Miért nem tér vissza egy elrepült papagáj, még akkor sem, ha szereti a gazdáját?

• De eltelt két nap, a papagájnak pedig nem lett honvágya nem tért vissza.

„Semmi baj, majd megéhezik és visszarepül” – mondta a lány apja. De eltelt még két nap, a kispapagáj pedig nem éhezett meg nem repült vissza.

Egy rövid gyerekkori emlék: élénkzöld tollacskák, amelyek tavasszal olvadtak ki egy hókupacból. A papagáj december végén repült el, gyakorlatilag esélye sem volt, hiszen a hullámos papagájok nincsenek hozzászokva a mi kemény teleinkhez. Ott, ahonnan ők származnak, enyhe az éghajlat.

Ez szinte minden olyan papagájra igaz, amelyet házi kedvencként tartanak: mindegyik szereti a meleget. Azt viszont nagyon is értik, mit jelent „fázni”, és ha az év hideg időszakában kirepülnek az ablakon az utcára, azonnal dideregni kezdenek.

De miért nem térnek haza?

Hiszen otthon meleg van, van étel, és ott a gazdi, aki szereti őket és gondoskodik róluk. Tényleg ennyire vonzó a szabadság szele, hogy képesek érte kockára tenni az életüket?

Az ok banális: a madár meggondolatlansága. A papagáj folyamatosan látja az utcát az ablakból, de a saját otthona ablakát sosem látta még kintről. Amikor a szabadságvágytól hajtva kirepül a nyitott ablakon, csak az a vágy él benne, hogy érezze a teret és a szelet a szárnya alatt. Aztán kis idő elteltével ugyanolyan erősen haza akar menni, ahol meleg van, biztonság és élelem.

Nem állt szándékában örökre elszökni, csak repülni akart egy kicsit. Csakhogy képtelen megtalálni azt az ablakot, amelyen kirepült, mivel minden ház egyforma, és az ablakaik is azok. A megszökött papagájok gyakran berepülnek az első nyitott ablakon, amit találnak, és ezért idegenek otthonában kötnek ki.

Mázlija van, ha a megtalálók hirdetést adnak fel és megkeresik a gazdáját, vagy – ha a gazda nem kerül elő – megtartják és gondját viselik a madárnak. De a papagájoknak legtöbbször nincs szerencséjük: örökre elrepülnek.