem, hanem nagyon is hasznos, gyakorlati funkciót tölt be: eltávolítja a levegőből a különféle szagokat, a zsírt, a korom- és egyéb szennyeződéseket.
Működési elvük szerint kétféle típusuk van:
Az első típusról nem tudok sok jót mondani, mivel sokkal több a macera a szűrőkkel, mint amennyi valódi hasznot és kényelmet nyújtanak, ráadásul bármennyire is tisztítod a levegőt, az sosem lesz tökéletesen tiszta.
Ami pedig a második típust, a kültérbe kivezető elszívókat illeti, nos, azokkal a problémák… még nagyobbak!
Lényegében ezek nagyon kezdetleges szerkezetek, silány minőségű fémből összetákolva (gyakran ilyen „sufnituning” stílusban), ahol a rács mögött két pislákoló izzó és egy termetes ventilátor bújik meg. Ez az, ami valójában kipenderíti a szennyezett levegőt a házból.
Egy ilyen páraelszívó bekötése pofonegyszerű: felakasztod a falra, a ventilátorba becsatlakoztatsz egy gégecsövet vagy egy szellőzőcsövet, a villásdugót pedig bedugod a konnektorba.
Kész is, látszólag semmi bonyolult, semmi probléma, élj boldogan és élvezd!
Hát egy frászt!
Valójában a páraelszívó ilyen módon történő felszerelése nemhogy nem oldja meg a konyhai gondokat, hanem épp ellenkezőleg, újakat teremt. Gondolj csak bele…
A páraelszívóban közvetlenül a rács után található a ventilátor, amely beszívja a tűzhelyről felszálló, tűzforró levegőt, éééés… lehűti azt. Ennek következtében a zsíros pára azonnal lecsapódik a ventilátorlapáton vagy a ventilátor után, a csőben. Tehát a „legjava”, a legzsííírosabb cucc vagy magán a ventilátoron, vagy közvetlenül utána képződik.
És… idővel annyi szennyeződés gyűlik össze, hogy az akadályozni kezdi a hatékony szellőzést. Elsősorban azzal, hogy tönkreteszi a ventilátort. És még ha az nagyon drága is, készült például Olaszországban vagy Németországban, akkor is nagyon megsínyli. A zsír bejut a belsejébe, rárakódik a lapátkerékre, a csapágyra, és ettől nemcsak sokkal zajosabb lesz, hanem komoly vibrációt is kelt.
Hogy ez mihez vezet, azt mindenki pontosan tudja: ülsz a konyhában, a tűzhelyen valami fő vagy sül, a tűzhely fölött meg zúg a repülőgéphajtómű. Olyan érzés, mintha a ventilátor el akarna repülni jó messzire, a ház falával együtt. A konyhában tartózkodás azonnal kellemetlenné válik.
Teljesen!
Van még egy nem elhanyagolható szempont: a forró levegő erősen felhevíti a ventilátor lapátjait és a burkolatát, a csapágy túlmelegszik, maga a műanyag pedig rideggé és törékennyé válik. Lépten-nyomon előfordul, hogy a lapátkerék letörik, és darabokra töri a ventilátor burkolatát.
Ráadásul a forró levegő hirtelen lehűlése miatt az összes szennyeződés a cső legelején rakódik le, és ezeket meglehetősen nehéz kitakarítani; le kell szerelned és el kell távolítanod a páraelszívót, a csövet pedig valamilyen hosszú eszközzel kell kipucolnod.
De mit szólnál hozzá, ha megtudnád, hogy létezik egy sokkal kényelmesebb és hatékonyabb megoldás, amely teljesen mentes minden felsorolt hátránytól?
Nincsenek benne semmiféle szupermodern technológiák, semmi ultradrága dolog, az egész megoldható két apró átalakítással.
Először is, a páraelszívóból teljes egészében ki kell operálni a ventilátort, a szellőzőcsövet pedig egy kis tágító idommal az alsó rácshoz kell vezetni, amelyen keresztül a levegőt beszívja.
Tehát a páraelszívó így nem is páraelszívó a szó valódi értelmében, hanem inkább egyfajta elszívóernyő, egy kürtő a levegő beszívásához.
A tetőtérben pedig (vagy a padlástérben) a szellőzőcsőbe be kell iktatni egy csőventilátort, amelynek a tápkábelét levezeted és a korábbi páraelszívó gombjaihoz csatlakoztatod. Ezek után már csak „bundába” kell öltöztetned az összes csövet, hogy ne képződjön páralecsapódás.
Ennek a megoldásnak a legfőbb megkülönböztető jegye a hagyományos páraelszívóval szemben a csend.
Vagyis, nem, nem úgy, hanem a TELJES CSEND!
Csak ha közvetlenül mellette állsz, és a homlokodat a páraelszívónak támasztod, akkor hallhatod a távozó levegő halk suhanását. Semmi zaj, semmi vibráció, semmi felszálló vadászgép hang… teljes csend.
A második különbség: a csőventilátor körülbelül másfélszer-kétszer erősebb, ezért sokkal több levegőt és szennyeződést távolít el a helyiségből. Ráadásul ez egy szabványosított eszköz; ha valamilyen hihetetlen módon mégis alulmaradna a szennyezett levegővel vívott küzdelemben, a cseréje gyerekjáték: bármelyik építőipari áruházban Dunát lehet velük rekeszteni, és fillérekbe kerülnek.
Körülbelül 3-4-szer olcsóbb, mint egy páraelszívó!
A harmadik különbség: mivel a levegő nem tud hirtelen lehűlni, a zsíros korom nem rakódik le olyan erősen a szellőzőcső falára. A tisztítások közötti időszak így legalább a háromszorosára nő!
Pontosan ezért van az, hogy például az USA-ban, Kanadában, Franciaországban vagy Németországban a családi házak konyháiba páraelszívók helyett gyönyörű elszívóernyőket szerelnek, amelyekben egyáltalán nincs semmilyen elektronika. Ez praktikus és olcsóbb.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
