Barbaro egy pej mén. Hároméves, a karrierje még csak most kezdődött, de az eredményei máris lenyűgözőek. Barbaro egyetlen versenyt sem veszített el! 5-ből 5 versenyen elsőként ért célba. Úgy tűnt, a fényes jövő biztosítva van számára. De egy végzetes futam mindent megváltoztatott.
2006. május 20. „Preakness Stakes” – egy rangos telivér lóverseny az Amerikai Egyesült Államokban. A futam csupán 2-3 izgalmas percig tart, de abban a pillanatban egy örökkévalóságnak tűnik. És hirtelen – mi történik?… Barbaro, aki ismét egy fejjel gyorsabb volt mindenkinél, hirtelen megbotlik! A portól a lelátókon ülők nem látták, ahogy átesik a fején, elesik, ledobja a zsokéját és megpróbál felállni, de sajnos – a jobb hátsó lába többé nem engedelmeskedik neki. Pánikba esik.
A mén újra lábra áll, futni akar – a vérében lévő adrenalin elnyomja a törések okozta fájdalmat. De ismét elesik. Lóápolók csapata siet a pályára, és megragadja a mént a kantárszáránál fogva: nyugtatják, megállítják. Egy nagy fekete paraván takarja el a nézők elől a történéseket.
A többi ló már rég a célban van. A győztes megkapta a gyönyörű kupát és egy rózsákkal díszített takarót, most pedig az istálló és a pihenés vár rájuk. Barbarónak azonban nyugtatót adnak, beteszik egy szállítójárműbe, és sürgősen a legjobb állatorvosokhoz viszik. Ő egy értékes sport- és tenyészmén, az ilyeneket nem küldik vágóhídra egy egyszerű törés miatt.
Az állatklinika, ahová Barbarót szállították, első osztályúan felszerelt. Itt minden megtalálható: a röntgengéptől kezdve a speciális emelőig, ami az altatás miatt járni képtelen lovakat mozgatja. Barbarót a legjobb orvosok vizsgálják meg. Rengeteg felvételt készítenek. A diagnózis azonban szörnyű: a mén több mint 20 helyen törte el a hátsó lábát. Sajnos ilyen sérülés után szinte semmi esély a felépülésre.
A tulajdonos még nem fogja fel, mekkora a baj, kész bármennyi pénzt költeni a kezelésre, akár más országokból is hívni orvosokat. Bármit megtenne, csak hogy a ló újra lábra álljon. Igen, a versenypályára már nem térhet vissza, de tenyészmén lehet belőle, ami szintén presztízsértékű. Az állatorvosok elmagyarázzák az összes kockázatot, de a tulajdonos kitart az álláspontja mellett. Az orvosok darabokból rakják össze az embereket, egész szerveket ültetnek át – tényleg nem lehet egyszerűen begipszelni egy ló lábát?
Itt nem arról van szó, hogy az orvosok „nem tudják” megcsinálni. Egyszerűen a lovak anatómiája nem teszi lehetővé az ilyen sérülések kezelését. Az evolúció a lovak végtagjait ruganyos „gólyalábakká” nyújtotta.
Az inak és szalagok bonyolult rendszere lehetővé teszi számukra, hogy minimális energiabefektetéssel óriási távolságokat tegyenek meg. Emiatt a lábak alsó részén, a paták környékén szinte nincsenek izmok. Egy törés pillanatában azonban ez óriási problémává válik – a törött csontok nem kapnak megfelelő tápanyag-ellátást és tartást, ezért a gyógyulás sokkal lassabb, mint az embereknél.
Egy másik ok, amiért egy átlagos törés végzetessé válik egy ló számára, a súlya. Egy ló nem tud három lábon járni. Sőt, sokáig állni sem képes. Fizikailag lehetetlen egyenletesen elosztani egy közel 500 kilogrammos súlyt három „gólyalábon”. Csupán három lehetőség van, és egyik sem túl jó.
Az első: a ló kénytelen lesz a sérült lábára támaszkodni, ami miatt a gyógyulás még tovább tart. A második: a lovat speciális hevedereken tartják, amelyek megtámasztják a súlyát. Ebben az esetben nem tud mozogni. A harmadik: a súly a három egészséges végtagon oszlik el, ami miatt idővel azok is károsodni kezdenek.
Mint azt észrevehetted, mindegyik forgatókönyvben az állatnak állnia kell. Az „ágynyugalom” egy ló számára azonban egyenlő a halálos ítélettel! A testük működése szó szerint a mozgástól függ. A tétlenségtől az egész szervezetükben zavarok lépnek fel: a szív- és érrendszerben, az emésztőrendszerben és a tüdőben is.
Mindezt elmagyarázták az orvosok Barbaro tulajdonosának, miután a mén eltörte a hátsó lábát a versenyen. Igen, a hátsó láb sérült, ami egy kicsivel több esélyt ad: a lovak súlyának körülbelül 58%-a az első lábakra nehezedik, ezért a hátsó végtagokat könnyebb kezelni. A mén törése azonban komplikált, szilánkos és ficammal is járt – de még ez sem tántorította el a tulajdonost.
Az orvosok egy hosszú, 6 órás műtétbe kezdenek. Vascsavarokkal és lemezekkel rakják össze a csontokat, majd begipszelik a lábat. Minden nagyon jól sikerült. A ló gyorsan felébredt az altatásból, és úgy tűnt, javulásnak indult. A baj azonban onnan jött, ahonnan nem várták.
A mén másik hátsó lábán laminitisz (patairha-gyulladás) lépett fel – a lovak egyik legszörnyűbb betegsége. A pata begyulladt, és fertőzés alakult ki. A ménre újabb műtét várt, de már a másik lábán.
Ebben rejlik az ilyen nagytestű állatok töréseinek kezelésének egy másik nehézsége: a helytelen súlyelosztás miatt a többi végtag is károsodni kezd. Egyszerűen nem bírják el a ló súlyát. Úgy döntöttek, Barbarót egy ideig speciális hevedereken tartják, amelyek megtámasztják a súlyát, hiszen most már mindkét hátsó lába gipszben volt.
De a mén még ezután sem adta fel, és ismét javulni kezdett. Rengeteg fájdalomcsillapítót, antibiotikum- és gyulladáscsökkentő-kúrát kapott. Úgy tűnt, semmi sem volt hiábavaló. A mént kiengedik a rétre legelni, a gazdája pedig csendes reményt táplál a szívében, hogy a legrosszabbon már túl vannak. Még a törés is szinte teljesen meggyógyult.
Sajnos, ez egy szomorú végű történet. Mivel mindkét hátsó végtagja beteg volt, Barbaro a súlyát az elsőkre helyezte át. Sajnálatos módon ez mindkét mellső lábán laminitiszt okozott. A laminitisz kezelése hosszadalmas, fájdalmas, bonyolult és gyakran eredménytelen. 2007. január 29-én végül az a döntés született, hogy elaltatják a mént.
Barbaro kezelése több mint 8 hónapig tartott, több tízezer dollárba került, a legjobb orvosok gondozták, a legkiválóbb gyógyszereket és első osztályú rehabilitációt kapta. De még a legmodernebb technológiák sem szállhatnak szembe a természettel.
