Csapatokba verődve járnak a vízhez, sütkéreznek a napon, és úgy néznek ki, mintha egyáltalán nem is ismernék a stressz fogalmát. Ezek a békés, dundi jószágok nyugodtan legelésznek a dél-amerikai vizek partjainál, halk hangokkal kommunikálnak egymással, és elképesztő módon szinte minden állattal jó barátságot ápolnak.
Itt merül fel a kérdés, ami sokakat foglalkoztat: ha a kapibarák ennyire védtelenek és lazák, a félelmetes krokodilok miért nem eszik meg őket szinte soha, holott konkrétan egymás mellett élnek?
Miért nem vadásznak a krokodilok a kapibarákra?
A krokodilok szinte sosem bántják a kapibarákat, mert ezek a „jólelkű” állatok egyáltalán nem olyan védtelenek, mint amilyennek elsőre tűnnek. Súlyosabbak egy kutyánál, csapatokban mozognak, és ha úgy adódik, a metszőfogaikkal nagyon fájdalmasat tudnak harapni.
Egy krokodil számára a kapibarával való összetűzés azzal a kockázattal jár, hogy súlyos sebet kap, a ragadozók pedig nem szeretik a felesleges problémákat. Sokkal egyszerűbb elkapni egy halat vagy más kisebb állatot, mint kikezdeni egy nagy testű rágcsálóval, amely képes visszavágni.
A tudósok rámutatnak, hogy a krokodilok számára a kapibara amolyan „ínséges időkre” tartogatott táplálék. Vagyis a krokodil csak akkor támad a rágcsálóra, ha már majdnem éhen hal. Ez azonban annyira ritka, hogy biológusok láttak már szó szerint egymás mellett alvó krokodilokat és kapibarákat. Amikor a környék tele van könnyű zsákmánnyal, egy éber és erős növényevőre vadászni egész egyszerűen nem éri meg.
Miért nincsenek ellenségei a kapibaráknak?
Van még egy tényező. A kapibarák elképesztően nyugodtan viselkednek, és eszük ágában sincs pánikba esni a ragadozók láttán. Ez a közöny olykor teljesen felkészületlenül éri a ragadozókat. Míg más állatok menekülnek és zajonganak, amivel csak kiprovokálják a támadást, a kapibara egyszerűen csak álldogál a vízben, közvetlenül mellettük. A ragadozó azt látja, hogy egy magabiztos, termetes állattal van dolga, nem pedig egy reszkető zsákmánnyal, ezért gyakran elveszíti az érdeklődését.
Békés természetük a többi szomszédjukkal is segít nekik kijönni. Madarak ücsörögnek a hátukon, teknősök napoznak mellettük, az állatkertekben pedig gond nélkül megosztják a kifutót más állatokkal. Nincs nagy igényük: egy kis fű és egy kis árnyék a vízparton, és máris tökéletes a napjuk. Ez a nyugodt kisugárzás igazi „álomszomszéddá” teszi őket, és a környezetükben élő állatok ezt pontosan érzik.
Ugyanakkor az emberek jóval veszélyesebbek a kapibarákra, mint a krokodilok. Bizonyos országokban a mai napig vadásszák őket a húsukért, máshol pedig komplett kapibara-farmok működnek. És bár a kapibara úgy néz ki, mint egy cuki rajzfilmfigura, ne feledd: nagyon is komolyat tud harapni.
