Ez az ikonikus felvétel, amelyet William Anders űrhajós készített az Apollo–8 küldetés során 1968-ban, az emberiség és az űrkutatás történetének egyik legfontosabb és legbefolyásosabb képévé vált.
A „Földkelte” szerencsés véletlen volt. Az Apollo–8 küldetésnek eredetileg más céljai voltak: megkerülni a Holdat és visszatérni, hogy előkészítse a terepet a későbbi leszállásokhoz. A Hold körüli egyik keringés során a legénység – Frank Borman, Jim Lovell és William Anders – hirtelen megpillantotta az űrhajó ablakában a felkelő Földet. Ezt megelőzően az élettelen holdfelszínt figyelték, és a kék bolygó váratlan megjelenése az űrben kitörölhetetlen benyomást tett rájuk.
Anders több felvételt is készített, színes és fekete-fehér filmre egyaránt. A legismertebbé az a képkocka vált, amelyet egy színes Hasselblad 500 EL fényképezőgéppel, Zeiss Planar 80 mm-es objektívvel rögzített. Ez a felvétel örökítette meg a „Földkeltét”.
A kép azonnal szenzációvá vált, és világszerte a magazinok címlapjára került. De ez felébresztette a „nihilizmus démonait” is. Persze nekik csak egy következtetésük volt: az amerikaiak nem jártak a Holdon, sem annak közelében, sőt, egyáltalán semmi sem létezik, még kvantumszámítógépek sem. Ez a fénykép pedig természetesen hamisítvány. A következtetésüket a Nap helyzetére alapozták.
Azonban a szögek alapján a Napnak magasan, kissé jobbra és valamivel a kamera mögött kellene lennie.
Amikor nappal készítesz egy fotót, és a Nap ezen a helyen van, vajon rajta van a képeiden? Ultraszéles látószögű objektív nélkül a Nap nem látszana. Így van ez itt is. A képmezőn kívül helyezkedik el.
A Földnek valamivel több mint a felét világítja meg a nappali fény, a fennmaradó rész az éjszaka sötétségébe burkolózik. A Nap a nappali oldalt világítja meg, az árnyékos rész pedig az éjszaka. Tehát a kép jobb felső része van megvilágítva. Az éjszakai oldal a bal alsó részen található.
A Földön azért kék az ég, mert a levegő szétszórja a kék fényt. Kék eget látsz. Ez a kék fény azokból a napsugarakból származik, amelyek a fejed felett haladnak el, nem pedig azokból, amelyek közvetlenül feléd irányulnak. Hasonlóképpen, a Holdon is a fénysugarak a fotós feje fölött áramlanak, de ott nincs levegő. Nincs mi megtörje a kék fényt (vagy bármilyen más színt), ezért a Holdon az ég fekete, még akkor is, ha a Nap szinte a zeniten van.
Irányítottad valaha a fényképezőgépedet a Nap felé, hogy fotót készíts (főleg a filmes gépekkel, még a digitálisak megjelenése előtt)? A képen a Nap gyakorlatilag láthatatlan, mert a felvétel túlexponált. Ráadásul a cél kifejezetten a Földkelte megörökítése volt.
Nos, és a pontosság kedvéért… A Nap valójában sok olyan fényképen feltűnik, amelyet az Apollo-űrhajósok készítettek a Holdon, mivel a küldetések során mindig alacsonyan járt a holdi égen, közel a horizonthoz. (A hosszú árnyékok segítették az űrhajósokat, hogy jobban lássák a kőtömböket és krátereket, amikor a leszállásról döntöttek.)
Azonban a keletkező fényfoltok és lencsebecsillanások általában elsötétítik a látványt, ezért ezeket a fényképeket nem használják olyan széles körben, és nem bukkannak fel gyakran a magazinokban.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
