A valóságban azonban néhány sziget meglehetősen távol áll ettől a hagyományos képtől. Mai válogatásunkban bemutatunk néhány igazán szörnyű és meglehetősen veszélyes szárazfölddarabot, ahová nem mindenki merne még csak a partra sem lépni – nemhogy a trópusi nap sugarai alatt sütkérezni.
Bikini-atoll, Marshall-szigetek
Ez a Csendes-óceán nyugati részén található atoll teljes joggal pályázhat a Föld egyik legveszélyesebb szigetének címére. Ennek rögtön két oka is van.
Először is, itt rekordmagas a cápakoncentráció, amelyek közül sok elég nagy ahhoz, hogy veszélyt jelentsen az emberre (a sztereotípiákkal ellentétben a cápafajok túlnyomó többsége teljesen ártalmatlan egy olyan nagytestű élőlényre, mint a Homo sapiens).
Másodszor, itt magas a sugárzás szintje. Mindez azért van, mert 12 éven át, 1946-tól az 50-es évek végéig, atomrobbantási kísérleteket végeztek itt, ami gyakorlatilag teljesen elpusztította a sziget növény- és állatvilágát.
Igaz, egy évtizeddel később a hatóságok bejelentették, hogy vissza lehet telepíteni a 25 évvel korábban erőszakkal kitelepített lakosságot (nem teljesen egyébként – néhány tucat ember az atollon maradt és évekig haltak meg a sugárbetegség következményeitől).
Azoknak, akik már a kísérleti program befejezése után érkeztek ide, nagyobb szerencséjük volt. Azonban későbbi kutatások kimutatták, hogy a sziget levegője, vize és talaja továbbra is veszélyt rejt, mivel a sugárzás szintje a normális érték többszöröse, akár tízszerese is lehet.
A visszatért szigetlakók gyermekei és unokái mutációktól és genetikai betegségektől szenvednek, a rákos halálozási arány pedig a szigeten többszöröse a többi Marshall-szigeteken mértnek.
Ramri-sziget, Mianmar
Ezen az egyébként szimpatikusnak és kedvesnek tűnő szigetecskén rendkívül veszélyes és igencsak falánk bordás krokodilok hatalmas populációja él.
Hogy megmutassuk, mennyire veszélyesek az emberre, általában egy második világháborús esetet szoktak felidézni: 1945-ben egy sikeres offenzíva eredményeként a brit csapatoknak sikerült a sziget mocsaras részére szorítaniuk egy japán ezredet.
Ők, megértve, hová kerültek, megpróbáltak elmenekülni a szigetről, de ez csak alig száz szamurájnak sikerült; a többiek örökre Ramri szigetén maradtak, a krokodilok gyomrában. Ez az eset még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a krokodilok által ember ellen elkövetett legnagyobb támadás.
Saba-sziget, Karib-tenger
A szélcsendes oldalról a szigetecske tökéletesen megfelel a trópusi paradicsomról alkotott elképzeléseknek, ám a szeles – nyugati – oldala megmutatja e hely valódi arcát. Kiszáradt bokrok kaktuszok és málladozó sziklák között, amelyek bármelyik pillanatban porrá omolhatnak, csontig hatoló szél, amely ezt az őrületet művelte a trópusi paradicsommal.
Azt beszélik, itt egykor a kalózok tanyája volt. Létezik egy legenda is, amely szerint ugyanezek a kalózok kegyetlen és kifinomult kivégzési módszert alkalmaztak a vétkes társaikra: étel és víz nélkül kitették őket a szigetre, hagyva, hogy éhen, szomjan és a perzselő naptól (és széltől) haljanak meg. Kegyetlen halál.
A legenda egy másik változata szerint ez a kivégzés egyáltalán nem a kalózoknak, hanem a brit királyi flotta dezertőreinek szólt – ami összességében nem áll messze egymástól.
Poveglia-sziget, Olaszország
Ez a szigetecske messze esik a trópusoktól, a velencei lagúnában található. Már a Római Birodalom kora óta mindenki – tengerészek és halászok egyaránt – elkerülték a partjait. Ennek oka, hogy karanténzónának szánták a pestises betegek számára – és egyben temetőnek is nekik. Úgy vélték, és nem alaptalanul, hogy egy véletlen látogató, aki megzavarja a halottak nyugalmát, újabb járványt idézhet elő.
A 20-as évek elején itt pszichiátriai kórházat nyitottak. Igaz, ide nemcsak és nem annyira betegek kerültek, hanem teljesen egészséges emberek is, gyakran ellenzéki meggyőződésűek, Benito Mussolini fasiszta rezsimjének ellenfelei.
Itt megalázó, kegyetlen és szörnyű kísérleti műtéteket végeztek rajtuk – egészen a lobotómiáig, egy rettenetes operációig, amely az embert beszélő zöldséggé változtatta.
Mijakedzsima-sziget, Japán
Egy aprócska sziget, amelynek központi részén az Ójama nevű hatalmas vulkán található. A legutóbbi, 2000-es kitörés során a sziget lakói a föld mélyéből feltörő mérgező gázfelhőtől szenvedtek.
A lakosságot kitelepítették, és majdnem öt évig nem is engedték vissza. Aztán mégis megengedték, annak ellenére, hogy a gázkibocsátás nem állt le, és időnként megzavarja e paradicsomi zug nyugalmát.
A lakók azonban már régen megszokták, és gázálarcot hordanak magukkal a vulkán felébredésének esetére. Ésszerű óvintézkedés, semmi több.
Kígyó-sziget, Brazília
Még egy jelölt a „Bounty” reklámhoz méltó, élvezetekkel teli paradicsomi szigetecske szerepére. Itt kiváló az időjárás, évente 320 napsütéses nap van, és a olyan strandok, amelyekhez képest Malibu és Hawaii piszkos szeméttelepnek tűnik.
Csakhogy a strandokat és a trópusi erdőket itt a turistáknak mérgeskígyókkal kell megosztaniuk, amelyek marása az embernél a légzőszervek fokozatos bénulását és szinte azonnali, bár nagyon fájdalmas halált okoz.
Északi-Szentinel-sziget, India
Egyike a Bengáli-öböl partjaihoz közeli kisebb szigeteknek. Mint sok más Andamán-szigeteki szigeten, itt is őslakosok élnek: a szigeten mindössze egyetlen törzs található, amelynek létszáma nem haladja meg az ötszáz főt, és akik rendkívül agresszívek minden kívülről érkezővel szemben.
A bolygó utolsó ismert, kapcsolatfelvételt elutasító törzsének tartják, amelynek tagjai irigylésre méltó rendszerességgel ölik meg a partra tévedő turistákat, halászokat és kutatókat.
Egyik ilyen áldozat lett egy amerikai misszionárius és prédikátor, John Allen Chau, akinek Isten Igéje iránti vágya erősebbnek bizonyult a józan észnél; a szerencsétlen úgy döntött, hogy keresztény hitre téríti a helyieket, azok pedig vacsorává tették őt. Erről bővebben az alábbi cikkben olvashatsz:
